vásárlás

persze a REM-szakaszban csörgött az óra, szóval emlékezni kell, arra, hogy a lepukkant vasúti kocsi falára billentyűzettel akartam felpötyögni az újabb grafitit. csodálkoztam, hogy nem ment. de nem lehetett sokáig, ha nem szállok le időben, szétesik alattam. egyedül utaztam, nagyon rossz volt. aztán B. Alexával laktunk együtt koleszban, megkért, hallgassunk Franz Ferdinandot, ne ezt. (Balanescu-ra aludtam el, FF az ébresztő.) jött értem az alterfiú, mondta, hogy el kell mennie még irodalomkodni, meg még sok dolga van, annyi, hogy el sem mondhatja, de utána elvisz, induljak csak. ne menjen, mondja el, vele megyek, vitatkozunk. nem avat be, miért. ő eltűnt, én eltévedtem. folyópart. nagy, szalmával tömött maci (nem a Szalmamaci, hanem egy másik), hánykolódik a Dunán, apró, rajzolt számítógép ül rajta, beszélgetnek. menyét melléjük úszik, kihúzza őket, megszáradnak, elsétálnak, ülök a rakodópart alsó kövén, s nézem, hogy úszik el a dinnyehéj. B. Alexa haragszik, szobatársak vagyunk, nem hagyom a számítógépemhez nyúlni. én hagynám, de tudom, hogy megharapná. anyu nagytakarít, kidíszíti a lakást, konfettit gyártunk az új, fekete lyukasztóval, szerpentint dob a hajamba, nevet, nem mondja el, milyen ünnepre készülünk, nem értem. kiszedném, jön vele a hajam is, hullik nagy csomókban, sikítok, elrejtem, nem is történt meg, fésülködök. kopaszodom. összefogom, elrejtem a foltokat, csúnya vagyok, nem is szeret, sírok. anyusegíts. anyu díszít, nagy, kék terítőt az asztalokra, fehér textilszalvétát, mégis honnan, sosem volt ilyenünk. bútorok sincsenek, üres az egész lakás, járkálok szobáról szobára, sehol senki, gyere már, vigyél el, megígérted, nem jössz. anyu sincs, semmi sincs, csak díszek, ezüst kések-villák, konfettik, hajcsomók elrejtve a szemetes aljára.

nyomasztó.