most viszont az alterfiú fürdik, tehát végre én is hozzájuthatok a laptopomhoz. én inkább mást mesélnék el a napból. (amúgyis az én napom volt, ő már csak egy lecsupaszított változatát kapta meg a szigeten este.)
mert kell a bicikli, mert nagyon zavart már, hogy úgy mentünk valahova, hogy én mondjuk busszal vagy villamossal, az alterfiú meg tekert. meg egészséges. meg környezetbarát. meg a tömegközlekedés _nagyon_ sok embert jelent, én pedig csak bizonyos számú embert tudok elviselni egy nap a környezetemben, ha véletlenül ennél többel kell találkoznom, akkor pánikolok és hisztizek. (komoly, ma is hisztiztem, csak mert végig kellett menni a margit hídon a járdán, és elképesztő tömeg volt, és úgy éreztem, hogy összenyomnak.)
és a nagyinál a telken elképesztően sok bicikli van. (itt írnék a rutinról meg a helyekről, de szívesen és sokat írok a rutinról meg a helyekről, biztos unalmas már. mert az emberek nem érdekelnek, ijesztőek és sokan vannak, de a helyek azok jó dolgok, útvonalak, térképek, házak, utcák, tűzfalak, esőbeállók, erdők, nyomós kutak és békalencsés árkok, imádom.) nekem pont a szputnyik kellett, mert aranyszínű és versenybringa. és csodaszép. (és mert már használtam, és az se árt.) jó, kellett rajta ügyködni, például hiányzott a bal pedál (sajnos maradt egy kis játéka), szét volt menve a nyereg és nem igazán volt rajta fék, de szinte minden problémát megoldottunk. a többi a szerelőé, így legalább be tudtam hozni a városba.
és akkor jött a lényeg: a festés (az apró szépséghibák korrigálása). mert a nagyinak van aranyszínű festéke. (neki ne lenne? abban az elképesztően kicsi kamrában volt hat felnőtt és három gyerekbicikli, pótnyergek, pótpedálok, pótkerekek és pótsárhányók, lúdtalpbetétek, szerszámkészletek, fogas, hifi-torony, madártoll, meg minden, ami szükséges és ami szükségtelen.) azt mondta, sírkőfesték. azt is, hogy a levéltárban kapta (ott dolgozott), azt mondták, mérgező, vízzel kell higítani, és ezzel szokták restaurálni az iniciálékat. (a levéltár elképesztően titokzatos hely, máig sem tudom, mi történik ott. kiskoromban azt képzeltem, hogy minden levelet, amit valaki felad, elküldenek oda, lemásolnak és megőriznek. egy kicsit félek a postától.)
és perceken belül minden csupa aranypor lett, én is tetőtől talpig, mindent belepett a mérgező sírkőfesték. csak a rozsdafoltokat nem fogta be. de egyáltalán nem.
és ma annyi benyomás és pillanat és gondolat, annyira hosszú és mozgalmas és fárasztó nap volt, sokat gyalogoltam, bicikliztem, hogy kiürüljön a fejem, hogy megteljen, nem tudom. túl hosszú már ez a bejegyzés így is. el kellene választanom a lényegeset a lényegtelentől.
mert kell a bicikli, mert nagyon zavart már, hogy úgy mentünk valahova, hogy én mondjuk busszal vagy villamossal, az alterfiú meg tekert. meg egészséges. meg környezetbarát. meg a tömegközlekedés _nagyon_ sok embert jelent, én pedig csak bizonyos számú embert tudok elviselni egy nap a környezetemben, ha véletlenül ennél többel kell találkoznom, akkor pánikolok és hisztizek. (komoly, ma is hisztiztem, csak mert végig kellett menni a margit hídon a járdán, és elképesztő tömeg volt, és úgy éreztem, hogy összenyomnak.)
és a nagyinál a telken elképesztően sok bicikli van. (itt írnék a rutinról meg a helyekről, de szívesen és sokat írok a rutinról meg a helyekről, biztos unalmas már. mert az emberek nem érdekelnek, ijesztőek és sokan vannak, de a helyek azok jó dolgok, útvonalak, térképek, házak, utcák, tűzfalak, esőbeállók, erdők, nyomós kutak és békalencsés árkok, imádom.) nekem pont a szputnyik kellett, mert aranyszínű és versenybringa. és csodaszép. (és mert már használtam, és az se árt.) jó, kellett rajta ügyködni, például hiányzott a bal pedál (sajnos maradt egy kis játéka), szét volt menve a nyereg és nem igazán volt rajta fék, de szinte minden problémát megoldottunk. a többi a szerelőé, így legalább be tudtam hozni a városba.
és akkor jött a lényeg: a festés (az apró szépséghibák korrigálása). mert a nagyinak van aranyszínű festéke. (neki ne lenne? abban az elképesztően kicsi kamrában volt hat felnőtt és három gyerekbicikli, pótnyergek, pótpedálok, pótkerekek és pótsárhányók, lúdtalpbetétek, szerszámkészletek, fogas, hifi-torony, madártoll, meg minden, ami szükséges és ami szükségtelen.) azt mondta, sírkőfesték. azt is, hogy a levéltárban kapta (ott dolgozott), azt mondták, mérgező, vízzel kell higítani, és ezzel szokták restaurálni az iniciálékat. (a levéltár elképesztően titokzatos hely, máig sem tudom, mi történik ott. kiskoromban azt képzeltem, hogy minden levelet, amit valaki felad, elküldenek oda, lemásolnak és megőriznek. egy kicsit félek a postától.)
és perceken belül minden csupa aranypor lett, én is tetőtől talpig, mindent belepett a mérgező sírkőfesték. csak a rozsdafoltokat nem fogta be. de egyáltalán nem.
és ma annyi benyomás és pillanat és gondolat, annyira hosszú és mozgalmas és fárasztó nap volt, sokat gyalogoltam, bicikliztem, hogy kiürüljön a fejem, hogy megteljen, nem tudom. túl hosszú már ez a bejegyzés így is. el kellene választanom a lényegeset a lényegtelentől.
Megjegyzések
erchegyia: csak a hídon mentünk a járdán, még ismerkedtem a bringával, leestem, elestem, minden. a margit híd elég húzós hely, ott minden vad és gyors bringás felment a járdára. egyébként az úton megyek, gyalogosként idegesítenek a bringások, bringásként a gyalogosok.