ünnepély, karácsony, ilyesfélék

na, lehet mondani, hogy nekem semmi sem jó, ami voltaképpen igaz is, meg lehet a recesszióra is hivatkozni, de azért rossz, hogy nem kaptunk könyvutalványt. (viszont a csoki olyan szép, hogy meg sem eszem :) )
meg úgysem jó semmi, kicsit keserű a szájízem az egész miatt, hogy szervezetlen, az énekkar hamis volt és halk, mi hárman is hamisak voltunk, dehát mit várnak, szerda reggelig úgy volt, hogy SzKE énekli, de ma nem ért rá, most énekeltük először zenekarral, ahhoz képest... meg hosszú is volt, minek bohóckodott a Szegő a végén, hátul már nem látták, meg teljesen tönkretette a karácsonyi hangulatom, ugyanez igaz a zenekarára, jól játszanak, tényleg, de miért itt, tiszta aranyos, hogy meghívta őket, de felesleges volt, köszönjük. ha már 35 perces órákat tartanak karácsony előtti szombaton, amikor már senki nem tanít (meghajlok az előtt, aki ezt kitalálta, meg az előtt is, aki szerint tíz perc kell a tanárnak az óra elkezdéséhez, ha neki tíz perc kell, akkor magáról állít ki szegénységi bizonyítványt), szóval ha ilyen hosszúak az órák, legalább a műsor legyen rövidebb, épp elég végigállni a hidegben. tudom, elit iskola, nem engedhetjük meg magunknak, hogy hamarabb hazaérjünk, mint a dobósok meg az erzsébetesek.
hosszú ez a szombat.

Megjegyzések

bukovics üzenete…
a révai nevű győri elitiskolában ma nem tanítás, ergo az _igazán eliteknek_ ma otthon maradtak :--DD
bukovics üzenete…
mmint: nem volt
ZM üzenete…
Új szelek fújnak, s a régi fák nem értik ezt...
Gondolj inkább arra, hogy a verseid "kis gyöngyszemek", meg hogy beleillenének "akármelyik 20. századi antológiába".
gborz üzenete…
nos

a 35 perces rövidítés baromság, bár ilyen órán én még nem jártam. :)

a műsör viszont jó volt baszki. a zenekar szvsz feldobta, a hamisságot nem érzékeltem (biztos velem van a baj) a franszia dalok meg tetszettek. a bohóckodáson én kellemeset röhögtem és szerintem még hideg sem volt. persze szerintem sosincs.

borz gergelynek hét évnyi istvános léte alatt az idei műsor tetszett legjobban. bocs.
dsarosi üzenete…
Jó műsor volt, de köze nem volt a karácsonyhoz.
Névtelen üzenete…
Macsek el sem ment az idei karácsonyi műsorra, mert eddig hét évig elment, és minden évben unalmas volt az előadás, az énekkar meg hamis :(

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo