ez egy tehenes nap. kezdetnek délelőtt felmásztunk a hegyre, mondjuk én nem hittem el, hogy a turistaúthoz valóban két elektromos kerítés alatt és a tehenek között vezet az út, de tényleg. el lehetett látni egészen Németországig.
délután pedig elmentem Saloméval és Letiziával (aki az egyik szomszéd kislány) a bottmingeni kukoricalabirintusba, ami egyrészt szuper volt és óriási, másrészt tele volt pakolva apró játszóterekkel, harmadrészt rengetegen voltak, és mindig olyan jó volt szembejövőkkel találkozni, szóval le is kötött minket majdnem két órára. (van ilyen egyébként Magyarországon is.) utána megnéztük az egész Bauernhofot kecskéstül, szamarastul, a gyerekek etettek teheneket, felmásztak a szénaboglyára. az idill akkor látszott megtörni, amikor Salome üvölteni kezdett, hogy mama anrufen, mama anrufen. az történt, hogy levette a cipőjét, lerakta a szénaboglya mellé, és egyszerre nem volt sehol. Salome annyira ordított (ich will, dass es mama weiss – hidd el, hogy ha cipő nélkül viszlek haza, meg fogja tudni, úgyhogy hilf bitte suchen), hogy minden jelenlévő (5+ szülő, 10+ gyerek) vasvillát ragadt, és széthánytuk a szénaboglyát, meg a vályút is áttúrtuk (vagy miből esznek a tehenek). végül meglett valahol a tehenek között, bár elég megviselt állapotban.
a nap további részében ugyanez a cipő egyszer beleesett a kútba, végül pedig Salome spontán fejbedobott vele a játszótéren. de akkorra már kiabálni is fáradt voltam, meg éppen akkor láttunk robotfűnyírót (úgy néz ki, mint egy repülő csészealj), úgyhogy inkább csak magyarul mondtam neki, hogy legközelebb nem viszem sehova. amíg haza nem megyek, minden nap legózni fogunk a szobában, azt legalább nem lehet tönkretenni. das beste Spielzeug der Welt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo