Sziget 2009 - 2-3. nap (hosszú ez is)
most él a gép, most... oh, basszus, baromi késő van, hajnali fél három, de a noti végre feléledt. nem kapcsolom ki többet, az a biztos. velem meg ne szívózzon a word, kisbetűs kedvem van. ki is nyomtam az automatikus javítást, beee.
nem tudom, mi van velem, de már nagyon unom, igazából már legalább negyed éve tart, talán még régebb óta, spontán sírógörcsökkel, elképesztő hangulatingadozásokkal. mimóza vagyok, ez van. menő ez a sziget, minden éjjel bőgök. mert hogy milyen magányos leszek az egyetemen, mennyire elképesztően félek MINDENTŐL, nem akarok önálló életet élni, nem is tudok, még a pénzt sem tudom beosztani, mert simán veszek hirtelen felindulásból huszonötezerért telefont, amikor pontosan tudom, hogy haldoklik a gépem, ma például nem kapcsolt be, amikor netközelbe kerültem, sőt, még utána sem, és ezért újra kellett írnom egy egész regényrészletet (mondjuk az ilyen helyzeteket nem veszem gázosan, mármint ez egyébként jó, stresszhelyzetben először megoldást keresek, mondta is apám felesége, hogy ő már rég hisztirohamot kapott volna, én meg előbb újraírtam, meg letelefonáltam, hogy mi hogy legyen, csak aztán kezdtem bőgni, hogy milyen későn érek ki a szigetre, meg egyébként is mi lesz most), de nem vihetem szervizbe, mégis csak ez a munkaeszközöm, vagy mim. nagyon, nagyon, nagyon szeretném néha, ha olyan rendes munkám lenne, mint másoknak, hogy elmennek dolgozni, aztán hazamennek és vége. van a távmunkának előnye, hátránya, ha otthon vagyok, akkor az előnyét élvezem, ha csavargok (és nincs net), akkor a hátrányát.
és basszus, fulladok is, fel fogom ébreszteni a köhögésemmel a Beskóbabát. lassan puffanthatok megint, hatóránként lehet. jó, az letelt rég (odafele kicsit szerintem túlhajtottam magam bringán), de nem akarok rászokni. (tudjátok, milyen klassz érzés, amikor az a valami, ami szorongatja a tüdőd, amitől sípolsz, köhögsz, összehúzza, fáj, egyszer csak eltűnik?)
az egyetlen hely, ahol jól érzem magam, az a bringa. tegnap még nyűglődtem, hogy nem vagyok én a napi 20 km-hez szokva, ma viszont vettem bukót (elég jól néz ki, kekiszínű, és nem is volt drága), I <3 my bike feliratú csengőt (az mondjuk drága volt, de sajnos beleszerettem), és egyébként gumicsizmát is, mert szakadt az eső, és olyankor a szigeten sár van. és tényleg sár volt, és jó volt gumicsizmában lenni. szóval ha megvan a bringaút, akkor ott elememben érzem magam, így max. fél óra alatt megvan egyébként az út. nekem a bringa magabiztosságot ad, olyat, amit gyalogosként sosem szoktam érezni, tudom, hogy ez nagyképű bringás szöveg, de tényleg (gáz mondani, de igaz) nyeregben érzem magam. bringán nem félek, nem vagyok bizonytalan. egyébként is lehet gondolkodni a világ nagy dolgairól, ha éjszaka van, köd, és ketten vagyunk csak a Jocóval a világon. (most például azon gondolkodtam hazafelé, hogy biztosan jó üzletet csináltam-e, amikor elcseréltem az alterfiúval a pulcsiját a sálamra meg a láthatósági széldzsekimre.) és megyek, mint a villám, juhujj. (17 km/órával. nemröhög.) gázgyáron át (ott mit gyártanak? az a romos, órás épület, ami látszik a vonatról aquincum után jobboldalt. elég büdös.), dunaparton végig (korzó, korzó), 2x2 sávos Batthyány út szélén, bringaúton a Cora mögött. imádom.
nem kellene fáradtan blogolnom. éjszaka és magányosan. lehet, hogy egyáltalán nem kéne, de nem lehet, függő vagyok, ez van. ez milyen függőség?
szeretnék írni a koncertekről is, voltak elég jók, de a programfüzetem sajnos széttéptük, hogy ráülhessünk, és így nem emlékszem, hogy mikor hol voltam. egyébként sajnos az van, hogy a tábort nem pihentem ki (azért eléggé kimerítő volt, nem panaszkodni szeretnék, de tényleg), meg hát meg is fáztam, bár szerencsére a lázam már elmúlt, a köhögésem meg viszonylag felszakadt, már amikor, kimerült vagyok és nyűgös. de a sziget jó. (egyébként tegnap egy táborozóval, ma pedig két regényszereplővel találkoztam kint. meg egy sárváros lánnyal is, vele kétszer.) sokat vagyok egyedül, sokat vagyok idegen fiúkkal, az alterfiúval is sokat vagyok. tehát szerintem ezért van ez a nyűgösség, de nem biztos, mert nem olyan rég gombiin is kijött, és akkor nem is értettem, mert hát hülye, milyen tökjó, hogy egyetemisták leszünk, erre vágyunk évek óta, nem? és akkor pedig nem. egyébként sem akarok a sok hülye bölcsész közé menni. ez akkor fogalmazódott meg bennem először, amikor az elte énekkarának az emailcíméről visszajött a levelem. milyen már az, hogy egy emailcímet nem tudnak csinálni maguknak? gáz? gáz.
hasznos akarok lenni. fontos akarok lenni. azt akarom, hogy folyamatosan emberek vegyenek körül, egy percig sem bírom egyedül. utálom az embereket, a könyveimmel akarok lenni.
(nem, ez így spontán józan kiborulás, csak egy citromos gössert ittam, annak meg 2% az alkoholtartalma, mert a) antibiotikumra nem iszunk, b) idegen és veszélyes helyen, idegen és veszélyes emberek között nem iszunk, c) bringázás előtt nem iszunk.)
nem tudom, mi van velem, de már nagyon unom, igazából már legalább negyed éve tart, talán még régebb óta, spontán sírógörcsökkel, elképesztő hangulatingadozásokkal. mimóza vagyok, ez van. menő ez a sziget, minden éjjel bőgök. mert hogy milyen magányos leszek az egyetemen, mennyire elképesztően félek MINDENTŐL, nem akarok önálló életet élni, nem is tudok, még a pénzt sem tudom beosztani, mert simán veszek hirtelen felindulásból huszonötezerért telefont, amikor pontosan tudom, hogy haldoklik a gépem, ma például nem kapcsolt be, amikor netközelbe kerültem, sőt, még utána sem, és ezért újra kellett írnom egy egész regényrészletet (mondjuk az ilyen helyzeteket nem veszem gázosan, mármint ez egyébként jó, stresszhelyzetben először megoldást keresek, mondta is apám felesége, hogy ő már rég hisztirohamot kapott volna, én meg előbb újraírtam, meg letelefonáltam, hogy mi hogy legyen, csak aztán kezdtem bőgni, hogy milyen későn érek ki a szigetre, meg egyébként is mi lesz most), de nem vihetem szervizbe, mégis csak ez a munkaeszközöm, vagy mim. nagyon, nagyon, nagyon szeretném néha, ha olyan rendes munkám lenne, mint másoknak, hogy elmennek dolgozni, aztán hazamennek és vége. van a távmunkának előnye, hátránya, ha otthon vagyok, akkor az előnyét élvezem, ha csavargok (és nincs net), akkor a hátrányát.
és basszus, fulladok is, fel fogom ébreszteni a köhögésemmel a Beskóbabát. lassan puffanthatok megint, hatóránként lehet. jó, az letelt rég (odafele kicsit szerintem túlhajtottam magam bringán), de nem akarok rászokni. (tudjátok, milyen klassz érzés, amikor az a valami, ami szorongatja a tüdőd, amitől sípolsz, köhögsz, összehúzza, fáj, egyszer csak eltűnik?)
az egyetlen hely, ahol jól érzem magam, az a bringa. tegnap még nyűglődtem, hogy nem vagyok én a napi 20 km-hez szokva, ma viszont vettem bukót (elég jól néz ki, kekiszínű, és nem is volt drága), I <3 my bike feliratú csengőt (az mondjuk drága volt, de sajnos beleszerettem), és egyébként gumicsizmát is, mert szakadt az eső, és olyankor a szigeten sár van. és tényleg sár volt, és jó volt gumicsizmában lenni. szóval ha megvan a bringaút, akkor ott elememben érzem magam, így max. fél óra alatt megvan egyébként az út. nekem a bringa magabiztosságot ad, olyat, amit gyalogosként sosem szoktam érezni, tudom, hogy ez nagyképű bringás szöveg, de tényleg (gáz mondani, de igaz) nyeregben érzem magam. bringán nem félek, nem vagyok bizonytalan. egyébként is lehet gondolkodni a világ nagy dolgairól, ha éjszaka van, köd, és ketten vagyunk csak a Jocóval a világon. (most például azon gondolkodtam hazafelé, hogy biztosan jó üzletet csináltam-e, amikor elcseréltem az alterfiúval a pulcsiját a sálamra meg a láthatósági széldzsekimre.) és megyek, mint a villám, juhujj. (17 km/órával. nemröhög.) gázgyáron át (ott mit gyártanak? az a romos, órás épület, ami látszik a vonatról aquincum után jobboldalt. elég büdös.), dunaparton végig (korzó, korzó), 2x2 sávos Batthyány út szélén, bringaúton a Cora mögött. imádom.
nem kellene fáradtan blogolnom. éjszaka és magányosan. lehet, hogy egyáltalán nem kéne, de nem lehet, függő vagyok, ez van. ez milyen függőség?
szeretnék írni a koncertekről is, voltak elég jók, de a programfüzetem sajnos széttéptük, hogy ráülhessünk, és így nem emlékszem, hogy mikor hol voltam. egyébként sajnos az van, hogy a tábort nem pihentem ki (azért eléggé kimerítő volt, nem panaszkodni szeretnék, de tényleg), meg hát meg is fáztam, bár szerencsére a lázam már elmúlt, a köhögésem meg viszonylag felszakadt, már amikor, kimerült vagyok és nyűgös. de a sziget jó. (egyébként tegnap egy táborozóval, ma pedig két regényszereplővel találkoztam kint. meg egy sárváros lánnyal is, vele kétszer.) sokat vagyok egyedül, sokat vagyok idegen fiúkkal, az alterfiúval is sokat vagyok. tehát szerintem ezért van ez a nyűgösség, de nem biztos, mert nem olyan rég gombiin is kijött, és akkor nem is értettem, mert hát hülye, milyen tökjó, hogy egyetemisták leszünk, erre vágyunk évek óta, nem? és akkor pedig nem. egyébként sem akarok a sok hülye bölcsész közé menni. ez akkor fogalmazódott meg bennem először, amikor az elte énekkarának az emailcíméről visszajött a levelem. milyen már az, hogy egy emailcímet nem tudnak csinálni maguknak? gáz? gáz.
hasznos akarok lenni. fontos akarok lenni. azt akarom, hogy folyamatosan emberek vegyenek körül, egy percig sem bírom egyedül. utálom az embereket, a könyveimmel akarok lenni.
(nem, ez így spontán józan kiborulás, csak egy citromos gössert ittam, annak meg 2% az alkoholtartalma, mert a) antibiotikumra nem iszunk, b) idegen és veszélyes helyen, idegen és veszélyes emberek között nem iszunk, c) bringázás előtt nem iszunk.)
Megjegyzések