ez egy hosszú nap volt

Ti nem tudjátok, hogy Kattrin meghalt? Beszélgettek, mosolyogtok, hazamentek. Nem jut eszetekbe közben egyszer sem? Kattrint lelőtték, de a város megmenekült... ez nagy dolog, ne nézzetek rám ilyen furcsán! Nem bőgök, csak szipogok, de tényleg. Most már biztos, hogy le fogok szokni arról, hogy a buszon olvassak, csak még most az egyszer hagyjatok...

A Hajógyári-szigeten sétáltunk... a gyárnál... békés, firkás, szocreál. Nagyon rideg, nagyon beton. Nemszeretem. Sovány, vén lovat simogattam a korláton átnyúlva... hosszúkás pofáján mélán lüktetett egy ér, nem bántott, nem féltem... a hűvös csendet csak néha törte meg egy kék Trabant hangulatilag teljesen odaillő robaja...
Másztunk kerítést, játszótereztünk, vattacukroztunk, kutyát sétáltattunk, SzIGETre gondoltunk (én legalábbis nagyon), hazamentünk... a Kislányok tündérek, maradjanak csak azok... Hideg van még, de már gyermekláncfűvel díszítik magukat a kócos rétek...

Bardoval tulajdonképpen jó volt beszélgetni. Tipikusan olyan ember, akivel az ég világon soha semmiben nem fogok egyetérteni, de ez nem baj. Kaptam tőle sárvári verseket, vannak nagyon jók is közte...
Szeretnék egy olyan fát a szobám közepére, mint ami a Millenáris bejáratánál nyílik, olyan nagyvirágút... Rózsaszínt... egészen a plafonig érne és virágtündérkék zümmögnének az ágain...