reggel fél hat van, mert nekem csakazértis meg kellett írni a szonettet. utálom, hogy csak éjszaka lehet írni, és ha nehéz, akkor akár órákon át folyamatosan. mert a dokkon ehhez a vershez (amit a kedves blogolvasók nem láttak, mert nem, de most azért rá szabad kattintani, meg el is szabad olvasni) azt írta a Jónás Tamás, amikor múlandokkosította, hogy kapjon méltó formát a tartalom, akkor maradandó lesz. szonetteset, jambusosat, tíz-tizenegy szótagosat, ölelkező rímeset. és átírtam, de nem azért, mert egyetértek, és tényleg még szigorúbb keretbe kellene szorítani ezt a gondolatot, ami így is keretbe van szorítva, már maga az is keret, hogy ott van nyolc meg öt rövid sorban, hanem csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy tudok szonettet írni, ha akarok, jambusokban. ölelkező rímek nélkül, úgy is tudnék persze, de nem szeretem az ölelkező rímeket.
szerintem az eredeti jobb, az eredeti mindig jobb, de ez sem rossz. lehet skandálni. (az eredeti azért jobb, mert teljesen egyértelmű, teljesen világos, hogy mit akarok mondani, itt meg talán magam sem értem, szépen beleraktam a rímbe meg a ritmusba, hogy le lehessen nyelni, mint a tablettát, és ne legyen keserű.)
apám azt mondta hogy bennem hibás-
an él a sok fölösleges tudás
hogy nincs mit tenni tényleg fasz vagyok
nem élek és így nem tapasztalok
apám azt mondta nem tapadhat más rám
cipőnyomok mocsok s a sár a járdán
szórólap szélcibálta reszketek
éltem míg utcaseprő felszedett
szerintem most apám - de ritka - téved
vagyok papír kitépve lexikonból
(karibdiszig a kancelláriától)
kallódik persze elveszett egy élet
de félrerakják mindig újra újra
mert benne bújhat minden titkok kulcsa
Megjegyzések