ez egy pocsék nap, pocsékpocsékpocsék. a könyököm fáj, a kenőcs, amit rákentem, égeti a bőrömet, akkor gondoltam, hogy ilyen tényleg nincs, hogy ilyen szerencsétlen legyek, ezért inkább többszörös erővel kezdtem magam utálni, hogy itt szenvedek a könyökömmel, amikor harsonaórán kellene lennem (28-án záróvizsga, vagy mi, de nagyon valószínűtlen, hogy levizsgázok), de a harsona sajnos olyan dolog, hogy huzogatni kell azt a csövet, és ahhoz elengedhetetlen, hogy az ember tudja mozgatni a könyökét úgy, hogy ne fájjon. előzmény: régen néha beakadt, aztán egyre gyakrabban akadt be, aztán minden nap beakadt, nem tudom mi, szóval ami be tud akadni az ember könyökében, és akkor ki szoktam tudni akasztani, vagy ha nem, akkor kiakadt egy idő után magától, most is kiakadt, de fájva maradt. nyüfi.

meg azért is pocsék, mert pár napja tönkrement a mérleg, mármint amivel én szoktam ellenőrizni, hogy pontosan ugyanannyi kiló vagyok-e, mint amennyi szoktam lenni, és ez végülis nem lenne tragédia, mert az ember elvan mérleg nélkül is, és jól tudom, hogy például hűtőre most klasszisokkal nagyobb szükségünk lenne (de az egy kicsit még működik azért), de a deákferibácsi évek óta minden gyógytesin elmondta, hogy évente egy kiló az tíz év alatt tíz kiló, és belehalnak az ízületek, most pedig még fiatalok, de akkor öregek lesznek, és nem fogják bírni, az én ízületeim meg köszönik szépen, így is kritikán aluliak, és a feribácsi mindig olyan jól tudta illusztrálni, hogy nőnek össze a csigolyák meg kopnak tropára a térdek, hogy pánikszerűen félek attól, hogy hízok akár egy grammot is, mert mit tudom én, tíz nap alatt tíz gramm. oké, ha nem eszem többet, mint szoktam, meg ugyanannyit mozgok, mint szoktam, akkor át lehet vészelni a mérlegtelen időszakot, de fogalmam sincs, mennyit eszem és mennyit mozgok általában. tehát most tulajdonképpen takarékos üzemmódra állítottam magam, biztos, ami biztos. érettségi alatt különösen remek. ja igen, ezért is utálom magam, sokkal jobb lenne, ha kevesebbet foglalkoznék a testemmel, és mondjuk úgy csinálnék, mint a főszereplő csaj a Fellélegzésben, akinek valamiért nem jegyeztem meg a nevét, pedig ma olvastam ki.
tudom, a világ másik felén éhen halnak.

meg tulajdonképpen meleg van, még most is, fáj tőle a fejem. a kávétól pedig túlpörgök, hisztissé válok (sokat ittam ma). a hiszti milyenségét jól példázza, hogy erchegyia nem kapta meg, amit írtam neki talkon, ezért dühömben kinyomtam a gépet és elmentem kirakósozni. ezer darabos, nyugtat. komoly, próbáljátok ki.

és hiába nem szúrom el az időt, és tanulok, valahova mégis eltűnt ez a nap, és van még egy csomó tétel, meg regényrészletet is kell írni, direkt felkeltem reggel korán, hogy megírjam, mert reggel sokkal jobban megy, de nincs ötletem, kész, vége, fogalmam sincs, mi történjen aznap Berkével. és még ma éjjel ki kell találnom.

és ha nem leszek kész a tételekkel, nem mehetek PaFéra. pedig úgy érzem, nem sok mindenre van most szükségem azon kívül, hogy ugráljak egy nagyot quimbyre. aztán tanulnék tovább, becsszó.

Megjegyzések

bejo üzenete…
Pszichológuson gondolkodtál már? :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo