tegnap például egy csodálatosan napsütéses őszi nap volt, egyetemmel, könyvtárral, városi sétával, gofrival a Jégbüféből (finomabb volt, mint amire számítottam), muszáj néha ilyen. tegnap szünet előtti péntek volt, nem tartozott sehova se: a szünethez még nem, az iskolaidőhöz már nem, csak úgy lebegett, mi meg lebegtünk vele.

például számháborúztunk a Collegiumban, ami már ötletnek is nagyon jó volt, de a megvalósítás még tökéletesebbé tette. ráadásul sokkal többen voltunk, mint ahogy a legvadabb álmaimban is gondoltam. (mondjuk azt tegyük hozzá, hogy én a második percben valahogy átestem valakin, aki valamiért a földön feküdt, utána pedig tankolás helyett félelmetesen lebuccoltuk egymást valakivel, pukli nőtt a homlokomon, így az este további részében egészen használhatatlan voltam, de lelkes.)

utána meg még megnéztük a Der Himmel über Berlint, engem úgyis frusztrált, hogy a barátaim nem látták, nekem meg az egyik legkedvesebb filmem. sajnos a barátaim (egy kivétellel) végigaludták. azt hiszem, ezt felfoghatom az ízlésemet ért kritikának. (nekem tizenötödjére is nagyon tetszett.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo