pillanatkép a voltról

most épp valami jó kis jazz (vagy olyasmi) szól, bejöttünk szépen a red lounge sátorba Maccsal, ami korhatáros ugyan, és neki még van vagy két hónapja a 18-ig, de nem volt ellenőrzés, csak dísz az a két őr a kapuban. különben sincs itt semmi különös, csak annyira fellengzős dolog, hogy van egy korhatáros helye a voltnak.
egyelőre elvagyunk, sopron nagyon szép város, szeretem, itt meg kosz van ugyan, zaj és tömeg és azt utálom, de az esti koncertek (mondjuk a tegnapi kispál vagy a mai frenk) kárpótolnak.
most azt mondják, hogy vihar lesz és rögzítsük jobban a sátrat, de nem lehet, mert ahova kifeszítenénk, ott is sátrak vannak. meg mindenhol.

egyébként tök jól bezöldült a vénás injekcióm helye, kicsit fáj is, mentem vele elsősegélyre, aztán szereztünk rá jeget, most már nem gáz, csak kicsit olyan szerintem, mintha belőttem volna magam.

az tetszik, hogy megtaláltam, hogy itt van net, lehet, hogy leszek még vasárnapig.
(közben nyilván ír Macsek is, az övé itt olvasható, ilyenkor mindig vigyorgok, hogy ez van, ha két netfüggő blogger bulizni megy.)

Megjegyzések

Braun üzenete…
I: De jó nektek hogy ott vagytok!
II: Ott voltatok, mert kétszer úgy sem lehet fesztiválról bologlni és itt jön a
III: Én is próbáltam, de nem lehet. Ezért van a szigetről általában mindíg csak egy bejegyzésem
IV: További jó szórakozást, kevés vihart
V: Tanna nanna tök

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo