eddig azt hittem, hogy olyan csak a könyvekben meg a filmekben van, hogy az embert ott várja a barátja suli után a suli előtt, mert ez annyira jó dolog, hogy biztosan nem lehet igaz. (csak az a baj vele, hogy azt a hat órát végtelenül hosszúra nyújtja...)
meg az is baj, hogy annyira jókislány vagyok, hogy hazajöttem időben, hogy tudjak rendesen tanulni, meg pótolni mindent, pedig így kilenc nap után sokkal jobb lenne vele lenni.

egyébként azt hiszem, hogy tényleg fáradt vagyok, mert úgy elaludtam a buszon, hogy csak leszállás előtt ébredtem fel, és még épp időben tudtam jelezni. ilyen nem volt még sosem, mindig fel szoktam ébredni üveggyárban, ahol kanyarodik egy nagyot a busz, meg még a síneken is átmegy. szerencsém van, nem igazán lett volna jó tatabányáról hazajönni.
(meg az is jelzi, hogy milyen fáradt vagyok, hogy mindig németül akartam megszólalni francián. ennyire igazán nem kellene nehezen mennie a nyelvek közti váltásnak. pedig beszéltem franciául is, Prágában úgy kértem a képeslapot, de tudott magyarul az eladó.)

Megjegyzések

gborz üzenete…
én meg spanyolul kértem kávét meg szendvicset pesten, miután hazajöttünk barcelonából. aztán miután nem értették, angolul. buliból szlovákul köszöntem meg és németül köszöntem el.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo