olyan volt hazajönni, mintha valami ott ragadt volna belőlem. úgy kellett magam apró részenként kihámozni a lakásból meg az öleléséből. mert holnap úgyis OKTV, nyugodtan aludhatnék ott most is, de az meg milyen dolog már. persze ott is tudok tanulni, de csak irodalmat vagy nyelvtant, amit lehet együtt, bármi más ellen a szervezetem hevesen tiltakozik.
olyan szép volt a szünet, meg ez a hét is, hogy mindig és folyamatosan együtt, de most már nem lesz így nagyon sokáig, megint lopni kell azokat a heti egyszer pár órákat egymásnak.

és annyira ijesztő budapest, hogy csak úgy megvernek embereket az utcán, meg szivatják a hajléktalanokat a részeg fiatalok éjszaka, meg ilyesmi, annyira jó utána hazajönni ide, ahol minden kis gödröt ismerek a járdán, és tudom, hogy kit jobb kikerülni, ha szembe jön.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo