most már vannak vadiúj kerekek a biciklimen, Monán, így kibicikliztünk az apukámmal meg a legkisebb kisöcsémmel Szentendrére, onnan meg vissza. az út egy része csodálatos volt, ahogy a Duna-parton tekertünk a klassz bringaúton, és minden ősz volt, meg színes, meg tiszta és csöndes. az út másik része borzalmas volt, mindenféle murván, erdei ösvényen meg macskakövön kellett volna mennem a vadiúj országúti kerekeimmel, csatornaszag volt, mocsok, ijesztő kutyák, patkányok (!), és szinte hallottam, ahogy Mona fenyeget, hogy ha nem szállok le azonnal, darabokra esik szét, nem ilyen vad dolgokra találták ki. hülye EuroVelo6.
aztán még egészen haza akartam biciklizni, mármint Budakalászról a koliba, de nagyon fájt a fejem, nagyon szomjas voltam, és egyszerre elkezdtem rettenetesen félni attól, hogy sötét lesz, hideg, és egyedül leszek két város között, és nem is tudom (arra jártam apáékhoz a Szigetről éjszakánként, és egyszer sem féltem, meg egyébként sem szoktam félni, ha velem van a biciklim, úgyhogy igazán nem értem, mi történt), tehát inkább félelmetesen bátor voltam, és bementem az első világos helyre megkérdezni, hogy jutok el a legközelebbi HÉV-megállóig. azt hiszem, kell még egy picit biciklivel járnom, hogy újra jobban érezzem magam a bringán, mint a BKV-n.
Megjegyzések