Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen

Nos igen, a külső borító annyira nem kecsegtető... Persze aranyos ez a rajz, tényleg, de biztos vagyok benne, hogy mesekönyvet szeretnék olvasni? Naná. Mondjuk nem biztos, hogy ha nem hallok róla ennyit, meg nem olvasgathatok bele már apuéknál (amíg a különbejáratú házi magyartanárom el nem vette, hogy olvassa), akkor leveszem a polcról...

A maszathegy zseniális... persze utána rímekben gondolkozik az ember, de ez elhanyagolható apróság ahhoz az élményhez képest, amit a meseregény nyújt. Verses meseregény. Csak játszik a szavakkal, minden kötöttség nélkül, kiszól és beszól és elmesél... Varrót szépen homlokon puszilta a múzsa, mert remek kis könyvet hozott össze: szerintem nálunk is ez lesz az esti mese egy ideig. (Amíg kölcsön nem adom Macsnak).
Remek mese, bájos, bűbájosan aranyos történet, megspékelve világrengető igazságokkal és felnőttes élettapasztalattal. Meg kakaóval, nutellával és kozmómagazinnal. Ezenkívül mellesleg stílusbravúr. Még akkor is, ha csak az utolsó fejezetben ismertem fel, hogy Helység kalapácsa és hogy nem csak Homéroszul lehet hexameterben írni, hanem ékes mai magyar nyelven is. Egyébként szabályos vígeposz ám az utolsó fejezet, van benne könyörgés a múzsához, meg seregszemle, stb. Meg persze a József Attilát is észrevettem, meg egy halovány Villon utalást, de mást nem. Mert ugye a történetet meg-megszakító, színesítő "dalbetétek" mind-mind egy híres szerző híres versére utalnak. Persze annyira nem, hogy én is felismerjem...

Szóval ajánlom a maszathegyet annak is, akit feltétlenül érdekelnek Muhi Andris Badarországi kalandjai, annak is, aki versileg szeretne nekiesni mindenképp, meg annak is, aki csak egyszerűen szeretne egy jót olvasni.
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

játékajánló - Secret Hitler

-