Sárváron a vasútállomáson azt mondta a pénztáros, hogy Tát, deszuper, vannak itt rokonai.
Sárváron a vonaton azt kérdezte a kalauz, hogy Tát, ez meg hol van, még soha nem hallottam róla.
Sárvárról nehéz volt elmenni.
Azért meg pláne nehéz volt, mert tele voltak a táskáim könyvekkel. Nálam volt a Szabó Zoltán stílustörténete (mert jó), a Hegedüs Géza verstana (mert nagyon jó), a Parti Nagy Lajos regénye (mert félelmetesen durva és klassz), a Füst Milán összes drámája (mert muszáj), meg az a 12 könyv, amit ott csak úgy adtak.
És akkor mostantól hajrá van. (Csak előtte még hadd aludjak egy picit.)
Megjegyzések