VOLT fesztivál 2008

Csak röviden, részletesen és szépen úgyis majd az Alterbe megy. Most lázas vagyok és ideges a MÁVosokra, milyen már, hogy a sopron-győr távot röpke három óra alatt tesszük meg és így lekésünk minden csatlakozást. Előtte ötkor keltünk, gyönyörűen összepakoltunk, tényleg, én futottam is egy kört, mert fáztam.

Nagyon hideg volt éjjel. Annyira, hogy fel-felébredve magam köré csavartam a Macs pokrócát, de még a törülközőmet is a hálózsák alá, és arra gondoltam, hogy talán mégsem kellett volna visszautasítani a Szabolcs nevű fiatalember szíves invitálását a sátrába, hátha ott melegebb van. Mellettünk folyamatosan zene szólt, Manu Chao, Kispál és Boban Markovic, akkor fel is akartam kelteni félálomban Macsekot, hogy hallgasd, ez a Boban Marko, de szerintem akkor most haragudna, jogosan.

Mielőtt aludni mentünk volna, Péterfy Bori volt éjféltől, de már akkor is nagyon hideg volt, ezért nem maradtunk. Pedig élőben még jobb hangja van, mint felvételen. Sokkal.
Tegnap volt URH is, nagyon sokan voltak, de igen kevesen tudták csak énekelni, hogy
Ismeretlen katona sírjában ülsz
Ismerős helyzet, de mégiscsak nyomaszt a bűz
Csukd be a szádat, mert belőled ömlik a gáz
Magadhoz nyúlnál, de a kezed is erősen ráz
Minden rendben van, szerelmem
Furcsa, hogy URHt sosem hallgattam, mégis szinte minden számot ismertem. Hiába, azért az Európa Kiadós - Sziámis - Balatonos korszakomból talán rémlik még valami. Jó koncert volt egyébként, csak nagyon rövid. (Bezzeg a Manu Chao 110 perces koncertet adott.)

Voltak veszprémi egyetemisták, sokan. Olyan is, aki nem haragudott, amikor a lábára ejtettem egy félig felállított sátort, hanem átköltöztette nekünk a betonról a fűre, azaz a tábor egyik feléből a másikba. Én addig vittem a boroskóláját. Meg olyan is, aki ismeri Pötyit, (aki J77-el együtt írta a Banánhalblogot, amíg abba nem hagyta), és lehet, hogy átadja, hogy üdvözlöm. Szóval egyre szimpatikusabb ám ez a veszprémi egyetem, innen messziről úgy tűnik, hogy csupa rendes ember jár oda.

Volt egy rasztahajú lány, akit Szivárványnak hívtak. Szerintem nagyon szép volt, mosolygós és stoppal jött, mondta, hogy már négy éve azzal jár. Ma a vonaton bántuk, hogy nem ezt az utat választottuk mi is...

Nagyon sokat olvastam az Anna Kareninából, kora délután nem volt sose semmi dolgunk, akkor mentünk ketten Maccsal, könyvvel a kezünkben (nála Babits volt...), hogy keressünk nyugis és árnyékos, ahol majd szépen egymás hátának vagy egy fának lehet dőlni. Furcsa látványt nyújthattunk a sok söröző fiatal közt, de nem bántott minket senki, sőt. Meg is lettünk dicsérve.

Piros textil karszalagot kaptunk, olyan a hetijegy, ez nem zavar úgy, mint ezek a nejlon vackok szoktak, maradhat sokáig. (A sziget hetijegy két éve addig maradt, amíg nem szólt valaki, hogy kinevetnek a hátam mögött, hogy na, ez mit keresett szigeten? ma már nem szedném le emiatt, rég volt már.)

A végére azért eléggé elfáradtunk, én meg is untam egy kicsit, jó-jó, szép-szép, de szerintem a Manu Chaos este méltó zárás lett volna. Jó koncertből is megárt a sok.

update
Megírtam az Alterba, Macs képeivel lesz hamarost díszítve.
Macs meg ezt írta, nyilván linkelem, mindig :)

Megjegyzések

Braun üzenete…
Ejjej ezek a Irodalom sznobok xD

Maúcsáó... 110 perc... kifli!
Névtelen üzenete…
bon bon bon bon si bon bon
bon bon bon bon si bon bon

ez egy igenigen kemény, kemény világ
ez egy igenigen kemény, kemény világ
ez egy igenigen kemény, kemény világ
ez egy igenigen kemény, kemény világ

isteni!
Névtelen üzenete…
Nem is haragudtam volna, te kis csiga! :)
Sznob meg nem vagyok. Semmilyen téren. Ezért már a magyartanáromnak is beszóltam...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo