betegen

Mindegyik arc ugyanolyan, géparcok, világító géparcok... csak forog, forog, forog, forog... Valaki, valaki kapcsolja le végre a villanyt! jó, most már jó... itt meleg van, de ez nem is én vagyok, ez valaki más teste... rengetegen vagyunk, nem férek el, eresszetek, eresszetek! Hajó... kényelmes, ringató, ringató, csak ne szédülnék ennyire, pedig jó ez is, meleg... nagyon egyedül vagyok, túl nagy a tenger...

A lázam nem ment le tegnap óta... pedig nagyon sokat aludtam, tényleg, igazán... délután még ment közben a zene, arra felébredtem néha, meg bele-belepiszkált az álmaimba is... de miért pont most? Felfoghatom büntetésnek azért, mert erre a hétvégére ennyi program terveződött be... de nem jó büntetés... mindig ez van... ott vagyok minden próbán, délután, hajnalban, a szimfónikusokkal éneklünk, a Vármegyeháza dísztermében és az előadásra lebetegszem... nem szabad, nem, akkoris meggyógyulok holnapig... jó, ma a főpróbára nem megyek be... bár ha megfertőzném a teljes énekkart, akkor nem lenne olyan rossz, hogy készültem, ott voltam és az előadásról lemaradok...

Félelmetes volt tegnap délután erre ébredni... nagyon! (Persze most így újranézve az openinget mellé, meg a magyar szöveget, szerintem nem olyan szép a latin kiejtése... neki kéne esni és lefordítani és akkor elvesztené a félelmetességét, ami még így másfél év után is mindig ott van, ha hallom...)