ma vizsga előtt nekidőltem egy ajtónak a filozófiai intézetben, és igen udvariatlanul beestem egy terembe. aztán persze kulcsra zárták, pedig a többiek is be szerettek volna esni. viszont azt hiszem, megbocsátok a filozófusoknak (meg az irodalomtudósoknak és nyelvtudósoknak), még azoknak is, akik teljesen őrültek voltak, végeztem erre a félévre. 18 tárgy, 38 kredit, 4,78-as hagyományos átlag. (ez mondjuk itt a Collegiumban középmezőny, na de hét tizedet javítottam az előző félévhez képest.)
így hát anyuékkal ebédeltem, aztán elmentem, és jutalmul megvettem a fényképezőgépem (köszi a tippet Bejónak, nekem ez a tökéletes gép) és egy biztonságos és csini tokot a Masninak, amiért ilyen rendesen végignyomta velem a vizsgaidőszakot, pedig terheltem rendesen.
most alszom, este Bang!, holnap falat mászunk az alterfiúval, pénteken hazamegyek, szombaton Svájcba, itt a nyár. (még jó, hogy szeretek esőben biciklizni.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo