jöttem haza zenekarról, a világ szürke volt, hideg és nedves. először nem is vettem észre, elhaladtam mellette, ahogy az ember elhalad gyakran az igazán fontos dolgok mellett is, de valahogy megéreztem, hogy ott van. az egyetlen szín a komor és szürke őszben: egy késői rózsa, illatos, szomorú, tele még reményekkel, vágyakkal, talán nem is tudja, mi vár rá, de már fázósan húzza össze halványrózsaszín szirmait.
annyira szép volt, hogy vissza kellett menni és adni neki egy puszit.
annyira szép volt, hogy vissza kellett menni és adni neki egy puszit.
Megjegyzések