igazán tevékeny napunk van, reggel például elültettem egy csomó palántát, aztán elkezdtük kimeszelni a fürdőszobát, de nem ám olyan hűbelebumm módon, mint a bolondok collegiumban, hanem előtte lecsiszoltuk egészen pici kefékkel az egész falat, délelőtt lealapoztuk (ami ilyen ragadós izé, és tartósabb bármilyen hajlakknál, tapasztalat), hamarosan pedig kifestjük hófehérre. ezen kívül elvetettem egy csomó magot, annak ellenére, hogy a) nem hiszek a dologban, nekem ne mondja senki, hogy kicsi, fekete bogyókat a földre dobálok, és ebből saláta lesz, spenót és retek, abban, hogy ezt elhihessem, sem a hérakleitoszi, sem a parmenidészi világmagyarázat nem segít b) folyamatosan azt énekeltem közben, hogy kimegy a magvető, pedig csak az első két sort tudom, és ezzel párhuzamosan ment a fejemben, hogy nem szeretek a kertben segíteni, így hát akárhányszor kifordult a földből egy-egy giliszta, arra gondoltam, hogy valami magamra emlékeztető c) fogalmam sincs, hogy mi a metódusa a magok elvetésének mint olyannak (milyen mélyre kell vetni, meg kell-e locsolni utána, csak egy szemet kell beledobni a vájatba vagy többet), és nem volt kedvem kérdezni, így csak őszintén reménykedni tudok, hogy valami majd történik.

drukkoljatok.

Megjegyzések

feketesára üzenete…
emlékeim szerint ilyenkor jön Empedoklész. de lehet, hogy nem.
ndavid42 üzenete…
Háát, itt falun azt se tudják/tudták sztem, kik ezek a furcsa nevű bácsik, aztán mégis azt eszik/ették, ami a kertben nőtt a kis fekete magokból (mert tényleg nől, tanusíthatom) :) Ahogy mi is... legalábbis régebben főleg, amikor még a kertünk 90%-a nem volt gyümölcsfákkal-eperrel-virágokkal-szőlővel beültetve :D
Névtelen üzenete…
hajrá
Brumi üzenete…
:) Szerintem ki fog az nőni, pont ez a kertészkedésben a csudálatos, h egy csomó minden magától működik :)

(Amugy csináltam bazsalikomos citromos fagyit, faszányos lett)
h üzenete…
Az egyik hörcsögünknek kiborult a vize, és kicsírázott a tápja
Utazó üzenete…
Méghogy magától? hehe!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo