Sosem gondoltam, hogy egy egyszerű, sima vendég ennyire meg tud viselni. Még tegnap este is úgy voltam vele, hogy mást biztos nem bosszantana ennyire, ha egy idegen nő be akarja kapcsolni a hiperszuperen lejelszavazott laptopját, meg ott aludna a szobájában az ágyában.
De amikor ma hajnalban az álmom összes szereplője könyörögve kérte, hogy keressek magamnak más helyet a lakásban, mert a gyönyörű pici húgom úgy horkol, hogy az álom uralkodó elemévé vált és mindenki szájából csak horkolás jön ki és a képeket is befedi egy átható, sötét szövet, pusztán horkolásból, mindezt alig négy órával lefekvés után, és nem csak aludni, hanem a notival nyugodtan elvonulni sincs igazán hely a lakásban, akkor rádöbbentem, hogy nem, nem szeretem, ha anyának vendége van. (De szép hosszú mondat lett így hajnalban.)

Panaszkodás befejezve, süt a nap (máris), és azt álmodtam, amíg el nem foglalta a horkolás az álmom, hogy Sebivel elindultam körbebiciklizni a balatont, meg azt is, hogy voltunk kint hullócsillagokat nézni a Fiúval, Aki Éjjel Küldött Képeslapot A Szigetről. (És akkor felkeltem a nappaliban a fotelből, ahova kimásztam, hogy kimenjek az udvarra megnézni, hogy tényleg vannak-e hullócsillagok, de már világos volt...)
(Most egyébként Beethoven szól, gyönyörű, mindig megnyugtat, ha ideges vagyok...)
2 megjegyzés

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

játékajánló - Secret Hitler

-