Nagy Gábor költészetével ismerkedem (mert jó, és mert 2 dedikált könyvem is van tőle). az egyiket már szépen elolvastam, na nem úgy, mint az általános iskolai olvasókönyv (a Hétszínvilág) egyik történetében a fiú, aki a virágkatalógustól a verseskönyvig mindenen átszalad, hanem rendesen, sokszor mindet, csak nem tudtam letenni.
és akkor kinyitottam a másik kötetet, a verses naplót. és az első vers a Széchenyi-hegyen született, a második Kispesten. ez bizony hmmm, mert az én életemben ugyanilyen sorrendben követte egymást ez a két helyszín. (a hegyen voltam gyerek, így életem legmeghatározóbb helye, még mindig oda vonz vissza a nosztalgia, iskolába pedig kispesten kezdtem járni, három évig igazi lakótelepi kulcsoskislány voltam.)
kísérteties.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo