hát én ma szépen, szakaszosan, a megcsinálandó feladatok között végigbőgtem a délutánt, és közben ismételgettem, hogy akkoriskészleszek, akkoriskészleszek, akkoris, és végül nem, pedig mindent tettem, amit lehetett.

pedig még a holnapi napom se tudom betájolni, hogy mikor hova, mert mondtam a Mészinek, hogy nem megyek vele a Francia Intézetbe a fotózás miatt, csak este a Gödörbe, hogy kiugráljam a feszültséget magamból, de lehet, hogy nem lesz fotózás se, de nem tudom, hogy lesz-e, csak azt tudom, hogy csak két és fél szöveget írtam meg a három helyett, hogy végigbőgtem a szerkesztőst, és makacsul hajtogattam, hogy márpedig én ezt a könyvet szét fogom tépni. persze nem tettem.

és most az ágyam meg a kispárnám annyira nagyon azt mondják, hogy menjek már aludni, de tanulni ma még nem sikerült semmit, viszont ebben a pillanatban, a mondat közepén eszembe jutott, hogy nem lesz első órám, ezért ki tudom dolgozni a suliban a systéme scolaire-t, nem kell fennmaradni miatta még csomót, úgyhogy most mégis szép a világ.

meg azért is szép, mert végrevégrevégre nem kell bemenni a városba, a büdös meg hideg meg koszos tornaterembe, hanem pénteken az ötödik órában gyógytesi a gimi saját konditermében. végre egyszer valami, ami a vidékieknek jó, így az utolsó másfél hónapra is köszi.

és most annyit írtam meg szerkesztettem, hogy nem tudom, tudok-e értelmes mondatokban, helyesen írni, és ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor egyáltalán nem is érdekel. ez most így ötvennyolcasnak válasz, hogy egyszerűen annyit foglalkozom nyelvhelyességgel és helyesírással, hogy olyan közegben, ahol nem előírás a hej-hej-hej-helyes beszéd, ott direkt és szándékosan és készakarva figyelmen kívül hagyom a szabályokat, ha úgy látom jónak. egyébként sincs hibás beszéd, mert nem tételezhejük fel valakiről, hogy helytelenül használja az anyanyelvét, jó ütőkártya ilyenkor a Nádasdy.

Megjegyzések

dsarosi üzenete…
Nagyon nem értem ezt a Nádasdy-imádatot. Rá hivatkoztok, vele érveltek, mintha két lábon járó szabálykönyv lenne, az van, amit ő mond, mert az jó. Miközben most is arról volt szó, hogy a szabályokat nem kell feltétlenül betartani...
Na ezért nem leszek én soha bölcsész.
agnus üzenete…
hát de a nádasdy mögött van az egész komoly nyelvtudomány, csak nem mindenki szerepel :)
meg ezek nem előírt szabályok, mint a kresz, hanem csupa olyan dolog, amit csak úgy magadtól csinálsz. ezeket le lehet írni, meg meg lehet figyelni, de ha vki azt mondja, h márpedig ezt és ezt így kell betartani, az baj.
dsarosi üzenete…
Pont erről beszélek. Szabályos szabálytalanság...
maifosz üzenete…
Dávid, azért szeretjük a Nádasdyt, mert leírja, hogy amit mindenki mond, hogy rosszul használod a nyelvet, jajj, hülye vagy, mert rosszul írsz, rosszul beszélsz, jajj, az alapjában véve értelmetlen, mert mindenki úgy beszél, ahogy tud és ahogy akar.
dsarosi üzenete…
Ez így van, de ez akkor sem az ő találmánya. :) Nem vitatkozom, mert ilyen apróságon fölösleges.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo