Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2009
én igazából csak a piros vonalak miatt szeretem a korrektúrát.
annak örömére, hogy krahácsolósan egészségesre gyógyultam, meg kicsit nyugtatgatni a lelkiismeretem, mert nem tanultam meg még igazán rendesen a múltheti témazáróra ötvenhatot (nagyon szeretek témazárókat pótolni), meg egyébként érdekelnek is az ilyesmi dolgok, meg szeretek a föld alatt, szóval elmenünk a Sziklakórházba . meg jött erchegyia is meg Sisszy is. eszméletlenül csodálatosan klassz volt, érdekes és félelmetes. és hogy mit csinálnánk, ha atomcsapás lenne. polgári védelem, gázmaszk. kórház, ami sokáig nem volt titkos, aztán az lett. harc a kórteremben. élő törióra, tényleg. aztán csavargás a várhegyen, még mindig erchegyiáékkal, alagút teteje, ilyesmi, csupa jó hely, szép. aztán hogy fogasozzunk, mert ott még nem ült az alterfiú soha, persze, a budai gyerekkorommal könnyen beszélek. és lerobbant. és le, pedig meg akartam neki mutatni, hogy a legklasszabb jármű, még a libegőnél is, meg a siklónál is, meg a trolibusznál is jobb (ezek a legfurcsább járművek ugye), és erre lerobban
Kép
Ide jártam oviba. A két út között (Őzike köz-Normafa út) a miénk volt az egész. Nagy bikkmakkfák voltak, meg gesztenyefák, meg olyan fák is voltak, ahol a nagycsoportosok kertészkedhettek. Azt hiszem, hogy középsős szerettem a legjobban lenni, mert a középsősök játszóterére emlékszem a leginkább. Meg arra, hogy a napköziben óvóbácsi volt. Meg arra, hogy egyszer meg akartam szökni, de még időben elkaptak. És már napok óta nosztalgiarohamokban szenvedek, segítség.
most végre irány az alterfiú, már nagyon-nagyon hiányzik. persze remek hétvégénk lesz, én is viszem a notit, ő fordít, én meg szerkesztek majd. én ugyan nem kaptam határidőt, de azért nem árt hamar kész lenni, mert még a végén úgy szólnak majd, mint a múltkor, hogy három napom lesz rá. úgyis csigalassan haladok, mert elég durván infós a szöveg, még erchegyia füle is kettéállt tőle, amikor valami PON-ról kérdeztem.
Kép
na, most péntek van... aztán vasárnap szuper nap lesz, mert akkor startol az e-regény itt . az egyébként valami nagyon szuper és profi dolog lesz, hat igazi és valódi szereplővel, egy rendes íróval, meg egy ilyen írókezdeménnyel, aki szakmai nemtudását ellensúlyozandó nagyon lelkes. aki egyébként én vagyok, és ez volt a hiperszuperextratitkos. a rendes írót nem árulom el, mert valószínűtlenül nézne ki a nevünk egymás mellett. meg ugye a Lovasival. minden nap vadiúj részekkel. egyébként címe szerintem még nincs. aztén vasárnap színházba is megyünk, mert szerepel a Bogas. aztán jövő csütörtökön lesz OKTV eredmény. már készítem fel magam arra lelkileg, hogy mi van, ha nem  jutok tovább. (megmenekülök egy csomó plusz tanulástól, meg ilyesmi.) aztán pénteken Szívzuhogás, aztán szombaton Fehérváron nekem  kellene felolvasnom a saját verseimet. mondtam Barnának , hogy totál kizárt, én még másét se nagyon, vagy ha muszáj, akkor elkántálom, hogy ró-ska-da ká-sás hó-cse-pe rész-get-a bá-do-ge re
most a szerkesztősben a kiscsaj mogyoróvajas kenyeret evett lekvárral és banánnal. egészen eddig nem hittem el az alterfiúnak, hogy ilyet igenis szoktak  enni az emberek, nem csak ő találta ki. egyébként tényleg fincsi.
hogy maga a felnőtté válás a trauma. amikor az ember rájön, hogy a szülei nem tökéletesek. és aztán azon múlik a kapcsolat, hogy a fiatal felnőtt el tudja-e fogadni, hogy nem tökéletesek. és azt mondja, hogy jó, senki sem tökéletes, még a szüleim se, de azért lehet őket szeretni. vagy azt mondja, hogy gyűlölöm őket a tökéletlenségükért, tönkretették az életem, miattuk vagyok olyan, amilyen. az ember nem tud túllépni a szülein, pedig akar, tényleg akar, csak olyan ne legyek, mint ők, csak el ne kövessem ugyanazokat a hibákat. mindig ugyanazokat a hibákat, mindenki. megírnám könyvbe, de már megírta Háy János, annál jobban úgyse lehet. (már semmit sem lehet megírni, ezért az írás felesleges, írom most.) mert ma azon gondolkoztam, hogy mindennek ellenére azt szeretném, ha majd a gyerekeimnek olyan apjuk lenne, mint az én apám. azért gondolkoztam ezen, mert erchegyia megkérdezte, el tudok-e helyezni nyolc királynőt a sakktáblán úgy, hogy ne üssék egymást, és el tudok (legalábbis én el tudta
rám szólt az alterfiú, hogy egész nap  nem írtam fogalmazást , hogy képzelem, nem szabad cserben hagyni a rajongókat. jó, nem hagyom, nem is szabad, mert akkor zuhan a látogatottságom, abba pedig nyilván belehalnék, mert ugye művész, csak akkor él, ha van kinek produkálnia magát. most egyébként nagyon antipatikus vagyok magamnak. most lehet magyarázkodni, hogy miért nem, hogy azért nem, mert írtam egész nap, mint a kisangyal, de ugye hiperszupertitkos. betűundoritiszem van, ennyi az egész, se olvasni, se írni, se szerkeszteni. hagyjon mindenki aludni, és buta számítógépes játékokkal játszani, mert aki beteg, annak ugye azt is szabad, majd holnaptól nem játszom megint. egyébként olyan üresnek érzem a fejem. kívül meg belül.
most kicsit úgy érzem, hogy túlvállaltam magam. nem tudom, mit csinálnék, ha nem lennék beteg, és nem lenne így rengeteg szabad és ráérő időm. (jó, tudom, éjszakáznék, így nem éjszakázok, hanem kialszom magam és meggyógyulok.) hogy mit csinálok? szupertitkos. olyan is van, ami nem, de az meg nem olyan érdekes. meg olyan is, amiről ezt nem tudom eldönteni.
na, a fodrász azt mondta, hogy bűn levágni, hogy hogy képzelem, hogy úgy fogok kinézni, mint egy kislány. hogy még meggondolhatom. én meg csak ismételgettem, mint egy hülye, hogy unom, unom, unom, unom. és most ilyen rövid lett. (azért csak linkkel, mert az ember nem raki ki magáról képet a blogja címlapjára. mert izé, mert nem.) nekem amúgy tetszik. amúgymeg írnék én, de nem nagyon lenne más témám, mint hogy hányféle gyógyszert szedek, és mennyire durván köhögök még mindig. és mennyire nem megy az, aminek mennie kéne.
A doktorbácsi ma is elmondta, hogy ezzel együtt kell élni, ellenkezésnek helye nincs, és ha még egyszer visszamegyek, szuri. Meg azt is elmondta, hogy az emberek olyan türelmetlenek, hogy gondolhattam, hogy négy nap alatt meg fogok gyógyulni. Én ugyan nem gondoltam, az asszisztense gondolta, aki az igazolást szokta írni. Én azt gondoltam, hogy talán esetleg ha lenne állandó gyógyszerem, mint mindig..., de a doktorbácsi nem ezt gondolta.

én ott leszek

Kép
a húsnemevés kreatívvá tesz. igyekszem végtelenné növelni a pusztán tojásból és trappistából elkészíthető ételek számát. a rántottát már tökélyre fejlesztettem (a rántottás tészta volt a csúcs, tovább nincs), most a tükörtojással való kísérletezgetés következik. majd ha tojással fogok én is szaporodni, akkor lehet, hogy változtatok az étkezési szokásaimon. mondjuk nem tojást sajttal, hanem sajtot tojással.

párbeszéd

erchegyia: juj Maf: jujj? erchegyia: juj Maf: jujj? erchegyia: juj.
Most, ha majd megkérdezik tőlem: "Ki a barátod?" - azt fogom felelni: Misa csikó. És majd büszkén hozzáteszem: egyébként költő... Tulajdonképpen nem tossz, ha egy kicsit dicsekedhetünk egymással. Az előző két éjszaka annyira szörnyű volt ( persze nem miattad, szeretek veled aludni ), hogy már megint nem merek lefeküdni. Ha vízszintben leszek, jön a köhögés, a fulladás, az elaludni nem tudás, a felébredés, a nemkapoklevegőt, jajj. A hőemelkedés csak ráadás. Holnap (ejnye, ma) megint elég fontos lenne Bp, szinte kizárt. A bejegyzés és az idézet közti kapcsolat az, hogy ezt a könyvet olvasgatom alvás helyett. Meg még sok más dolog helyett.
életveszélyes sérülésem a kezemen gyógyulni látszik. lehet, hogy mégsem én leszek az első ember, aki véletlenül beleállítja a saját kézfejébe a saját töltőtollát, aztán fél, hogy meghal tintamérgezésben.
aztán végülis keresztelőre mégsem. az egészség nem játék, az enyém se, a babáé se. aztán hogy suli mikor, az kérdés, eléggé nem vagyok egészséges még, de hiányozni se kéne sokat. meg ma munka megint. már kezd elveszni az a varázsa, ami kezdetben volt, annak, hogy olyan könyvet, ami még nincs is kiadva, hogy ezt így magyarul még csak a fordító meg a kiadóvezető, senki más. persze észre sem vettem, más mondta, hogy "vaooo, ez tiszta izgi, amit csinálsz". szerintem is.
Lefekszem a hóba melléd Nyakamba összeér a víz Ilyen leredukált a hétvége, nagy dolgok helyett kis dolgokat, egész éjszakás program helyett párórás estit, nagy téli szánkózás, Dobogókő helyett csak ki a dombra a Kicsivel, hóba fagynak mind az angyalok. Mert ma már nem fáj annyira a torkom, ezért tudok valamennyire köhögni és enni, ezek is ilyen félig-meddig , leredukált dolgok. Hogy semmit se egészen, betegnek lenni is félig, boldognak lenni is meddig, aztán ki tudja, hogy van ez.
azt mondta a doktorbácsi, amikor belenézett a számba, hogy ajjaj, ez fájhat. aztán kedvesen elpoénkodtak az asszisztensnővel azon, hogy most kórusba ne menjek, felolvasni se, bájosan elcsuklik kétszótagonként a hangom. fáj is, de még mennyire. most sajnos sós víz, attól elmúlik, meg napi öt szem fehér bogyó, ha végre tudok nyelni, akkor tea, fokhagymás pirítós. estére tuti jobb lesz. most úgy néz ki, hogy a hétvégi programom kicsit le kell redukálni. a szánkó például kizárt, de a Beskóbaba keresztelője kötelező. persze hat kistesóm van, akkor gondolná az ember, hogy láttam már eleget. de csak a sajátomra emlékszem, kisiskolás voltam, jártunk budán templomról templomra, evangélikus lelkész keresztelt csak meg, hiába, házasságon kívüli gyerek, meg a Barnabáséra is, az talán lent konyáron, messze, református lelkész, az biztos. Bóniséra egyáltalán nem emlékszem, evangélikus, megint. Veronika nincs, mert már a pap is, a kántor is komaságban van velünk nem tudom, miért. Apáéknál meg... ez
nagyon fáj a torkom, meg a hideg is ráz, megy fel a lázam. klassz. már reggel sem volt minden teljesen oké, de azt nem akartam, hogy suliba nem, bezzeg pestre meg igen. szóval holnap suliba kizárt, estére meg meggyógyulok. (pest fontos is volt, meg egyébként jó is, mert a fontos előtt találkoztam az alterfiúval és főztünk ebédre kását.)
annyira jó lenne, ha rendszeresen be tudnék járni gyógytesire. tényleg. de így még komoly lelkifurdalásom sincs, egyszerűen nem érzem jogszerűnek a hiányzások vezetését egy olyan órán, ami jóval a tanítás után van egy másik városban kritikán aluli körülmények között. majd ha a város kifizeti a mi helyijáratbérleteinket is (egy hónap semmi, de itt évekről van szó), fűti a tornatermet (és fel is mosat, nem a mi tornaruháink törlik fel a mocskot, mondhatja a Feribácsi, hogy nem annyira koszos, de nem ő tenyerel bele, ő utcai cipővel van ott, ahol mi zokniban), ha megcsinálja kulturáltra az öltözőt, akkor talán próbálom megoldani, hogy ne hiányozzak. ha majd nem három órával később érek haza a cirka 50 perces gyógytesi miatt, akkor rendszeresen bejárok. tudom, hogy sokat írok erről, de minden olyan csütörtökön, amikor nem tudok bemenni, eszembe jut, hogy ejnye, milyen jó lenne, ha másképp lenne, meg milyen jó volt, amikor beépítették az órarendbe, és akkor jártunk, amikor a rendes tesisek
épp időben jut eszembe azon töprengeni, vajon hogy maradok ébren péntek éjjel. bár hajnali kettőig simán bírom, ha van elég dolgom. aztán szombaton szánkózni akarok menni, meg hóangyalkát csinálni, aztán vasárnap a Beskó babának lesz keresztelője. holnap délután meg úgy tűnik, Budapest. szerencsére ma annyit álltam a hidegben (reggel 20 percet késtünk törifaktos témazáróról, a mogyorósi szintén huszat késett hazafelé), hogy péntekre simán belázasodok, és akkor nem kell iskolába menni. meg kell még venni kenyeret, lekvárt, szalvétát és műanyag poharat (ha már nem szóltam, hogy mindenki vigyen bögrét), kellene sütni valamit, könyvet választani. 
már megint nem végeztem, nem lehet végezni, minden nap ugyanakkora lesz a kupac, bármennyit is dolgozok délután. Sziszifosz, ne hagyj cserben. a cél halál, az élet küzdelem, meg mondottam ember. aludni akarok, semmi mást. rövidtávú életcélnak tökéletes. (és mindezek mellett nagyon élvezem ezt az egészet.)
utálom a hétvégéket. még zsúfoltabbak, mint a hétköznapok. mondjuk elmegyek szombat kora reggel, de gyakran péntek délután, hazaesek vasárnap este. minden buszon és vonaton olvasom a kötelezőt, este az alterfiú notiján még megnézem a megnéznivalót és megírom a megírnivalót. esetleg viszem a magamét, akkor ülünk és dolgozunk. szombaton fél nyolckor, vasárnap nyolckor kelni felér egy-egy öngyilkossággal. délutáni alvás nincs, nem várhatom el senkitől, hogy igazodjon ahhoz, hogy nekem öt és hét között aludni kell . szűk két napba kellene beszorítani apáékat, az alterfiút, a barátaimat, a dolgozósat, a hétvégére feladott plusz tanulnivalót, mert hétvégén nyilván mindenki annyira ráér. az alvást is bele kéne, meg a közösségi életet, meg bele kellene a rendet a szobámban, de hogyan, ha nincs itthon töltött hétvége. bele kéne a saját magamtól olvasást. a többi családtagom, közelit és távolit. beszüntetném a hétvégéket. ne szúrják ki a szemem két nappal, hogy azt mondják, nincs iskola, de szom
fázom. megállíthatatlanul, szakadatlanul. mindig és mindenhol. van, hogy csak a fejemben van a fázás, a homlokomat tölti ki, átfutkos a lapockámra, a nyakam bizsergeti, fázik a szemem, ha nézek, fázik a torkom, ha beszélek. fázik a lábam, a lábujjkörmeim is fáznak, végig fázik a rüsztöm, a lábszáram, viszont már valaki más ujjai fagynak rá a szabómagdára. fázom szombat reggel dorogon, fáztam a buszon, a vonaton, az aranytízben, fáztam éjjel és nappal pesten és budán, a héven, fáztam az alterfiúnál, pedig ott nagyon meleg van, meg ő is melegít, fáztam kalászon a tizenhét fokban, rámcsodálkoztak, hiszen nappal nem fűtünk . itthon is fázom, vastag pulcsi, vastag zokni hiába, hiába van akármilyen meleg, belülről jöhet ez a fagy, a fejfájás jéghideg, ezen nem segít a sapka, a sál, a pulcsi, a kesztyű. az én öthónapos szuperaranyos Beskó öcsikém egyébként már tud a hasára fordulni, meg van egy fogacskája, meg lehányt.
éjszaka, asztória, kálvin, aluljárók, csakharmincötforintot, hószitálás, ostorlámpák . azt hiszem, hogy én, a budai lány, a tizenkettedik kerület kedves, előkelően öreg házaiban, az ápolt parkokban és a hegy villái közt, a várnegyedben, a vérmezőn, a millenárison nevelkedett gyerek ezt a lepusztult, magányos, hideg pestet is szeretem. persze valószínűleg örökké romantikus budai leszek, aki csak a hegyek közt meg az erdőben érzi igazán jól magát, vastag falú és súlyos függönyű, aprócska lakásokban.
most csak úgy megjegyzem, mennyire utálom a bevásárlóközpontokat, mennyire nyomasztó hely mondjuk a westend, mennyire megfájdul tőle a fejem. viszont ma nem volt olyan rossz, mert összefutottunk gborzékkal meg bbalázsékkal, akik valami csúcsszuper filmet néznek ott ma. mi is csúcsszuper filmet fogunk nézni, de nem ott.
Ilyen nincs, hogy ilyen sokáig minden sikerüljön. Nem érdemlem meg. Mert nem küzdök a dolgokért, nem harcolok, hanem hagyom, hogy történjen minden, ahogy történni akar. (Persze ha már éppen történik, akkor mindent megteszek azért, hogy a legjobban történjen.) Most viszont azt hiszem, hogy kimerült vagyok, mint a tenger vihar után. Aludni kell most, most azonnal, nem éjfélkor. Holnaptól pedig minden erőmmel azon dolgozni, ami most van dolgoznivaló, és milyen jó dolgoznivaló. Ha ez az egész tényleg igaz, és egyre inkább annak tűnik, akkor nekem van a legjobb munkám a világon, még annál is jobb, mint a szabóervinben állni a bejáratnál, és hallgatni, hogy csipog-e a vonalkódos beléptető.
akkor kezdem el amikor más már befejezte nekem hajnal ami neki ugyancsak este nagyon este inkább éjszakát mondanék hogy a föld nem látszik ugyanúgy ahogy az ég

<3

hat hónap, fél év. még sok ilyet akarok.
ez baromi jó. majd én is így fogom csinálni, ha majd magyartanár leszek. mondjuk pont kispállal, 30y-nal és cseh tamással. egészen új szempontú irodalomtanítás kell, mert nem az a lényeg, hogy fel tudjam mondani a petőfiéletrajzot, hanem az, hogy ha elém raknak egy verset, akkor értsem, hogy mit mond, ha egy regényt, akkor olvassak a sorok között, meg egyáltalán az, hogy olvasni szükséges és jó.
kettészakadni nem lehet. nem dicsekvésiből, meg tényleg meglepő, de március hatodikán este véletlenül két helyen lesz olyan irodalmi est, ahol elhangzik versem. (elvileg, meg minden bizonnyal.) üröm az örömben, nem lehet az ember egyszerre Fehérváron meg Esztergomban. update Ne aggodalmaskodjatok tehát...
furcsa ez a város. hogy az élményfürdős ötalkalmas bérlet (amit jutalomként osztogatnak a pedagódusoknak) csak egy személyre szól, ellenvetésnek helye nincs. mindenhol máshol úgy van, hogy ha ketten akarnak bemenni, kihúznak két alkalmat. szóval ezért nem voltunk ma usziban.
Ezt a verset írtam valamelyik éjjel a Bardonak, most már meg merem mutatni, mert kaptam hozzá pozitív kritikát DOKKon . Te nagyra vagy, tiéd a vad szabadság, a verseid szabályhegyek nem lakják te azt hiszed, hogy úgy a jó, hogy Alföld: korlátlan, végtelen, s egy csöppet fennkölt. Te azt mondod, hogy így lehet csak élni: hegyet, sziklát homokra kell cserélni. Te azt mondod, csak így tiéd a távol, csak így láthatsz be mindent, légy akárhol. Én azt mondom, hogy kell a fal, s a korlát, tilos, szabály, a nem, hogy tartsd a formát, átmászható, de őrzött drótkerítés. Te hol vagy épp, ott bontasz versvitorlát, pedig csak az, ki járta csúcsok ormát tudhatja meg, mi tény, s mi csak körítés.
csodahó, csodahó, csodajó, imádom. kint lenni benne is imádok, meg nézni is, meg ázni sapka nélkül. meg voltunk venni retrós fülcsit meg hajpántot, ami csudajó, már csak ruhám meg cipőm nincs, de ugye minden nő tudja, hogy a kiegészítők a legfontosabbak. persze még nem biztos, hogy megyek, még rá kell kérdezni arra, hogy is van ez a senki idegen nem jöhet be -dolog, mennyiben vonatkozik mondjuk a barátokra meg a barátnőkre. Gergő, megint nektek a legjobb. meg a zenesuliban is voltam, hogy keressünk egy költséghatékonyabb megoldást az óráranemjárásomra. ezentúl akkor telefonálok, ha megyek, ráadásul kaptam barokk csellószonátát az áriák helyett. szeretem a barokkot és a szonátákat, szóval végre. ha tetszik, amit játszom, akkor gyakorlok. meg van szinopszisom , meg feladtuk a sárvárit postán (ahhoz mondjuk nem fűzök csalfa, vak reményeket), meg végre vett nekem anya sajtot (de ahhoz vele kellett mennem a boltba), meg holnap alterfiú. meg most elküldöm a felvételit, aminek már előre örülö
előre eldöntöttem, hogy nem. most nem. kizárt. direkt csak egy lapot margóztam be. mert ezt nem lehet így csinálni. mit fogok így csinálni az érettségin, ahol tényleg csak annyi lap lesz. lassan írtam és gyönyörűen, átgondoltan és megfontoltan. kicsöngetésre kész voltam. akkor átolvastam gyorsan, akkor eszembe jutott még egy mozzanat a művel kapcsolatban, akkor azt becsillagoztam, akkor az hogy néz már ki. meg mit csinálok még negyvenöt percig. akkor a következő órán leírtam újra. hat és fél oldal két óra alatt. csuklógörcs. és minden duplaórás magyartémazárónál ezt csinálom.

tanács

Szaby: no és mit szeretnél? Mafia: augusztust Szaby: ezesetben aludj egyet
mondtam reggel, hogy ez valami buta véletlen lehet csak. ilyen idő nincs. hogy Tél Úrfi, tévedni tetszik, el tetszett nézni a naptárt, itt tavasz van, köszönöm, csókolom, mire felöltözök, ugye el tetszik menni, itt pedig melegebb éghajlat lesz. nem ment. de nem baj, gyönyörű volt. ma egyébként nem voltam olyan nagy hős, mint a Csodabruckner Csodaszigfrid, úgy jajjgattam a fúró alatt, mint akit nyúznak.
ma hazafelé a vonaton letört a fogamból egy picike darab, csak úgy magától. igazán nem szép dolog tőle, másfél hete még csak egy picike lyukacska volt, nem is igazán látszott, nem is fájt, csak ha harsonáztam, most meg fáj is, meg próbatömött is, meg törik is. ma majdnem hat órát utaztam, ami szuper, mert kiolvashattam a pendragon legendát. másodjára nagy csalódás volt, végig az volt az érzésem, mintha egy pocsék fordítású, rossz szerkesztésű könyvet olvasnék, ami ráadásul még szexista is, de ez mondjuk magamtól nem tűnt volna fel. most haragszom magamra, mert hagyom magam befolyásolni az alterfiú által.
szoknya, harisnya, tiszacipő. végre. meg voltam ma ifin, meg előtte beültem a nyolcadikosok konfis hittanjára is, ahol Ákos, egyébként értelmes, viszont problémás magaviseletű (tábori tapasztalataim alapján sejtem) istvános diák kifejtette a nézeteit a női nem kollektív bűnösségéről. most furcsa, mert sok az istvános ifin (3), mindig egyedül voltam a gimiből. most pedig éjjel van, reggel pedig megy a vonat.
Itt a tavasz, két hét, és már tűzhetek virágot a hajamba. Kakaó is van, nutella is, szórakoztató könyv is (Lem: Kiberiáda), csodálatosan működő kocsink van, ráadásul dögös piros, meg végre felkerültek a könyvajánlóim ide , persze nem mind a hét az enyém, hanem csak négy. És ez még sokkal szebb és praktikusabb lesz ennél. (Remélem.) És hogy még jobb legyen, már csak órák kérdése, és egymás ölelő karjaiba omolhatunk az alterfiúval. Aki azt mondja, hogy az élet nem csudaszép, kinevetem.
swiftet. pirosat. tizenötéveset. kell neki keresni nevet, és adni neki pat-patot. azért lehetne mondjuk öt évvel fiatalabb.
csoki, kakaó, csoki, túrórudi, csoki, nutella. meg szórakoztató könyvek. meg jó zene. már csak egy hónapot kell kibírni télvégi depresszió nélkül. ha nem fogy el a nutella, menni fog.
(ezt a bejegyzést 30 percen át írtam, csak azért, hogy a nyafifaktort a kritikus szint alá süllyesszem. nem igazán sikerült.) fogorvos, kell pénz, bankkártya. pin-kódom még nem tudom. nem baj, benne van a telefonomban. a telefonom itthon. nem baj, van barnabás. telefon anyunak, nincs otthon, nem is érti, mit akarok kódokkal meg telefonokkal, de nem baj, inkább hallgassam meg, milyen kocsit vesz. rosszat. amikor már megbeszéltük, hogy milyet, mégis rosszat. akkor megpróbáltam meggyőzni anyut, hogy ne tegye. akkor elfelejtettem a pin-kódom maradék néhány számjegyét is, amire még emlékeztem. akkor leszálltam a buszról. felszálltam egy másikra és hazajöttem. és most komoly sírógörcsöm van csak azért, mert anyu valószínűleg nem olyan kocsit vesz, mint amilyet megígért, meg azért, mert korcsolyázni akartam menni szombaton, meg azért, mert a világ olyan bizonytalan, és a huszadik század embere nem találja meg azokat a normákat, amikhez igazodnia kellene, és mert biztos én is olyan cselekvéské
nincs mit tenni, éjszakafüggő vagyok.

beharangozó

lesz majd valami hamarosan itt . szerintem valami nagyon jó dolog lesz. illetve egészen biztosan az lesz. csak még minden nagyon szigorúan titkos belőle. szombat-vasárnap pedig megint kécske, jó messze van, innen öt óra, de szerencsére minden viszontagság ellenére még mindig szeretek vonatozni. most pedig betölti a szobát a Gershwin, és szerencsére már csak 55 oldal van a perből, utána olvashatok svéd gyerekverseket tanulhatok mást.
átaludtam a délutánt, az alterfiúval álmodtam, így már klassz minden. a klassz mellé van ananász, túrórudi, meg cseresznyelekváros kenyér. (meg a vers sem lett szerintem olyan szörnyű, mint amilyennek reggel hittem, de ezt igazából Bardo dönti el. nem mintha érdekelne persze a véleménye.) most viszont kérni szeretnék, hogy hajjaj, mert a skoda végleg megadta magát, most se előre, se hátra, szóval most még annyira sincs kocsink, mint eddig. aki tud olcsón használtat, ami gurul és van benne fűtés (a skodában nem volt), az jelezheti. előny, ha a kocsi fiatalabb, mint én (a skoda öregebb).
és most mélységesen utálom magam. nem elég, hogy nincs munkám, és 19 évesen még mindig középiskolás vagyok, és meg fogok bukni a nyelvvizsgán, és kupi van a szobámban, és nem mosogatok el, ráadásul még zeneiskolába se mentem ki, pusztán lustaságból. pfujj. eddigi életemben mindig, minden másodpercem be volt osztva. most nincs.
győzött a lustaság. félelmetes, hogy milyen lusta vagyok. én nem akarok megküzdeni az eredményért, nem akarok gyakorolni, egyszerűen nem érdekel. felhívtam a tanárurat, hogy csókolom, messze lakok, esik, nem várhatja el, hogy a dögnehéz harsonámmal a falu másik végére, ilyen időben, gyalog. csókolom, nem akarok zeneiskolába járni. nem érdekel. már rég nem motivál semmi. csak a hangszer kell a zenekar miatt, azt semmi pénzért nem hagynám abba, de talán kapnék a dorogiaktól, ha járnék oda is rendesen. úgy egyáltalán. az énekkar viszont nagyon hiányzik. nagyon-nagyon-nagyon. koránkeléssel, vonatozással, sötéttel, fals és teljesen tiszta hangokkal, latinul és magyarul és franciául és angolul és minden nyelven, hiányzik a bárdos, a kodály, hiányzik a jubilate. zsönöló zsönöló zsönölózedíre. meg a társaság is. ráadásul olyanok hívtak vissza, akikkel sosem beszéltem. muszáj visszamennem. (mondjuk heti egyszer, vegyeskarra, az úgy rendben van.)
kicsapongó, feslett költő-életmódomnak köszönhető csupán a mai hajnali kettes fekvés, mert ha valamit meg kell írni, azt meg kell írni, akkor is, ha nem akarom. utálom a verseket. ráadásul biztos nem lett jó, de nem merem elolvasni. az biztos, hogy Bardonak akartam valamit nagyon megmondani, meg hogy megálmodtam azt az egy szót, ami nem fért be a jambusba. de kösz, jól vagyok. most szeretnék enni ananászos-sajtos rántottát, de biztos kérne mindenki és nekem nem jutna. ráadásul harsonázni is kell mennem, ráadásul gyalog. háromnegyed óra séta pozannal. utálom a keddeket.

2009 február

9. Szabó Magda: Régimódi történet 8. Örkény István: Tóték (dráma) 7. Szerb Antal: A Pendragon legenda Ajánló itt . 6. Michael Cunningham: Otthon a világ végén Őszintén ajánlom mindenkinek. 5. Franz Kafka: A per 4. Edward Eager: Félvarázs (ki tudja, hányadszorra) Ajánló itt . 3. Terry Pratchett: Kisistenek Kell bele egy kis filozófia, hogy jó legyen, mondjuk hogy mi az élet értelme, mi van a halál után, hogy állunk a hittel és az istenekkel, és lapos-e a Föld. Kell bele humor is, épp elég annyi, amennyi humorérzéke van az életnek meg a halálnak meg a történelemnek. Kell egy történet, meg jó szereplők is kellenek, gyarlók, istenien emberiek, emberien isteniek, fejlődésre képesek vagy képtelenek, jók vagy rosszak. Ez egy jó könyv. Könyvajánló itt .
ritkán érzek ilyet, hogy megalázó, de amikor odajött tegnap a könyvtár klubban a kicsi kigyúrt kopasz, és kérdezte, hogy megyek-e vele táncolni, és mondtam, hogy nem, és elvette a kabátom, hogy felakassza, és mondta, hogy de, de, és akkor visszaért az alterfiú, és akkor tőle kérdezte meg, hogy elvihet-e engem táncolni, na, az megalázó volt. mintha valami tulajdona lennék az alterfiúnak, amit kicsit kölcsön szeretne kérni, amíg táncikál vele, de aztán visszaadja. pfujj. (aztán jó nehezen ment el, pedig mondta neki az alterfiú, hogy hallottad a kisasszonyt, nem szeretne veled táncolni.) most viszont bekapta a hófelhő a Getét meg a Sashegyet, tehát minden olyan bizonytalan, így az sem biztos, hogy én itt vagyok, és nem máshol, de most nem bánom, mert nagyon szép minden. szerintem ilyenkor azt akarja az ég, hogy a föld is ugyanúgy nézzen ki, mint ő, és ezért igazából mindent elkövet.
csudaszép ICvel felsiettem pestre, hogy megyünk hógolyózni a városligetbe. de akkora sor volt, hogy inkább átsétáltunk forrócsokizni a Menzába erchegyiával meg Sisszyvel, ami sznob hely ugyan, de finom a forrócsoki. a fehér forrócsoki is. aztán klasszul kiolvastam az Ottlikot, meg az alterfiú is megszerkesztette a dolgoznivalót, és ezt megünnepelendő belevetettük magunkat a pesti éjszakai életbe. hogy ne gondoljak arra, hogy milyen eszméletlenül sokat kellene tanulnom. most meg máskor meg mindig. és ezért egész este arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy nem gondolok arra, hogy mennyit kéne tanulnom egész hétvégén, meg mindig. szóval először könyvtár klub, ami ugye elte, de ott pofátlanul el akartak vinni mindenféle pasik az alterfiútól, hogy táncoljak velük, és azért nem volt jó, aztán meg filter, ami nekem túl ingergazdag környezet volt, és a zene sem volt olyan jó, de táncoltunk, hónapok óta nem voltam igazából sehol. aztán pedig mégis hógolyóztunk, mert hogy esett, ilyenkor még a ny