kedd

a mai napot úgy terveztem, hogy lefekszem időben, felkelek időben, bemegyek szépen az iskolába, ott vagyok és aktívan részt veszek minden órán, ha éppen nem, akkor Háy Jánost olvasok a pad alatt. aztán átmegyek dorogra a máriautcába, a doktorbácsi megvizsgálja a térdem, ad rá kenőcsöt vagy bogyót, aztán hazajövök.

a mai nap nem így alakult.

a mai nap nulla óra kettő perckor kezdődött. persze hamar kellett tartani benne egy pici szünetet, mert ugye mások szerint a nap reggel kezdődik és estig tart, és azok vannak többen, akik így gondolják. de ez a része a napnak volt a legjobb, ráadásul még korábban is feküdtem, mint terveztem, mert megígértem valakinek szkájpon, hogy elmegyek aludni. és szerintem nem úgy értette, hogy majd egyszer.
aztán reggel az igazgatóiban folytatódott, hogy ha nem tüttürü, akkor dádádá. ebből persze az logikusan következik, hogy összeült a válságstáb, mindenkit elkértünk, csak magunkat nem. szerkgyűlés, stúdió, labor. és úgy gondolták, hogy ha ezt így első órában, akkor mi utána rendesen tudunk koncentrálni, ahogy kell. persze. de azért megpróbáltuk, tényleg, a magaviseletünkre nem lehet panasz.
aztán dorog. decembernyolc. mert azt a háziorvos nem tudja itt a faluban megmondani, hogy kell-e időpont, beutaló kell csak, nyugodtan bemehetsz ma vagy holnap, fogadnak. persze, fogadnak. decembernyolc. nem műtetni akarom, csak hogy valami kenőcsöt vagy bogyót, hogy ne fájjon, mert így most nem igazán jó. végülis tudok járni, nagy baj nincs, decembernyolcig biztos elmúlik.