a mekiből

Érc volt olyan kedves és megnézte nekem, hogy hol lehet netezni kalászon. a mekiben. szóval ma evezni voltunk egész nap a dunán, felmentünk szentendrére meg vissza, meg megkerültünk egy csomó szigetet meg feltörte az evező a kezem és megsütötte a fejem a nap, de jó volt. szép madarakat láttunk a szigeten, amelyik csak kedden és pénteken látszik, és csak egy egész picin múlik, hogy most tényleg sziget. meg az annakareninát is vittem, és nem ázott el, nem úgy, mint három éve a tiszán a pendragon legenda. most imbolygok egy kicsit, fura, remélem, elmúlik, mire megyek haza.
hazaérvén rögtön felszálltam apa szuper orosz versenybiciklijére, amin nem érem el a pedált, ha felülök, és a testi épségem, meg persze a notimét kockáztatva kitekertem ide. itt van csokis shake, meg net.

írtam egyébként offline módban is, mindjárt feltöltöm és visszadátumozom. bár az olyan Gergős.

evezés közben néha eszembe jutott egyébként a Bea, aki már harmadik hete edzőtáborban van, és neki biztos rossz lehet, amikor én meg itt élvezem az egészet és ezért inkább nem hagytam abba az evezést, ha belekattogott a vállam, mert eszembe jutott, hogy ő sem hagyná és ezt nagyon tisztelem benne.

Megjegyzések

Bea üzenete…
Huh...hát hallod...nem is tudom, hogy mit írjak.
Először: nagyon pozitív dologként értékelem, hogy eveztél, ja és nem rossz nekem az, ha élvezted, sőőőt örülök neki :)
Másodszor: habár a köznyelv azt mondja a lapátra, hogy evező, azért engedd meg, hogy kijavítsalak: az általad evezőnek nevezett dolog az lapát :)
Harmadszor: megtisztelő az, amit írtál rólam és köszi
Negyedszer: sajnálom, hogy feltörte a lapát a kezed, hm...valahonnan ismerős az érzés :) (amúgy van rá gyógyír:) )
Azt hiszem, hogy ennyit tudok erre így hirtelen reagálni.
tetro üzenete…
visszadátumozni szabad... :D

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo