2008. január 31.

nonszensz

Szerintem nonszensz, hogy magolom, hogy kelet-ruméliát 1878-ban visszacsatolták törökországhoz, de autonómiát kapott... és mindezt úgy, hogy közben tudom, hogy a gimnáziumnak, ahova bemegyek holnap, a dolgok jelenlegi állása szerint (igen, negyed 11kor) nincs igazgatója.

2008. január 30.

Kovács András Ferenc: Pro Domo

Csak én írok, versemnek hõse: semmi.
Vak ûrnek voltál viselõse, Emmi -
vidám hasadban zsidó voltam s dán is,
csordult a számon vád, vér, vodka, ánizs...
Szomjazva ezt-azt felnõttem, fel én,
ki fuldokoltam más anyák tején,
tudom már: `solvet sæclum in favilla`,
mert egy mozdony volt csak József Attila,
s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal,
hisz tetszhalott is meglakol, ha meghal,
s nehézkes voltunk Isten könnyû álma,
de szétnyom bûzlõn, mint a szörnyû bálna,
amely Szatmáron Szent István terén
rohadt, akár a szóra szánt erény,
miképpen Hamlet s Fortinbras, a norvég...
Kék formalinban forgat majd az orv ég,
ha semmiségre lelkem tán serény:

kicsüng a létbõl, mint versbõl a sorvég.

Én nem akarok többé esztergomi diák lenni!

Nem látok, nem hallok, nem létezem... megyek, iszok még egy kakaót, megnézem a szárnyas fejvadászt és Cseh Tamást fogok hallgatni és énekelni, hogy "a lagúnán, él valaki a lagúnán, él valaki, aki más..." És akkor nem kell gondolkodni mindenfélén...
Kicsi vagyok meg minden, eszem ágában sincs felnőni, hiszek abban, hogy az emberek egyrészt képesek megváltozni, másrészt meg nem akarnak csak úgy ok nélkül rosszat ennyi gyereknek... meg abban is hiszek, hogy a remény hal meg utoljára... De sajnos egyre kevésbé... zakatolnak a miértek, nem értem, nem értem, nem értem, nem tudom, hogy akarom-e érteni, vagy hogy akarom-e tudni egyáltalán... lehet egyáltalán érteni?

Nem szeretem ezt a gonosz világot, pfujj... és nincsenek sehol tündérek meg kétbalkezes varázslók... illetve biztosan vannak, csak ők is félnek a fekete királytól... a Jókirályfit meg nehéz megtalálni... csak szavak vannak, hogy törvény meg jog meg előírás, meg hogy jogszerű, de nem etikus, meg kiskapu és nagykapu és úgyis mindegy, nem ellenőrzi senki... az elrabolt királylányokat és iskolákat betemetik az iratok, Buero Kratia meg röhög a tintaszagú markába...

2008. január 29.

Morricone: The Mission (az oboaszóló)

Weöres: A tündér

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

Három félkész, piszkozatolt bejegyzésem van... minden gondolat annyira üres, annyira hamis, és igazából nagyon akarok valamit mondani és ott van a nyelvem hegyén, csak egyrészt nem tudom mi, másrészt biztosan ez is szürke nagyon, mint az ég...

2008. január 27.

budapest és a modern művészet

jött és mondta és mondta... képzeld el kislány, egy éjszaka lefésülöd a fejedről az összes hajad, képzeld csak el... fedél nélkült? fedél nélkült? szia kislány... mi krisnások vagyunk... mennyit áldoznál az éhezők megsegítésére? és a bácsi, aki odafelé is meg visszafelé is felkeltett a vonaton az ötszázas plüssállattal.. és újra és újra és újra, leginkább az aluljáróban persze, de legalább a krisnás srác aranyos volt, csak nem akart elengedni, pedig mondtam én, hogy a szülők keresetéből élek és be van osztva, hogy mennyit viszek pestre... és visszajönnek és közel nagyon, én meg menekülök, mert nem érdekel az emberiség, az egyes ember se, senki, senki nem érdekel, haza akarok menni, félek a föld alatt, engedjenek ki! egyszerűen látszik rajtam, hogy mocsok rosszul érzem magam odalent, hogy nem akarok rálépni a mozgólépcsőre, hogy szívesen kipróbálnám, milyen lehet a metrósínek közt, mert a metró valami félelmetesen csodálatos dolog és végig egy agyonolvasott könyvtári Shakespeare-kötetet szorongatok...

tele van a világ sorsokkal, én meg hallgatom a presszóban, hallgatom a föld alatt, meg hallom a szót rádióban, tévében és az a dolgom, hogy hallgassam, hallgassam, de nem tudok csinálni semmit... valahol valami megköti a kezem, értsd meg, hogy nem adhatok, se pénzt, se szeretetet, se figyelmet, engedj el...

egyébként ettől függetlenül a tegnapi nap legnagyobb sokkja azért az volt, amikor megjelent a tanárúr a presszóban... azért azt hiszem, aranyos volt meg minden, csak valahogy nem emlékszem az egészre...

szakkoli volt, modern művészetet akartunk tanulmányozni, de beteg lett a szobrász, akinek mentünk volna a kiállítására, ezért nem mentünk. hazafelé egyébként benéztem a terem ablakán, jobb is talán, hogy nem mentünk be, biztos nem értettük volna a szobrait a magyarázata nélkül... helyette csavarogtunk a városban, "dizájner" kávéházakat néztünk kívülről, a Negrot meg egy fehéret, a Menzába meg beültünk és nagyon-nagyon csudajó volt belülről és nagyon finom forrócsokit ittam... utána meg valami költő jött, aki a verseiről beszélt, de nem maradhattam, mert dolgozóba mentem rögtön és haza kellett mennem... de valami olyasmit mondtak, hogy ne bánjam...
ebben a szakkoliban az a jó, hogy ötven intelligens, nyitott, művelt fiatal van egy kupacban, csupa érdekes, különleges ember és jó velük együtt lenni meg beszélgetni meg ilyenek... meg még a soksoksok hidegben való séta is belefért, mert megismertem a belvárost úgy összességében, amiről eddig csak képeim voltak, de a térkép nem volt meg a fejemben...

az azért ijesztő, hogy amikor nézem az órarendem és húzom át ceruzával, hogy mire nem tanulok, akkor most több van nemtanulós, mint tanulós... magyar, töri, francia, pont. azt lehet a presszóban is... legalábbis remélem, különben csak aktívan reménykedhetek, hogy most nem pont engem...

2008. január 25.

jajj, január...

szerintem hatalmas érettségről tettem tanúbizonyságot azzal, hogy ma egyáltalán nem fakadtam sírva. majdnem igen, de mégsem. ha így folytatom, lassan elmondhatom magamról, hogy igen, megcsináltam, magasabb az érzelmi intelligenciám, mint egy ötévesnek.

pedig ez egy rossz nap és még vége sincs. azért a tanárúrtól rendes, hogy megtalálta az elveszettnek hitt szekrénykulcsomat, a nyomdában is rendesek voltak, hogy nem szedték le a fejemet, sőt, még pénzt is adtak kölcsön, anyu is rendes volt, hogy bejött értem, miután egy órát vártam rá, sőt, igazából ma mindenki rendes volt, csak én voltam ügyetlen és feledékeny, meg a körülmények jöttek ki nagyon rosszul. na jó, nem nagyon, de rosszul. és a Kicsihugi pedig úgyis meg fog gyógyulni, persze hogy meg fog, csak ne utalják be az ügyeletről a kórházba, mert annak semmi értelme... milyen gyerekosztály az, ahonnan esténként haza kell hozni a kölköt?

az ember mellesleg azt hinné, hogy az újságcsinálás az valami nyugis dolog. csudát... persze én is túlstresszelem, mint mindent, de ezen kívül is akadnak azért problémák... mindenesetre a januári SzIGMa gyönyörű lett kívül-belül. ugyan a végső igazgatói jóváhagyás elmaradt, de hát előfordul az ilyesmi...

még szerencse, hogy a dán királyfim egész nap velem volt, a megállóban, a buszon, meg egy piliscsabai padon... rájöttem, hogy nagyon tetszik a Hamlet, szeretem olvasni, ennyire nem kellett volna félni tőle... olyan, mintha mesét olvasna az ember...

2008. január 24.

péntek

holnap suliban kéne lennem (még szeretnék is, mert pótolni nem jó)
el szeretnék menni Bpre nyílt napra az ELTÉre
négytől harsonaórám van
déltől négyig kell menni Piliscsabára a SzIGMáért és Ádám sem ér rá
öttől hétig hittan Dorogon

(és szombat délelőtt szakkoli, délután dolgozós, vasárnap délelőtt matek, délután dolgozós. még jó, hogy a presszóban is lehet tanulni...)

sajnos még nem találtam ki, hogy hogy lehetnék egyszerre több helyen, de így minden bizonnyal a nyílt nap lefújva és suliból meg elkéredzkedek majd a nyomdába... hittanra meg akkor most sem megyek... bár kéne szerezni magam mellé valami fiút is, mert én nem szeretnék ám cipekedni...

2008. január 23.

Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen

Nos igen, a külső borító annyira nem kecsegtető... Persze aranyos ez a rajz, tényleg, de biztos vagyok benne, hogy mesekönyvet szeretnék olvasni? Naná. Mondjuk nem biztos, hogy ha nem hallok róla ennyit, meg nem olvasgathatok bele már apuéknál (amíg a különbejáratú házi magyartanárom el nem vette, hogy olvassa), akkor leveszem a polcról...

A maszathegy zseniális... persze utána rímekben gondolkozik az ember, de ez elhanyagolható apróság ahhoz az élményhez képest, amit a meseregény nyújt. Verses meseregény. Csak játszik a szavakkal, minden kötöttség nélkül, kiszól és beszól és elmesél... Varrót szépen homlokon puszilta a múzsa, mert remek kis könyvet hozott össze: szerintem nálunk is ez lesz az esti mese egy ideig. (Amíg kölcsön nem adom Macsnak).
Remek mese, bájos, bűbájosan aranyos történet, megspékelve világrengető igazságokkal és felnőttes élettapasztalattal. Meg kakaóval, nutellával és kozmómagazinnal. Ezenkívül mellesleg stílusbravúr. Még akkor is, ha csak az utolsó fejezetben ismertem fel, hogy Helység kalapácsa és hogy nem csak Homéroszul lehet hexameterben írni, hanem ékes mai magyar nyelven is. Egyébként szabályos vígeposz ám az utolsó fejezet, van benne könyörgés a múzsához, meg seregszemle, stb. Meg persze a József Attilát is észrevettem, meg egy halovány Villon utalást, de mást nem. Mert ugye a történetet meg-megszakító, színesítő "dalbetétek" mind-mind egy híres szerző híres versére utalnak. Persze annyira nem, hogy én is felismerjem...

Szóval ajánlom a maszathegyet annak is, akit feltétlenül érdekelnek Muhi Andris Badarországi kalandjai, annak is, aki versileg szeretne nekiesni mindenképp, meg annak is, aki csak egyszerűen szeretne egy jót olvasni.

budapest

én is kis budai óvodába jártam, mint Muhi Andris... az őzike útiba... a huszonnégyes buszról az ordas utcánál kellett leszállni, de persze általában gyalog mentünk... ha apa vitt haza, akkor bementünk az erdőbe csavarogni, ettem mindig bikkmakkot... azt egyébként az oviban is... a középsősöknek volt a legjobb játszóterük, ott hatalmas fák voltak... a nagycsoportosoknak viszont volt virágoskertjük is, tele nárcisszal, én meg allergiás voltam rá. a tejre is meg a kakaóra is. a Németvölgyi úton meg vannak olyan kis utcák, ahol elveszhet egy ilyen kisfiú és átkerülhet Badarországba...

a Krisztinát is ismerem, ahol Édes Anna lakott... meg ott játszódik a kilencnyolchét is nagyjából, annak van térkép is az elején... nagymamám lakik Krisztinavárosban, rengeteget voltunk ott nála... persze nekem a XII. és az I. kerület összefolyik nagyon, a Várnegyed, a Vérmező, a Moszkva tér, a fogas, a hegy, a hegy, a hegy... mind az egész egy nagy massza, szárazvirág-illatú, gyerekkoros... apuék is a böszin laktak, az is arra van, az már egyedülcsavargásos, meglógós, fél kamaszkort Budán átvészelős... amikor semmi sem jó, csak A Város...

persze Pest is oké, csak mocskos, lakótelepes-békéspálos, pincékkel és antennákkal a tízemeletes tetején... egyszer vittek csak fel a tetőre, mienk volt az egész város, persze éjszaka... a hetedik emelet, a szemétledobó, a villamos, a piac, a zeneiáltalános, a csajok a játszóról, a mindenkihezbecsöngetések... és persze hiányzott Buda...

mostanában (néhány hónapja) valahogy kevesebbet jelent... vasárnap csak valamikor a metróban döbbentem rá, hogy jé, ez Budapest, megint... talán az, hogy megszerettem Esztergomot, és rájöttem, hogy nem a főváros a minden (kilenc év kellett hozzá), talán az, hogy apuék kiköltöztek Kalászra...
De néha még mindig borzasztóan hiányzik... nem baj, majd egyetemre...

pár nap tavasz

egy mosolygós nap, egy rózsaszín csíkos zokni, egy dicséret, egy régen hallott dallam, egy remek bizonyítvány, két puszi, egy e-mail, egy ajándék saját magamnak, egy ajándék valaki másnak, egy igazán váratlan találkozás, két verssor a levegőben, egy meghívás valahova messze, egy boríték a faliújságon, egy rumoscsokistorta hétvégén, egy szépen olvasó hétéves, egy Telemann trombitaverseny, egy lekváros pirítós kakaóval, egy szépetálmodós délután... azt hiszem, hogy most nagyon jó :)

2008. január 22.

2008 január

Minden év januárjában megfogadom, hogy idén aztán tényleg írni fogom az elolvasott könyveket, mert tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy átlagosan hány könyvet olvasok el egy évben... Idén nem fogadtam meg, de most eszembe jutott. Visszamenőleg ez a hónap íme... aztán majd néha eszembe jut megint... (meg a versek meg a novellák meg ilyenek, de azt nem számoljuk...)
  1. Cocteau: Veszedelmes éden
  2. Burgess: Egy tenyér ha csattan
  3. Dick: Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal
  4. Kosztolányi: Édes Anna (másodszor)
  5. Szerb Antal: Utas és holdvilág (sokadszor)
  6. Szabó Magda: Álarcosbál (másodszor)
  7. Lázár Ervin: Csillagmajor (sokadszor)
  8. Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
  9. Lázár Ervin: A Franka Cirkusz
  10. Shakespeare: Hamlet

kudarc

Félek, hogy egyszer a Föld a Napba zuhan...
félek a sorompóktól és a fotocellás ajtóktól...
félek záráskor a presszóban...
félek az emberektől is...
de a legjobban attól félek, hogy nem tudok megfelelni az emberek elvárásainak - pedig pontosan tudom, hogy elvárásaim magammal szemben csak nekem vannak...
nagyon félek, hogy egyszer kudarcot vallok a saját szememben...

2008. január 20.

Odafelé még Burgesstől olvastam az Egy tenyér ha csattan-t, hazefelé már Dicktől az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?-t... Ez persze azt eredményezi, hogy mocskos lelkifurdalásom van, mert hiába jó könyv, akkor is ott van az ágyam mellett a Hamlet meg a Nana, amik ugye klasszikus értelemben vett szépirodalom, és a Hamletet addig kellene elolvasnom, amíg még emlékszem a Bánk bánra (nem akarok többé üres tekintettel ülni a "Bánk hamleti jellem" kérdés fölött...), a Nanát meg addig, amíg még emlékszem arra, hogy szóba került francián meg törin. Persze tudom, hogy attól még, hogy valami nem kerül szóba az iskolában, az szépirodalom ám. A scifi nem, de Burgess igen. Ő írta a Mechanikus narancsot is, amit csak azért olvastam el, mert nem mertem megnézni a filmet. Utólag megnéztem, kár volt. Persze a könyv is brutális, de ott a fantáziám a neccesebb részeknél becsukja a szemét szépen. Filmnézésnél én csukom be. A Mechanikus narancs (Gépnarancs) óta kicsit félek néha Beethovent hallgatni, azt nagyon bánom, hogy belerakta, imádom Beethovent...

Olvasok a pad alatt a suliban, a pult alatt a presszóban, éjjel félálomban, néha titokban, a buszon, metrón állva, kapaszkodás nélkül, a megállóban, éjszaka az utcán italautomata vagy sárgalámpa fényénél, evés közben, meg a könyvtárból hazafelé útközben... Úgy szabályosan, ahogy az emberek szoktak olvasni, mármint hogy kényelembe helyezi magát otthon, és csak arra figyel, úgy csak nagyon-nagyon ritkán szoktam...

Inkább megyek és alszok... nagyon csaponganak a gondolataim, ami nem csoda, mert annyira fáradt vagyok, hogy nem tudtam egyenesen jönni hazafelé... Ilyenkor száz százalékig csak arra szabad koncentrálni, hogy ott az az egyenes vonal, és hogy bal-jobb... szétrúgtam megint a saját bokám, gratulálok magamnak... és tavasz van, csak nem szabad magunkat beleélni, mert megfázunk...

2008. január 18.

külcsönvett gondolat

Coffer üzenete (20:47):
egyetlen gyerekes dolog van, amikor gyerekesen utálják egymást az emberek

a porcelánbaba

Jó anyagból dolgozni veszélyes - megvan az az esélye, hogy valami nagyon rossz sül ki a dologból. A porcelánbaba nem ilyen film. Hűen tükrözi a Csillagmajor-novellák hangulatát. Lázár Ervines, szomorkás, egyszerű... Olyan, ami után az ember sokáig nem tud elaludni...
Nem értek a filmekhez, hogy effektek meg fények meg kamerakezelés... de egy filmben csak az a lényeg, hogy igazán hatásos legyen, és ez az volt. Zseniális filmzene (azért ezt nem hallgatnám a film nélkül...), remek színészek... Csányi Sándor továbbrais igazán nagyon sármos, ahogy mosolyog, meg fütyörészik, meg mondja, hogy "a központból jöttem, mostantól itt minden a maguké"... és még jól is játszik nagyon... meg az amatőr színészek, ami igazán bátor vállalkozás volt a rendezőtől...
Éppen annyira volt szöveghű, amennyire annak kell lennie egy filmnek. Talán A bajnokban maradt egy kis hiányérzet bennem, hogy ez nem így volt, ebből kihagyták, ez hiányzik... De a Hötölért játszó srác mosolya kárpótolt ám :)

(Egyébként a filmről csupa pozitív kritikát olvastam, de annyira bárgyúk voltak, hogy jobban jár, aki nem olvas róla semmit...)

2008. január 17.

dicsekvősblog

http://esztergom.tk

Kicsit furcsa persze, mert nem szoktam idegen helyen leírva látni a nevem, és amúgysem szeretek saját néven aláírni semmit, de Bejónak abban igaza van, hogy kicsit furán venné ki magát egy turisztikai honlapon, hogy Mafia... Egyébként meg kicsit zavarban vagyok, de ezzel akkor is el kell dicsekedni :)

2008. január 15.

"olvastam a blogodat. olyan az egész mintha pucérra vetkőznél a strandon." (Apa)

2008. január 14.

pizsamás tündér

Brezostift üzenete (22:29):
iderepülsz :)
Mafia üzenete (22:29):
jó :)
Mafia üzenete (22:31):
*elkezd szárnyakat növeszteni*
Mafia üzenete (22:31):
ha kész lesz, szólok '^^
Brezostift üzenete (22:32):
*csodálkozik* a szitakötőszárnyaiddal mi lett? :)
Mafia üzenete (22:33):
jajj, tényleg! *előbányássza*
Mafia üzenete (22:33):
kicsit gyűrött
Mafia üzenete (22:33):
kockáztassak?
Brezostift üzenete (22:34):
honnan kell előbányásznod? ott van a hátadon :)
Mafia üzenete (22:35):
a pizsim alól :P
Brezostift üzenete (22:35):
kibányászod, kisimítod, ideröppensz :)
Mafia üzenete (22:36):
*megteszi, kivasalgatja, ablakot nyitja...*
Mafia üzenete (22:36):
megyeeek :)

az a baj, hogy valahogy sosem érek oda... tud rá valaki valami megoldást?

szerintetek

Milyen város az, ahol két hét alatt nem lehet megvenni egy könyvet? Nem az a baj, hogy a Babitsban leltároznak és a Toldiban üresek a polcok, hanem az a baj, hogy mindez egyszerre. Meg az is, hogy a Babitsra nincs kiírva, hogy mikor fejezik be a két hete tartó leltárt, és a Toldiba csak jövő héten hoznak könyveket, amikor már lejár a könyvutalványom. De nem baj, azt mondta a néni, hogy nézzek fel holnap is a babitsba, talán nyitva lesz már, és talán elfogadják jövő héten is. Talán.

(Pedig én csak egy maszathegyet szeretnék, hogy saját Babaarcú Démonom legyen itthon... azt bezzeg látta öcsém színházban, és hiába nyafogtam neki, azt mondta, nem vihetnek mást.. bár talán ki is röhögtek volna a kicsik, de kitérdekel :P)

2008. január 13.

hazafelé

először Édes Anna voltam... ott a falun kívül, a vasútnál (hű, mekkorát estem a sötétben a síneken), ahol villog az a lámpa, és semmi más fény nincs, csak a villogó lámpa és a hosszú egyenes út és a fák... össze volt bilincselve a kezem nekem is, és végiggondoltam, amit ő gondolhatott... viszik Márianosztrára, már túl van a tárgyaláson... tizenöt év...

utána jön a kiserdő, ott tényleg nincs semmi fény, csak az ösvény és a fák, az ösvény és a fák... meg persze a hold előttem és az orion valahol balra, most nagyon rossz irányban... nem futunk, a munkából hazajövő felnőtt nők nem futnak át az überbiztonságos kiserdőn! "Nem kell hősnek lenned, csak őrizd ezt a fényt..." Hangosan is lehet, itt nem jár senki...

földút... a közepén kell menni, a legközepén, persze van járda, de ha az úton megyek, akkor látok mindent... ott van kifeszítve a kötél a közepére, produkcióóó, széttárt kézzel egyensúlyoz a halvány kocsinyomon a félhomályban, óóóóó, tapsol a tömeg, most pörög, mert ilyet is tud... kocsi jön, kezeket le, út szélére, nem is én voltam az előbb...

navégre, jóéjszakát csillagok...

2008. január 12.

megkönnyebbülés

Nagyon jó az az érzés, amikor már azt hiszed, leszakad a vállad a táska alatt, szenvedsz tőle, és hirtelen ráébredsz, hogy nincs is rajtad... csak megszokásból igazgattad a nemlétező pántját, csak megszokásból görnyedtél miatta... utána már minden jó, szabad vagy és könnyű, repülhetsz hazáig...

a ma reggeli harsonaórát lemondtam. szerintem a holnapi matekot is le fogom. persze ha a kicsifiú nagyon bukásra áll most félévkor, akkor megyek... holnap délután meg már igazán egyedül leszek bent a presszóban, és már pénzt is kapok majd, nagyon izgi lesz... ma éjjel meg kiolvasom az Édes Annát, mert nagyon nem emlékszek rá... holnap éjjel meg tanulok... vagy ilyesmi... hétfőn meg szerintem alszok a suliban...

Ha kész vagyok az Édes Annával, akkor folytatom a Veszedelmes édent (Vásott kölykök)... olyan furcsa, hogy mostanában már nem tudok úgy könyvet olvasni, hogy ne kezdeném el hasonlítgatni valamihez... Azért most nagyonnagyon úgy érzem, hogy Szerb Antal olvasott Cocteau-t és tetszett is neki nagyon. Végülis olvashatott. És tetszhetett is, nekem is tetszik. Külön tanári ajánlásra olvasom, tökjó...

jóéjt, nyugis, szép álmokat mindenkinek, ne olyan üldözős - kavargós - iskolás - pultoskislányos - meghalósakat, mint amilyenek nekem vannak mostanában...

2008. január 10.

ma magyarfakton

megtanultuk, hogy az irodalom átélhetővé tesz olyan dolgokat, amiket amúgy sosem tapasztalhatnál meg. Vagy valami ilyesmit. Tehát szerepjáték. Tehát olyan, mint a TK. Legalábbis hasonlít rá. És ennek örülök.

(Azt hittem, hogy bátor vagyok, pedig nem. Nagyon gyáva vagyok. Nabumm...)

2008. január 9.

indulok könyvtárba,

épp ideje visszavinni a hónapokkal ezelőtt kivett Weöres Sándor és Szabó Lőrinc köteteket. De nem is baj, mert Szabó Lőrincet kaptam karácsonyra, antikváriumból ráadásul, és izgalmas elgondolni, hogy ez már másnál is ott állt a polcon, meg más is lapozgatta...

Közben azon gondolkoztam, hogy mik azok a könyvek, amikbe belesültem 2007-ben és akárhogy is szerettem volna, leginkább időhiány miatt valahogy megakadtak... nem azért, mert rossz, hanem mert rosszkor találkoztam vele...

- Kalevala, nagyon tetszett, fenthagyom a listán, de valahol a közepén úgy abbahagyódott...
- Updike: Nyúl, szégyellem nagyon, bánom is, de ezt bizony megúntam. Talán pár év múlva.
- Malraux: Az ember sorsa, valahol a felénél rájöttem, hogy nem értek semmit belőle, majd ha elég előismeretem lesz, akkor újra.
- Eco: A rózsa neve, többször is nekilendültem, de valahogy mégsem. Talán mert láttam filmen, és nem szeretek olyat olvasni, amit láttam már.
- Goethe: Faust, hát, majd inkább pár év múlva németül... nem is értem, miért nem olvastam ki, tetszett pedig.
- Szepes Mária: Tükörajtó a tengerben, szeretek pedig Szepes Máriát olvasni, de mostanában nem köt le a scifi. Elég érdekes lett hirtelen a valóság is...

Mostanra meg megint rengeteg könyv be van tervezve, de megijednék, ha felsorolnám... így is hatalmasra nőtt a könyvkupac az ágyam mellett, kiegészítve a Tücsökzenével meg a Kosztolányi összessel :)

Lázár Ervin: A Franka cirkusz

"Hová lesznek azok a mosolyok, amiket nem vesz észre senki? ... Mit gondolsz, hová szállnak?"

Még sosem volt ilyen szép könyvem. Mármint úgy kinézetileg. El sem hiszem, hogy az enyém, pedig igen. Lázár Ervint mindig apáéktól kaptam. A Bab Bercit is, a Csillagmajort is. Ezt is. Ez is gyönyörű. Benne van A fehér tigris, akivel egyébként néha még mindig találkozok, meg hangjátékok.
Lázár Ervint nem lehet sokáig olvasni. Vannak olyan pontok, amikor egyszerűen be kell csukni egy kicsit a könyvet, levegőt venni, ráébredni, hogy igen, még létezik a világ, nem veszett el. Aztán folytatni. Néha kicsit Csillagmajor-íze van. De csak kicsit. Van olyan hangjáték benne, ami egy az egyben Csillagmajor-történet, mégsem ugyanaz, mert ezek a városból nézik, az meg Rácpácegresről. Az meg egészen más. De attól még lázárervines, keserű, igaz. Sosem értettem, hogy írhat valaki egész életében ilyen borzasztóan szomorú meséket... Szomorú és szép meséket...

P.S.:
macs üzenete (19:29):
egyébként az olyan mosolyok sokszor megfagynak, következésképp a hókirálynő birodalmába
macs üzenete (19:30):
de juthatnak másfelé is...
macs üzenete (19:30):
olyan helyekre, ahol nem szívesen járnék
...
Rada üzenete (21:36):
valaki mindig észreveszi
Rada üzenete (21:37):
hát ha hiszünk abban, hogy valaki figyel minket fentről, akkor mindenképpen
de ha más nem, akkor az, aki mosolyog

(Aki meg tudja nekem szerezni, kölcsönadni, ilyenek, a Porcelánbaba c. filmet, (amit múltkor majdnem megvettem röpke 5000 forintért, csak elromlott a pénztárgép, mire rászántam magam, azóta meg nem látni sehol), annak nagyon szépen megköszönném ám.)

2008. január 8.

és a suli?

- félévi?
- holnap írok az ötösért fizikából.
- én nem adok ötöst fizikából. neked se adnék. neked kettest adnék. na jó, talán hármast.
- kösz, apa.

szerintem tényleg nem adna. szerintem örülök, hogy mindig más órájára ültetett be kiskoromban, a magáéra sosem. szerintem nem akarom tudni, hogy más gyereket hogy tanít. (engem egyébként nagyon jól, csak mindig lehülyéz közben, ezért nem szerettem sosem tőle segítséget kérni.) szerintem is nagyon megalázó lehet olyan helyen tanítani, és megértem, ha nem akarja, hogy majd esetleg egyszer én is.
de szerintem 14-18 éves korban valahogy még mindenki nevelhető... vagy már nem?

ne engedjétek,

hogy bármit is másnapra hagyjak! Ha ígérek valamit, akkor addig tépjétek a fülem, amíg nincs kész. Lehetőleg még aznap, különben az életben nem lesz meg. Aznap akár hajnalig fentmaradok miatta. Máskor nem.

Egyébként boldog tavaszt!

2008. január 7.

supercalifragilisticexpialidocious

szeretem, ha a tanárúr mesél... látszik rajta, hogy nagyon szereti, amit csinál... meg sokat is tud, nagyon sokat, és olyankor úgy szégyellem magam, mert olyan jó tanáraink vannak, és ha mégsem jogra megyek, akkor tanárnak... és én biztos nem fogok így mesélni... nem lehet ennyi mindenben tájékozottnak lenni! Ha épp egy kicsit nem arra figyelek, amit mond, hanem rácsodálkozok magára a tényre, hogy a váltóáramot vesszük, akkor nagyon furcsa, hogy valaki mindenhez ért... persze van tanmenet, tudom, és azt tartják jó tanárnak, aki követi. Pedig szerintem sokkal fontosabb, hogy a második ipari forradalom kapcsán megértsem, amit évekkel ezelőtt kémián nem sikerült. Ha ő mondja a törit, akkor mese az egész, igaz mese, nagyon igaz mese...

Mindig így képzelte, hogy ilyen időben fog meghalni. Ilyen idő nem is létezik. Vagy ha mégis, az kizárja, hogy létezzen bármi más rajta kívül... Tele lesz vele a világ, az utcák, az ablakok, a szemek, a lelkek... Füstszagú, ködös, nyirkos, jeges. Jégcsapokkal és villogó neonokkal. A jégcsapok talán az égről lógnak le.
Egyedül volt. Ő és a világ. Ő és a jég, ő és a január. Csak azt sajnálja, hogy most nem látszanak a csillagok... pedig szeretné még egyszer, még utoljára...

Ilyen időben meg kell halni. Ilyen időben csak meghalni lehet, minden este egy kicsit. Aztán majd a gyertya életre csókol... hosszú még az út hazáig...


Ennél jobb videót nem találtam, de úgyis csak az a lényeg, hogy milyen szép ez a dal és milyen szépen énekel Dick Van Dyke...

(hamarosan úgyis lesz blográdió gyönyörű zenékkel, majd valaki úgyis segít nekem... ugye?)

2008. január 5.

angyalok

Háromnegyed tizenkettő van. Olyan januári, olyan, amikor a kutyák sem mászkálnak már, a gondolatok behúzódtak valahova melegedni, a csillagok meg álmosan hunyorognak odafönt. Az Orion is. Az Orion fontos, mert van fegyvere, erős férfi... Ő megvéd. És pont a házad felett van, látod? Nagyon szép a szűz hó. Csillog, szikrázik, pedig annak a lámpának csak fakó narancssárga a fénye... ha a focipálya közepére gyalogolsz, oda már el sem világít... Angyal, angyal, látod? Csak itt, csak most, csak neked. Nem is hideg. Forogsz, mert forognak a csillagok is. Semmi sem ilyen fekete, és semmi sem ilyen fehér. És most eredj, fuss hazáig.

Ha romlik a tanulmányi eredményem, abbahagyom. A ma meg a tegnap nem számít, első sokk, jó, két tz, előfordul, belefér... Most kicsit meg lett borogatva a világom, de majd helyreáll, és ez is bele fog tartozni a normálisba. Még nem tartozik bele. Persze ha ilyen tempóban tanulok...

Még ma sem voltam hajlandó megszólalni vendég jelenlétében. És asszem, remegek a fáradtságtól. Asszem, már ott is remegtem, és hazaküldtek, hogy kezdetnek elég ennyi. Tényleg elég.

2008. január 3.

ne ess pánikba!

Jó, nem esek. Csak nekem nincs útikalauzom. Anélkül meg necces. Van helyette kis papírkám, fel van rá írva, hogy kisvadász=1 dl bor, 1 dl kóla. Jó, kulcs ki-be, nem úgy számolsz, mosolyogsz, jó napot kívánok, mit adhatok? Hangosan, tagoltan, mosolyogsz! Akkor jön a pénz. Ne ess pánikba! Majd jön a részeg patkány, mondanak mindenfélét. Kemény vagy, vagány vagy, mosolyogsz! Minél butábbnak látnak, annál jobb. Csak csináld, hogy jajj, én ezt nem tudom. És akkor jön a pénz. Pénz, pénz, pénz.
Látod? Neki adhatsz hitelt, ő rendes. Ő is rendes. Majd megtanulod. Jó napot kívánok, mit adhatok? Ez a vodka, ez kommersz, ez drága, borunk ilyen van, a tükröt minden nap le kell mosni. Valami van, telefonálsz. Konvektort hetesre, ha nyitsz. Mosolyogsz. Kemény vagy. Nem téged árulunk, a sört áruljuk. Te egy közvetítő vagy a sör és a vendég közt. A vendégnek mindig igaza van, mosolyogsz, bólogatsz. Kemény vagy. Nem esel pánikba.

Ez egy rossz nap. Nehéz nap. Túl sok az információ benne. Csak úgy jön, meg kavarog. És holnapra tudni kell az árlista felét, meg amiket már ma elmondott, azokat is. Meg tézé törin, de valahogy azt hiszem, hogy az már nem fér bele a fejembe. Megtelt, kész, pont. Most lehet felejteni. Például a nevemet, mert az nem fontos. Meg hogy hol a szekrénykulcs. Mindig a jobb farzsebemben, különben nincs meg. Na jó, néha azt is rágom. A rotring nem finom, azt nem. A tollat igen. Igen, tudom, rágó, majd veszek. Meg a kezem is folyton le kell kötni, most hímezek, meg zsonglőrlabdázok. Kettővel gyönyörűen megy.

(Őszintén erre a munkadologra én is nagyon kíváncsi vagyok. Még én sem vagyok benne teljesen biztos, hogy képes vagyok olyan hangosan köszönni, hogy azt hallják az ajtóban is. Meg hasonlók. Majd elválik.)

2008. január 2.

bonyolult

bejo üzenete (22:50):
sose bánj semmit
Mafia üzenete (22:51):
nem azt bánom, hogy megtörtént
Mafia üzenete (22:51):
hanem hogy úgy történt meg
bejo üzenete (22:52):
bonyolult az élet
bejo üzenete (22:52):
mindig ide lyukadunk ki
Mafia üzenete (22:53):
mindig bonyolult, azért :P
bejo üzenete (22:53):
magunknak bonyolítjuk és nekünk bonyolítják mások

jövőre

- én nem hiszek a jövőben. a jövő nem létezik.
- én pedig még mindig hiszem azt, hogy a jövő az egyes emberek jövőjéből áll össze. még akkor is, ha tudom, hogy nem igaz.

2008. január 1.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!