angyalok

Háromnegyed tizenkettő van. Olyan januári, olyan, amikor a kutyák sem mászkálnak már, a gondolatok behúzódtak valahova melegedni, a csillagok meg álmosan hunyorognak odafönt. Az Orion is. Az Orion fontos, mert van fegyvere, erős férfi... Ő megvéd. És pont a házad felett van, látod? Nagyon szép a szűz hó. Csillog, szikrázik, pedig annak a lámpának csak fakó narancssárga a fénye... ha a focipálya közepére gyalogolsz, oda már el sem világít... Angyal, angyal, látod? Csak itt, csak most, csak neked. Nem is hideg. Forogsz, mert forognak a csillagok is. Semmi sem ilyen fekete, és semmi sem ilyen fehér. És most eredj, fuss hazáig.

Ha romlik a tanulmányi eredményem, abbahagyom. A ma meg a tegnap nem számít, első sokk, jó, két tz, előfordul, belefér... Most kicsit meg lett borogatva a világom, de majd helyreáll, és ez is bele fog tartozni a normálisba. Még nem tartozik bele. Persze ha ilyen tempóban tanulok...

Még ma sem voltam hajlandó megszólalni vendég jelenlétében. És asszem, remegek a fáradtságtól. Asszem, már ott is remegtem, és hazaküldtek, hogy kezdetnek elég ennyi. Tényleg elég.