Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2011
ma csak teljesen mechanikus dolgokat kell(ett) csinálnom, mint például kiírni néhány teljes oldalt az RTV Részletesből (2000. január 1-től), meg bizonyos Herczeg Ferenc-írások bibliográfiai adatait (1903. január 1-től, csak sajnos a régi könyvekre allergiás vagyok, úgyhogy végigtüsszögtem a két kötetet). voltam könyvtárban is, de egészen megrémültem attól, hogy elfelejtettem olvasni (mármint nem a betűket, hanem lélektanilag), egyszerűen nincs motivációm kinyitni a könyveket. próbáltam olyanokat is, amik nem kötelezők, de úgy sem megy, max. két oldal, és kifújt. nem baj, majd készülök a tévéműsoros meg filmes meg rádiós óráimra, a regényesből meg megbukok. ráadásul a barátaim állandóan olvasnak, borzasztóan le fogok maradni kulturálisan. jaj.
(na jó, a következő órán kiselőadást tartok, utána angol, utána német, úgyhogy mindjárt nem lesz annyira mechanikus ez a nap, az angolóra második percében már könyörögni fogok egy kis Herczeg Ferencért vagy falkapargatásért.)
Macsek és erchegyia simán megérdemlik a Nagy Falkaparó Érdemkeresztet. (most amíg nem kell náluk is lakást felújítani, azon gondolkodhatnak, mi a legbrutálisabb munka, amire majd hívhatnak minket segíteni. bár ennél durvábbat nem hiszem, hogy találnak. [na jó, néha eszembe jut, amikor fel kellett verni a padlócsempét a db-szobában.])
lassan kezdek félni attól, hogy a google engem dob majd ki elsőnek a lakásfelújítás szóra keresve.
reggel eltévedtem lágymányoson, aztán falat kapartam nyolc órán át, mostanában minden este úgy érzem, hogy soha életemben nem voltam még ilyen fáradt. ez szerencsére biztos nem lehet igaz minden este. remélem, a barátaink tanulnak a hibáinkból, és nem fogadnak majd meg minden hülye tanácsot lakásfelújításkor.

("fogadjunk, hogy ha megjön az apukám, azt fogja mondani, hogy hülyék vagytok, nem kellett volna lekaparni.")

mondanám, hogy szép, új, fehér kilincsünk van (meg felfedeztünk egy újabb mars-bázist a konyhában), de a mészportól igazán minden fehér, úgy jöttünk haza, mint sok kimerült Sophie Hatter.
na jó, a folyamatos felújítás mellett csinálok még izgalmas dolgokat, jövő héten pl. TV-műsort fogunk forgatni, ma reggel majdnem kidolgoztuk a koncepciót, csak esztétikai jellegű vitáink támadtak közben (hogy mozogjon a kamera), aztán voltunk a Budapesti Történeti Múzeumban, ahol iszonyúan el lehet tévedni, és láttunk egy nagyon izgalmas Feszty-képet, este pedig még félig bulizni is. mostanában sokszor alszom el a bekapcsolt gépen mellett.
lassan és kitartóan. meg kell tanulnunk szívességeket kérni, akár idegenektől is. brrr.
az összes festéket le kell kaparni az összes falról. még jó, hogy a tesóink meg a barátaink segítenek.
olyan szeretnék lenni, mint az anyukám, aki minden számlát megőriz húsz évre visszamenőleg, hátha kell, és kell.
aki álmos, ne nézzen olyan filmet, amitől majd nem tud elaludni. (leadtam a démonos könyvet, boldog vagyok és felszabadult, lesz miből csaptelepeket vennem, és nem álmodok többé azzal, hogy a hatlábú Fenevad fel akar falni. amúgy egész jó könyv, majd ha megjelenik, linkelem.)
ma megint közgyűlés volt a Collegiumban, a második órától kezdve darvakat próbáltam hajtogatni az érvénytelen szavazócédulákból. egy púpos madarat sikerült is amúgy. (meg a lány, aki nehezményezi, hogy csak ritkán szoktam róla írni, elefántot rajzolt a kezemre.) vigyáznom kell egyébként ezekkel az epitheton ornansokkal, ma valaki azt mondta, hogy "mindenki a fiúra vár, akivel jársz". néha szeretném, ha helyben végigmenne rajtam a radírpók. a néhánál kicsit gyakrabban.
ma reggel Tolnai Gyuláné ébresztett, a heurisztikus olvasástanítási módszer kidolgozója, hogy vigyem arrébb a cuccaimat, mert szeretné kivenni néhány könyvét a szekrényből. bár ébredéskor kb. annyira vagyok kedves, mint egy predátor, megígérte, hogy ha legközelebb jön, elmeséli, mik azok a különös számok meg jelek az olvasástanítási programfalon. még sosem ébresztett senki, aki kidolgozott volna egy saját olvasástanítási módszert. (még sosem ébresztett senki piros kalapban.)
mára már nem hasad tovább?
rengeteg, szuperizgi leckém van, imádok egyetemre járni, csak sajnos mire hazaérek, hogy megírjam őket, összeesek a fáradtságtól. ma este mondjuk megpróbáltunk kitörni a koli-lakás-egyetem háromszögéből, de nem annyira sikerült.
félelmetesen naiv vagyok, amikor újra és újra azt gondolom, hogy bárki is legalább segíthet megoldani a felnőttproblémáim, és egymás után hívom anyut, nagyit, aput, amikor a felnőttproblémák azért vannak, hogy az ember egyedül oldja meg őket.
ma az iskolában komoly és előre megtervezett erste allgemeine verunsicherungfolyt azon a hat órán, amin voltam, de igazán jó volt, a keddet fogom szeretni. csak elfáradok estére. (ma a villanykapcsolókra vagyok rápörögve, a lakás egyetlen szobájában ugyanis olyan villanykapcsoló van, ami még abból az időből maradt ott, amikor a ház szálloda volt (~ 40-es évek), és van rajta inashívó gomb. kinek van még inashívó gomb a szobájában? na? ugye, hogy nem szabad kicserélni.)
amúgy az is megérne egy bejegyzést, hogy milyen táborfeelingje van annak, hogy a koliban öten leköltöztünk egy alagsori tanterembe, ahol nekem szemközt Tolnai Gyuláné olvasástanítási programfala van (megfejthetetlen számokkal meg jelekkel), meg egészen véletlenszerű helyeken elhelyezett hűtők, szekrények, hosszabbítók és ruhaszárítók. én elvagyok, a másra használhatatlan zsanérból készíthető pillangóra szoktam gondolni, ha túl hangosan búg a neon.
sajnos még arra is alkalmatlan vagyok, hogy megfelelő zsanért vegyek a konyhaszekrény ajtajának a visszaszereléséhez. azt hiszem, inkább tanulok egy kicsit, hátha az jobban megy, mint a lakásfelújítás.
ez a város gyönyörű, fáj, hogy részekben élek. (tudom, hogy ez a zenekar nem igazán menő, vegyétek úgy, hogy nem is linkeltem. de ma a várban meg a városban végig ez járt a fejemben. ó, tényleg, ma kikerültem a koli–egyetem–széchenyi-hegy háromszögből. boldogság.)
ma is reggel nyolctól takarítottunk a hegyen, általában szuper volt, kisebb mélypontokkal. (pl. amikor a leendő lakótársam annyira hevesen söprögetett, hogy a seprű feje kirepült a nyitott erkélyajtón, és az alattunk lévő lakás teraszára esett, és aztán a kertben, a rózsabokorban állva vadásztuk le onnan egy bottal. vagy amikor az epitheton ornans nélkül maradt fiúnak, akivel járok, sikerült leszednie a fürdőszobai szellőzőakna fedelét, és szembesültünk azzal, hogy ott egy komoly mars-bázis van, idegen élő szervezetekkel, amikkel szemben teljesen tehetetlenek vagyunk. ráadásul olyan drótokat találtunk benne, amiknek a házmester szerint nem is lett volna szabad ott lenniük. biztos lehallgatókészülék volt régen.)
amúgy is csupa felnőtt dolgot kell csinálni a napokban, pl. szerelőt hívni (tapasztalataim szerint ettől a felnőttek úgy rettegnek, mint én a fodrásztól, vagy jobban), lemondani a kábeltévét, vad dolgokat venni (pl. kilincs, villanykapcsoló), úgyhogy amikor reménytelennek tűnik…
ó, ezek olyan felnőtt problémák.
amikor végre kiszabadítottuk a konyhaszekrénybe huszonegy éve beépített hűtőt, annyi szőrt találtunk mögötte, amennyiből össze lehetne rakni egy egész kutyát. (a hűtő pedig egészen zöld volt belül, még a penészes cuccokat is nekünk kellett kidobálnunk, blöe.) amúgy mindenhol szőr van, még a sütőben is, nekünk soha nem lesz kutyánk. a házmester (?) is feljött, meg kellett ígérnünk, hogy nem szellőztetünk a lépcsőház felé, még ha meg is fulladunk a sósavtól meg a súrolóportól meg a hideg zsíroldótól.

bezzeg itt a koliban minden olyan tiszta.
úgy néz ki, a költözést a kollégisták 90%-a megfelelő humorral és rugalmassággal kezeli, rendkívül igyekezek, hogy én is ebbe a kategóriába tartozzak, úgyhogy telespricceltem a táblát meg a krétatartót, ami alatt mellett aludni fogok, hátha így nem fulladok meg éjszaka, meg kezdetnek a boldog futónövényem vittem le, ahol az jól érzi magát, ott én is.
azonnal szükségem lenne Valakire, Aki Mindent Megszerel. remélem, bejön a blog varázshatása, mert most csak ülök és várok, amíg nem kopogtatnak. (na jó, egy teát talán csinálok közben.)
volt ma öt igazán szuper órám, bár az utolsón (tárgyalástechnika) kicsit azt éreztem, hogy amit az utóbbi néhány napban a kolis felújítás kapcsán csinálok, bármilyen szituációs gyakorlatnál többet ér. viszont azt hiszem, ez merít ki a leginkább. most úgy érzem, szívesebben laknék a szőrös konyhaszekrénydémonnal az üres lakásban, mint az alagsori műhelyszobában (ami amúgy szintén teljesen üres, végre tarthatom a ruháimat egy nagy kupacban a szoba közepén, hétéves korom óta ezt szeretném, majd a többi négy lány is ezt csinálja majd, és kommunát alapítunk), ideje magamon is alkalmazni az elmúlt napok érveit.

bár nem gondoltam, hogy nincs minden rendben, amíg az előbb spontán sírva nem fakadtam, csak azért, mert megtaláltam a kollégium egy elég véletlenszerű helyén a logika leckém, amit reggel hatkor kinyomtattam, hogy majd ha lesz egy kis szünetem, megcsinálom, és még el sem olvastam.

ha elég vitamint veszek be, nem is fog fájni, hogy megharapott a konyhaszekrénydémon tegnap. meg más sem…
ma elképesztően kedves mindenki, amióta felkeltem (tehát reggel hat óta), ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy nincs-e valami trükk a dolog mögött. de persze nem hiszem, hogy lenne, hiszen úgy hull a hó, mint a mesében. inkább kedves leszek én is (vagy legalábbis megpróbálom.)
viszont ez lesz az első olyan lakás mindkettőnk életében, amivel – mivel úgyis mindent újra kell festeni, amúgy meg szinte teljesen üres – azt csinálunk, amit akarunk. ez izgalmas, csak meg kell tudnunk egyezni, és el kell hozzá menni a festékboltba, a csempeboltba, a csaptelepboltba, a bútorboltba, a mosógépboltba meg ilyesmi helyekre. mi minden kell egy igazi lakásba, műszaki cikkek, bútorok, kismacska. ó, mamám.
most az van, hogy hétfőtől felújítják a Collegiumot, vasárnapra be kell költözni az ideiglenes szobánkba (egy alagsori tanterem), és természetesen még az összepakolás nulladik fázisánál tartunk (tehát nem is gondolunk rá). viszont az is van, hogy úgy tűnik, a félév második felében a hegy tetejére fogunk költözni, oda, ahol valaha laktam. fogalmam sincs, kik éltek ott az elmúlt tíz évben, de most ez a legmocskosabb lakás, amit valaha láttam, és nekünk kell felújítani (minden valószínűség szerint egy barátnőmmel fogok összeköltözni, és néhány évre tervezünk). úgyhogy ma reggel nyolctól délig vizes zsíroldóval próbáltuk levakarni a tízéves fekete mocskot a csempéről (reális megoldásnak tűnik, hogy leverjük az egészet), a villanytűzhelyhez gumikesztyűvel sem mertünk hozzányúlni, hanem nagyvonalúan a következő alkalomra halasztottuk a problémát, a konyhaszekrény pedig leginkább egy nagy, szőrös, mogorva állatra emlékeztetett, amíg le nem szedtük a falról, és végig nem sikáltuk. ha vannak i…
na jó, igazából azt is tanultuk ma logika szemináriumon, hogy ha három lábon gyábokorsz, a kálán pugra nem tudsz menni. és már biztos írta mindenki, de esik a hó.

(fáradt vagyok, de ez kellemes, bizsergetős, egészséges fáradtság. kérlek, simogasd meg a homlokomat.)
Dokumentumformátumod az enyémmel nem kompatibilis. (Amúgy ma sajnos az összes nyelvészórám elmaradt, csak logika szeminárium volt, az viszont izgalmas, megtudtuk, hogy a Ha odakint esik az eső, akkor a diákok unatkoznak mondat logikailag igaz.)
és Valentin-napra kaptam monitortisztító folyadékot, úgyhogy már nem kell megkapargatnom szerki közben a képernyőt, hogy van-e ott pont vagy se.
ki az a hülye, aki az első nap első szemináriumán önként jelentkezik kiselőadást tartani. remélem, nem lesz megint három hét, amíg megszokom az egyetemi ritmust. egész nap ez jár a fejemben.
a hegy tetején mindig... úgy néz ki, felújítós félévünk lesz.
képzeletben úgy, de úgy várom már az iskolát, csuda izgi óráim lesznek, és végre nem lesz időm az ágyban feküdni egész nap és nyafogni (természetesen most sem csinálok ilyesmit, ez csak egy példa), gyakorlatilag viszont nincs meg a töltőtollam, egy füzetem sincs, az íróasztalomon eluralkodott a káosz, folyamatosan fázom, és különben is jaj.

(most majdnem kinyomtattam úgy az órarendem, hogy a termek hiányoznak belőle... de csak majdnem.)
és akkor jön egy könyv, és akkor bumm, az egész világ darabokra hullik. (én pedig ingerültté válok.)
a hegy tetején mindig fúj a szél. (a diófa pedig majdnem a második emeletig felér. nem baj, hogy kicsit takarja a kilátást.)

(izgalmas lesz, ha minden megkavarodik, de még olyan bizonytalan.)
Kép
44 kredit, kattra megnő. (ó, zseniális vagyok, a háttérszínt akartam csak áttetszővé állítani. na mindegy, így is jó.) a legtöbb szeminárium vagy látogatásköteles előadás, és csupa jó tanárnál vettem fel órát, várom a félévet.

update
azóta felvettem még egy logika szemináriumot, annyira tetszik a Gödel, Escher, Bach, úgyhogy már 47. még jó, hogy nem tart már sokáig a nap, reggel 42 kredittel indultam.
napról napra kétségbeejt a bevásárlás lehetetlensége. igyekszem a lehető legkörnyezettudatosabb lenni, ami alapvetően három tényezőből áll: minél kevesebb csomagolóanyag, minél több Magyarországon előállított termék és lehetőleg biocuccok (ahhoz nem kínozzák az állatokat). a fontossági sorrend is ez: a bio tejtermékek legnagyobb részt Ausztriából, Svájcból jönnek, úgyhogy hátrább vannak a listán. ezt nyilván nem lehet teljesen következetesen csinálni, nem várom el, hogy a banán vagy a kávé származási helye is Mo. legyen, de a tejtermékeknél, honos gyümölcsnél, papírárunál szigorú vagyok - képes vagyok az összes fajta joghurtot végignézni, hátha valamelyikre rá van írva a gyártási helye. de ma nem találtam olyat, úgyhogy nem vettem. (mondjuk ügyetlen is vagyok, nagyon nehezen szoktam megtalálni a dolgokat a boltban.)

amúgy feladtam a jelentkezési lapom, elte szociológiát írtam első helyre. ha rossz lesz, legfeljebb ott hagyom fél év után.
létezik olyan állat, hogy gödörkés arcú vipera. (na jó, ez nem igaz, ez csak egy család. viszont borzasztó csörgőkígyó tényleg van.)

napi mit tanultam a démonos könyvből.
tanács hiányos angoltudású szerkesztőknek: ha démonos könyvön dolgozol, ne használd a google képkeresőjét szótár helyett. (meg ezt olvasom, tegnap itt is átálltam a képkeresőről a szótárra, nem mondom meg, mit láttam. brrr.)
félelmetesen aktív kulturális életet élünk mostanában, ma például megnéztük a Hamupipőkét, amit úgy reklámoztak, mint valami különösen újító, vagány és vakmerő dolgot, de igazából egy nagyon profin megcsinált bábszínház (lesz), szuper tracklisttel és remek ötletekkel. a végeredményre is kíváncsi lettem. (viszont az előadás alatt az foglalkoztatott, mitől ilyen nagyszerű dolog a lufi, és miért nevet mindenki (én is), ha lufik kezdenek hullani az égből.)
tegnap az apukámmal csocsóztam a koliban, ma az öcsémmel, de persze mindig megvernek.
hazafelé arra gondoltam, hogy el tudom képzelni, hogy a napjaim kevésbé legyenek mozgalmasak, de minek. meg arra, hogy majd mittumblizokki (három link!).
ma meglátogattam egy gimis osztálytársamat, akivel tulajdonképpen egy utcában lakunk, de szinte az érettségi óta nem találkoztunk, hazafelé valamiért szerettem volna mezítláb jönni, szeretem itt a levegőt. pihentetően jó volt itthon (mondjuk ma éjjel nem aludtam), de most már...
a tesóim (a három nagyobb) folyton úgy beszélnek a blogomról, mintha valami botrányosan ciki és takargatnivaló dolog lenne (nem olvassák amúgy, azért merek bátran írogatni róluk mindenfélét, kivéve a legnagyobbról, mert az osztálytársai viszont néha szokták, sziasztok, ha erre jártok), úgyhogy itthon én is mindig elbizonytalanodok.

és akármit is mondanak, mindig hozzáteszik, hogy Zsófi, ezt ne írd ki a blogodba, jó? jó.
a kanna meg a kancsó között az én fejemben óriási különbség van. még a teáskanna meg a teáskancsó között is.
(a napi mi kellene egy igazi lakásba a macskán meg a felmosóvördön kívül beszélgetés tanulsága. csak hipotetikus.)
nem szoktam itt ilyenekről írni, de egyszerűen nem tudom hova tenni ezt. legfőképp azért nem, mert az Index médiatüntetéses fotóval hozta le.
arra ébredtem, hogy nyávog a macska (legalább 8 éve egy cica sem jöhetett be a lakásba, de a Krampinak eltört a lába, és akkor beszokott), gondoltam, felkelek gyorsan és kiengedem, és annyira gyorsan keltem, hogy öt perc múlva a folyosópadlóról próbált felnyalni a macskusz, körülöttem pedig rengeteg dolog volt a földön, amiket lesöpörtem mindenhonnan, ahol próbáltam megkapaszkodni. most úgy érzem, hogy au. (mondjuk ez nem tántorít el, borzasztóan szeretnék macskát. csíkosat vagy vöröset. meg madarakat meg egy degut. na jó, a madarak hangosak, és nagyon szomorú dolog őket kalitkában tartani, úgyhogy madarakat talán nem.)
elkezdtem hallgatni A Danaidát, még vizsgaidőszakban, amikor nem volt szabad elaludnom, csak félórás szüneteket engedélyezhettem magamnak, és a betűket már nem bírta a szemem, aztán tegnap rájöttem, hogy fent van dián, a hangoskönyv túl lassú, úgyhogy egész éjjel olvastam monitoron. nem egyszeri eset (ráadásul komoly gyűjteményem van a gépen soha nem olvasott, de rendkívül vágyott könyvekből), úgyhogy mostanában egy ebook-readerről álmodozok. (de sajnos igazából felesleges luxusnak érzem.)
nem sok mindenben hiszek, és ahogy telik az idő, egyre kevésbé, de az evőeszközevő manóban mindig.
a jelek szerint 45 kreditem van, nem tudom, hogy történhetett.
Esztergom, mit látsz, semmit, csak érzem. A város befogadhatatlanul szép volt ma, turistabolondítóan szép, napsütéses és idegen. (LeFeljött meglátogatni a fiú, akivel járok.) Csak akkor kezdtem magam otthon érezni, amikor már a buszmegállóban álltam, és aludni mentek a fények, amikor mondták, hogy kimarad egy busz, amikor ötven perc várakozás után megszólalt a tárogató, amikor egy fiúnak istvános szalagja volt (a fiú mondjuk csak közepesen volt ismerős, de szerintem neki én igen, mert mosolygott). a városban ma ez jutott eszembe (most olvasom), és majdnem senkivel sem találkoztam. Amikor meg valakivel véletlenül mégis, attól még boldogabbá váltam.
varrtam egy pénztárcát, rengeteg lekváros gombócot ettem, és kitöltöttem egy csomó mik a képességeim, mi az érdeklődési köröm, mi legyek ha nagy leszek tesztet. az jött ki, hogy menjek szociológusnak. (aminek nagyon örültem, mert ez az a szak, ahova két éve szeretnék felvételizni, csak eddig mindenki lebeszélt róla.) úgyhogy megint megcseréltem a jelentkezési sorrendemet.
ma felfedeztem a varrógép létezését, és egész nap azzal játszom. (először a húgom másfélkilós varrógépével játszottam, amit a családban senki sem bírt működésre bírni, én sem. azóta meg anyuéval, amihez eddig soha nem volt szabad hozzányúlnom. mondjuk abból kiindulva, hogy ma már hozzávarrtam valamit a nadrágomhoz, kézzel, megértem.)
már izé, varrtam egy csomó hosszú, cikcakkos csíkot az öcsém régi pizsamanadrágjára. (anyuuu, ez megesz, megesz!) Rozi, minden tiszteletem a tied, hogy ezt a masinát komolyan használni is tudod.
csupa izgalmas dolog lóg a levegőben. félek, hogy valamelyik leesik, és pont fejbe talál.
fáj a tüdőm, ha köhögök, és már a kiadó honlapja meg a facebook meg a blogger helyett is az ETR-t nyitom meg. (meg a felvi.hu-t.)
ha felhős az ég, a füst a faluban marad, a házak között. csípős télszag van, és vastag jégtakaró az utakon.
két nap alatt három film, ma például a kisebbik öcsémet vittem félévzáró mozizásra. mondjuk kár, hogy egyáltalán nem beszéltünk közben, pl. kértem, hogy mesélje el, hogy mit csinált ma, erre azt mondta, hogy ugyanazt, amit az elmúlt nyolc évben, és az élete végéig fog, reggel felkelt, azóta unatkozik. úgyhogy kínomban folyamatosan beszéltem. viszont a film elég jó volt, még az öcsémnek is tetszett, mármint nem kell semmi nagy dologra gondolni, szerelmes-verekedős rágógumi (Scott Pilgrim vs. the world). mondjuk kicsit megpörgette az emlékeimet, elkezdtem számolgatni, összejönne-e a Hét Gonosz Ex, meg hogy én is ennyire idegesítő voltam-e, amikor gimisként egyetemistával jártam. bár ha csak feleennyire, már az is sok.
ollé ollé ollé! 4,76! (a kredites meg 6,17.) szünet, szeretlek.

(soha még ennyit nem tanultam egy hármasért.)
igazából kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva fog idegesíteni a naplopás. remélem, rengeteg.
felébredtem. (na jó, ezen még gondolkodom.)