szóval koncert volt hattól, emlékkoncert, mert a Francibácsi meghalt, ő mellettem ült tenoron, stimmkollégák voltunk, mondta mindig, hogy Zsófika, majd te veszed át a stimmet, ha én már nem leszek, fújjál Zsófika rendesen, és akkor bele sem tudtam igazán gondolni, kicsi voltam még, mi az, hogy majd a Francibácsi nem lesz. és akkor egyszercsak nem volt. és én átmentem pozanra, mert pozanon nem volt senki, egyedül járok próbára, a többiek mind művészek, hogy nekik nem kell a próba. ma a koncerten hét harsonás fújta a pozan expresst, úgy szólt, hogy ihajj, de még milyen jól, be is mondták, hogy szólót játszik ..., ..., ... és én. és szomorú volt, megható, égtek a gyertyák, és játszottuk a mercit a végén.
nem is értem, úgy húzódtam, hogy én el nem megyek, már nagyon rég nem voltam próbán, picit fáj is levegőt venni néha, pedig a köptetőt is szedtem rendesen, én nem megyek, mondjuk tanulok addig. vagy alszom, és akkor talán megint lemegy 37 alá a lázmérő, mint pénteken, meg szombat délelőtt. annak akkor úgy örültem, reméltem is, hogy úgy marad, de nem szeret ott lenni. biztos a 37,3 a normális.
most szeretnék márványsajtos tésztát enni. most, most azonnal, minden most azonnal kell, minden perc el van vesztegetve, minden annyira felesleges. igazából már a blogolásra is sajnálom az időt, de szólnak miatta, hogy ejnye, inkább írj blogbejegyzést, én meg szót fogadok. mert azért szeretek írni. és olyan buta vagyok, amiért múlt héten aludtam, és nem tanultam meg a törit meg a magyart előre, pedig meg kellett volna, és akartam is, de a múlt hetet gyakorlatilag végigaludtam.
ez van.
nem is értem, úgy húzódtam, hogy én el nem megyek, már nagyon rég nem voltam próbán, picit fáj is levegőt venni néha, pedig a köptetőt is szedtem rendesen, én nem megyek, mondjuk tanulok addig. vagy alszom, és akkor talán megint lemegy 37 alá a lázmérő, mint pénteken, meg szombat délelőtt. annak akkor úgy örültem, reméltem is, hogy úgy marad, de nem szeret ott lenni. biztos a 37,3 a normális.
most szeretnék márványsajtos tésztát enni. most, most azonnal, minden most azonnal kell, minden perc el van vesztegetve, minden annyira felesleges. igazából már a blogolásra is sajnálom az időt, de szólnak miatta, hogy ejnye, inkább írj blogbejegyzést, én meg szót fogadok. mert azért szeretek írni. és olyan buta vagyok, amiért múlt héten aludtam, és nem tanultam meg a törit meg a magyart előre, pedig meg kellett volna, és akartam is, de a múlt hetet gyakorlatilag végigaludtam.
ez van.
Megjegyzések
A blogot pedig ápold - akkor az olvasóidon és magadon keresztül az is ápol téged.
Jobbulást, eljön az, beteg, bús madárka, fázósan és komoran - nézz ki, süt a Nap, mégha hidegen is :)
Egyszer egy színjátszós azt mondta nekem, hogy ő örül, hogy él, mert egyszer úgyis meghalunk, akkor és, ha elegünk van belőle, akkor is, ha nem. És addig meg jó körülnézni, hogy mi van itt, aztán meg elmegyünk. És tudom, hogy ez nem teljesen ide kapcsolódik, de mégis. Engem mindig megvigasztal, ha erre gondolok, mikor nincsen semmi.