utálom a hétvégéket. még zsúfoltabbak, mint a hétköznapok. mondjuk elmegyek szombat kora reggel, de gyakran péntek délután, hazaesek vasárnap este. minden buszon és vonaton olvasom a kötelezőt, este az alterfiú notiján még megnézem a megnéznivalót és megírom a megírnivalót. esetleg viszem a magamét, akkor ülünk és dolgozunk. szombaton fél nyolckor, vasárnap nyolckor kelni felér egy-egy öngyilkossággal. délutáni alvás nincs, nem várhatom el senkitől, hogy igazodjon ahhoz, hogy nekem öt és hét között aludni kell. szűk két napba kellene beszorítani apáékat, az alterfiút, a barátaimat, a dolgozósat, a hétvégére feladott plusz tanulnivalót, mert hétvégén nyilván mindenki annyira ráér. az alvást is bele kéne, meg a közösségi életet, meg bele kellene a rendet a szobámban, de hogyan, ha nincs itthon töltött hétvége. bele kéne a saját magamtól olvasást. a többi családtagom, közelit és távolit.
beszüntetném a hétvégéket. ne szúrják ki a szemem két nappal, hogy azt mondják, nincs iskola, de szombat délelőtt még tablófotóz az ember, vasárnap pedig már tanul, már a rendesebbje, a kevésbé rendes (mint én) csak sopánkodik egész nap, hogy mennyit kéne tanulnia.
most megyek is, és csinálom azt a rengeteg dolgom. nincs több nyafi.
beszüntetném a hétvégéket. ne szúrják ki a szemem két nappal, hogy azt mondják, nincs iskola, de szombat délelőtt még tablófotóz az ember, vasárnap pedig már tanul, már a rendesebbje, a kevésbé rendes (mint én) csak sopánkodik egész nap, hogy mennyit kéne tanulnia.
most megyek is, és csinálom azt a rengeteg dolgom. nincs több nyafi.
Megjegyzések