Esztergom, mit látsz, semmit, csak érzem. A város befogadhatatlanul szép volt ma, turistabolondítóan szép, napsütéses és idegen. (LeFeljött meglátogatni a fiú, akivel járok.) Csak akkor kezdtem magam otthon érezni, amikor már a buszmegállóban álltam, és aludni mentek a fények, amikor mondták, hogy kimarad egy busz, amikor ötven perc várakozás után megszólalt a tárogató, amikor egy fiúnak istvános szalagja volt (a fiú mondjuk csak közepesen volt ismerős, de szerintem neki én igen, mert mosolygott). a városban ma ez jutott eszembe (most olvasom), és majdnem senkivel sem találkoztam. Amikor meg valakivel véletlenül mégis, attól még boldogabbá váltam.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo