a mai nap több ponton nem annyira jó, mert például megette az automata a kártyámat, ezért kénytelen voltam felhívni anyát, hogy ótejóégmitcsináljak (hívjam fel a telefonszámot, ami rá van írva a bankautomatára), meg apáéktól pénzt kérni, ami ütközik a "nem kérünk senkitől semmit" elvemmel, aztán pedig kibicikliztem a nagyihoz, mert a legkisebb öcsém már kétéves, és ott kiderült, hogy felnőtt méretű kisautós takarót vettem neki kisfiú méretű kisautós takaró helyett, aztán apu megpróbálta megszerelni a nem annyira tökéletes első és hátsó fékeimet, aminek az lett a következménye, hogy egyáltalán nem fogott sem az első, sem a hátsó fék, és amikor utána én még hozzápiszkáltam a HÉV megállóban, hogy megjavítsam, hirtelen egészen katasztrofálissá vált a helyzet, és egyszerre három ujjam is elkezdett vérezni, aztán pedig persze fék nélkül kellett hazabicikliznem, ami leginkább ijesztő volt.
ezektől függetlenül viszont csodálatos ez a nap, mert megölelgettek a legkisebb tesóim a palacsintás ujjaikkal.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo