ma hajnali egy körül azt mondta egy részeg pasi, hogy olyan fejem van, mint egy álmos bárányfelhőnek. úgy döntöttem, hogy ez inkább pozitív, mint negatív, ezért nem vettem annyira magamra...
gratulálok Bardonak, aki velem ellentétben megy a sárvári irodalmi táborba... persze kicsit sem irigylem ám, és nem győzködöm magam folyamatosan, hogy ez nem jelent semmit, de nem ám, például nem jelenti azt se, hogy Bardo jobb verseket írna, mint én, meg nem is reménykedtem benne, hogy megyek, tényleg... azért persze jobb lett volna, ha én is...
negyed háromkor zártam, és a pénzt már úgy számoltam le, hogy ittam egy korty cherryt, mert az alkoholra azt mondják, hogy bátorságot ad, én pedig nagyon féltem... azt hiszem, nagyon hideg volt, de én már voltam annyira fáradt, hogy eszembe se jusson fázni... kicsit szerintem futurista hangulatom volt, főleg a kiserdős résznél, ahova nem jutott semmi, ami a barátságos, agyongépesített emberi civilizációnkra utalt volna... minden fa jánosvitézes boszorkány volt... hiába énekelem én, hogy nemkellhősneklenned, ha csak én létezek az egész világon és senki de senki de senki más, a házakban nem alszik senki, maguk a házak alszanak, azt a két-három kósza autót nem vezeti senki, maguk az autók csavarognak, nagyon kicsi vagyok, nagyon egyedül vagyok, nagyon félek... addig jó, amíg itt van ez a villanyoszlop, oké, hozzábújok... nagyon fáradt vagyok, itt és most lefekszek és alszok... már csak egy utca, de az a mienk... még sosem utáltam ennyire, hogy falu szélén lakunk... hogy vagyunk mi, van a mező és van a hegynek eufemizált domb. és a vihar óta egyáltalán nincs világítás az utcában... hirtelen fogalmam sincs, hogy hol vagyok, valamiért túl is mentem a házunkon... végülis a feketénél is feketébb Foltoskutya jött elém és vezetett haza, valószínűleg nélküle elsétáltam volna sárisápig, mert már úgyis belejöttem...
ma meg soksoksoksok bögre kakaó, harsonaóra kora hajnalban, és eső, eső, eső, eső... nekem hiába mondja valami csúnyaszőrösbácsi, hogy tavasz van, még neki sem hiszem el.
negyed háromkor zártam, és a pénzt már úgy számoltam le, hogy ittam egy korty cherryt, mert az alkoholra azt mondják, hogy bátorságot ad, én pedig nagyon féltem... azt hiszem, nagyon hideg volt, de én már voltam annyira fáradt, hogy eszembe se jusson fázni... kicsit szerintem futurista hangulatom volt, főleg a kiserdős résznél, ahova nem jutott semmi, ami a barátságos, agyongépesített emberi civilizációnkra utalt volna... minden fa jánosvitézes boszorkány volt... hiába énekelem én, hogy nemkellhősneklenned, ha csak én létezek az egész világon és senki de senki de senki más, a házakban nem alszik senki, maguk a házak alszanak, azt a két-három kósza autót nem vezeti senki, maguk az autók csavarognak, nagyon kicsi vagyok, nagyon egyedül vagyok, nagyon félek... addig jó, amíg itt van ez a villanyoszlop, oké, hozzábújok... nagyon fáradt vagyok, itt és most lefekszek és alszok... már csak egy utca, de az a mienk... még sosem utáltam ennyire, hogy falu szélén lakunk... hogy vagyunk mi, van a mező és van a hegynek eufemizált domb. és a vihar óta egyáltalán nincs világítás az utcában... hirtelen fogalmam sincs, hogy hol vagyok, valamiért túl is mentem a házunkon... végülis a feketénél is feketébb Foltoskutya jött elém és vezetett haza, valószínűleg nélküle elsétáltam volna sárisápig, mert már úgyis belejöttem...
ma meg soksoksoksok bögre kakaó, harsonaóra kora hajnalban, és eső, eső, eső, eső... nekem hiába mondja valami csúnyaszőrösbácsi, hogy tavasz van, még neki sem hiszem el.
Megjegyzések
Különben te százezerszer jobb verseket írsz mint én. A Fene se tudja mért én jutottam be... (pedig esküszöm, hogy nincs költő ismerősöm/rokonom/barátom )