népszavazásos bejegyzés

erchegyia valamikor éjjel megkérdezte, hogy hogy van az, hogy mindenről szó van a blogomban, csak politikáról nincs. merthogy ő szívesen olvasna tőlem népszavazásos bejegyzést. azt mondtam, hogy na, olyat nem fog.

de mégis fog, mert ma voltam népszavazni, életemben legeslegeslegelőször. dejónekem. a 3. számú szavazókör a suliban van persze, és a szavazatszámláló bizottság a volt áltiskes tanáraim. annyira mondjuk nem nyugtatott meg, hogy szia zsófika, de rég láttunk, de nagyott nőttél, mert ugye még itt is képes voltam izgulni. természetesen bénáztam, nem is én lettem volna, ha nem.
általában imádom a hivatalos dolgokat. a DÖK nevében hivatalos levelet írni például nagyon szeretek. erre persze mondta Bardo, hogy ő utálja ezeket az áldolgokat. nyilván én is tudom, hogy valószínűleg el sem olvassák, de már maga a megírás örömet szerez.
ezzel a népszavazásos dologgal is kicsit így voltam. persze elvileg demokratikus állampolgárrá lettem nevelve, de nem mindig hiszek abban (depresszívebb napjaimban nem), hogy az én egyszerű kis ixeim majd jobbra vagy balra lendítik elfelé a dolgot.
a hivatalossága viszont izgat. persze a kedvenc tanítónénieim előtt sikerült zavarba jönni és elügyetlenkedni az egészet, de belefér. de csak mert van abban valami bizarr romantika, ha valaki, aki 10 éve ismer, megvárja, amíg előkotrom a személyimet, csak azért, hogy ránézzen és azt mondja, hogy igen zsófika, tényleg te vagy az, jé.

Megjegyzések

bejo üzenete…
na, nálunk a szomszéd "igazoltatott" szavazáskor... :)
Braun üzenete…
Bürokrácia! A Világ legfeleslegesebb, megalázóbb és legidiótább viselkedési formája.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo