lefekvés után másfél órával megint itt vagyok, ordít a beatles (csak idézőjelben - alszanak), azt hazudom magamnak, hogy rendet rakni keltem fel. ezekben a hazugságokban már jó vagyok, simán meg tudom győzni magam bármiről. (legalább magamat meg tudom győzni, másokat nem szoktam tudni semmiről. sikerélmény.) akármit is csinálok, a düh lassabban múlik, mint a szomorúság. elő kellene keresni a naplómat és kiírni magamból, de feleslegesnek tűnik. amikor felkeltem, hogy na jó, ez most nem megy, még tudtam, mit akarok ide írni, már nem tudom. be kellene csukni megint, hátha úgy jobban megy, de magam is tudom, hogy hülyeség ez az egész, nyilván nem a blog a problémám, csak annyira egyszerű erre kivetíteni. azt hittem, hogy nyitva jobb lesz, önfegyelem kontra gumiszoba, de ugye nyilván nem jó sehogy. jó kivetíteni. egyszerű. na, csinálok most valamit, rohadt ördögi kör ez az egész, jobban lennék, ha kipihenném végre magam, de nem tudok aludni, mivel nem érzem magam jól.
lehet, hogy bepróbálkozom valami csokialapúval, kakaó után csak jobban alszik az ember. (egy kávéfüggőnek semmi a kakaóban lévő koffein.)

nyafi vége, holnap esztergom, holnap fagyi. de azt nem írhatom le, hogy kivel megyek, mert még ír megint egy olyan kommentet, mint kb. négy bejegyzéssel korábban, lásd ott.

Megjegyzések

dsarosi üzenete…
a mocsok mindenit, hogy nem akar emiatt fölösleges kellemetlenségeket...
Névtelen üzenete…
Szerintem:
jó filmek, forró fürdő, baráti mulatozás, tánc, pár pohár, levendula...és még IDŐ kell Neked.
Acho üzenete…
A fagyi jó. :-)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo