miután valahogy életben maradtam kora délutánig (viszonylag sokszor mondtam, hogy utálok mindenkit, a nyugatitól az oktogonig rossz villamosra szálltam (!),  és próbáltam eldönteni, megehetem-e a szobatársam összes fájdalomcsillapítóját, miután az enyém már elfogyott), a nap valahogy egyszerűen szuperré vált, például megnéztük az Hervé kiállítást, és remek volt, aztán hazajöttem, itthon volt kaja, egy csomót játszottunk az öcsém szülinapi ajándékával, és ráadásul csak németül voltam hajlandó megszólalni egész este (amíg el nem kezdtünk kártyázni), mert a nagyobbik öcsém érettségizik németből, a kisebbik nyolc évig tanulta, de iskolát váltott, és azóta nem, és félek, hogy teljesen elfelejti, a Hugi meg nemzetiségi iskolába jár (és meglepően sokat tud, én tuti nem tudtam ilyen jól németül negyedikesen, mármint beszélni nem beszélt, de egy csomó szónak tudta a jelentését csak úgy spontán), és a srácok minden különösebb húzódzkodás nélkül belementek a játékba. jó volt, iszonyú rég beszéltem már németül. holnap angolul kéne ugyanezt (mondjuk azt a nyelvet csak BB beszéli hármunk közül értékelhetően).

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Most próbálom fölzabálni a maradék fájdalomcsillapítót. :D

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo