Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2011
holnap hazamegyünk. néhány napig biztosan nagyon jó lesz, elképesztően jó, már az is annyira jó volt, hogy néztük a Moszkva teret a srácokkal (nagyokkal), meg énekeltünk mindenfélét, amiben benne volt, hogy Budapest, úgyhogy minden csupa-csupa boldogság lesz, csak aludni fogok, meg olvasni, meg barátokkal meg a családdal lenni, meg csak úgy csavarogni. (bringázni is akartam, de rá kellett jönnöm, hogy a Mona le van zárva valahova, és fogalmam sincs, hol a kulcsa.) aztán valószínűleg nagyon fog hiányozni. még akkor is, ha nyafogtam, élveztem ezt a nyüzsgést, pörgést, ilyesmi. de most még munka van, szombati kecskenyúzást kell korrektúrázni.
már csak két éjszaka. tudom, hogy hiányozni fog a tábor; kimerült vagyok, de jól érzem magam. és már nem csak a gyerekek miatt. kudarcok és sikerélmények. jövőre mindent máshogy.
annyira fáradt vagyok, hogy a saját szobámba is bementem altatni.
ma azt tanítottam a gyerekeknek, hogy nyugtával dicsérd a napot,  és ma én is ezt tanultam meg.
ma este a Tűzkönnyet kellett olvasnom a szintemen lakó kisfiúknak (már végtelen sokszor olvastam, legtöbbször másoknak), elképesztően cukik, tanítónéninek hívnak, és folyamatosan emlékeztetnem kell magamat, hogy nem az öcséim, ne akarjak állandóan a hajukban turkálni. (- Tomika, mostál fogat? - Mostam! - Tomika kinyitja a szekrényt, hogy belerakjon valamit, és kiesik egy csomó cucc, a cipője mellől a fogkeféje is. Odamegyek, felemelem. - Tomika, ne rakd a fogkeféd a cipődbe, most lemosom forró vízzel, aztán iderakjuk a másik polcra, jó? Ó, ez száraz, nem is mostál fogat. - Mert fogat mosni olyan bonyolult!) amúgy felvettek szociológiára (ez nem volt igazából kétséges), már villog az ETR, hogy döntenem kell, elkezdem-e vagy sem.
ma találtam a kindlimben egy jegyzetet, amit egy híres író fűzött egy Vonnegut-könyvhöz. majd egyszer sok pénzért eladom, haha. (cserébe, amiért kölcsönadtam kipróbálni.) amúgy lejött A., a régi kolis szobatársam, szintén magyart tanítani (20 gyerekünk van, kell rájuk 3 tanár), most ez szokatlan is, meg jó is. (olyan furi, hogy mindenkivel barátkozik, és pillanatok alatt lepacsizik azokkal is, akikkel én három hete egy szót sem váltottam. fura is, meg jó is, mert én is sokkal többet beszéltem ma, hogy itt van.)
például palacsintát nagyon szeretnék már enni. (múlt szombaton ettem, szuper volt.) unalmasak ezek a szombatok, jobban szeretem, amikor sok a gyerek, de így ma bevihettem a négy kis hollandot Kecsóra csavarogni, fagyiztunk, és olyasmi hasznos szavakat tanultunk, mint a villanypózna meg a városháza. meg mozgólépcsőn is utaztunk a plázában, a kicsinek az volt a legnagyobb élmény. meg a szökőkutak. elképesztőek amúgy ezek a gyerekek, Chris pl. 13 éves, tökéletesen beszél hollandul (mivel az az anyanyelve) és angolul, tud franciául, latinul és magyarul (a haladóknál van), és most kezdi a németet és az ógörögöt . mert hollandiában annak, aki gimibe jár, annak kötelező a latin és az ógörög is. (ha jól értettem.) ha nem lenne olyan hörgős nyelv ez a holland, szívesen kiköltöznék oda, hátha akkor nekem is ilyen jófej gyerekeim lesznek.
ha esik, mindig budapesten akarok lenni, akárhol is vagyok éppen, és most pont esik. jaj nekünk.
amúgy ma néptáncoltunk. mostanra megszoktuk és megszerettük egymást ezekkel a gyerekekkel is; már tudom, mi oroszul a szoknya, tanultam számolni hollandul, és megbeszéltünk mindenféle emberi meg egyéb testrészeket (pl. sellőfarok). (előre a jobb kezedet, utána hátra.) fényképezkedtünk is a teremben, mert mindenki haza szerette volna vinni a közösen gyártott testrészes-ruhás plakátokat, és így volt a legegyszerűbb. holnap a tesztben megkérdezem, mi volt az első szó, amit a táborban tanultak, remélem, valamelyikük írja majd, hogy csatornafedél . (mert egyébként tényleg.)
már nem sok minden jut az eszembe azon kívül, hogy mennyire álmos vagyok. holnap turnuszárás.
ma megtanítottam a vihar szókincsét magyarul, és megtanultam bemutatkozni hollandul.
a haladóknál az egyik lányt úgy hívják, hogy Pia. következetesen Biának szólítom, remélem, nem haragszik nagyon. (rengeteget activityzek és bang!-ezek tanórákon és azokon kívül is.)
azért már fáradok, meg hiányzik mindenki. iszonyúan sok türelem kell.
a nyelvváltás megy a legnehezebben, hogy magyarázok valamit, elmondom magyarul tőmondatokban, elgagyogom angolul, és aztán Suzie odafordul, hogy  Was? Was hast du gesagt?  és akkor németül is, ha nem zavarodok bele. az oroszok egyik nyelven sem értik meg, akkor activity van, az amerikaiakat meg én nem értem meg, ha pl. azt kérdezik, hogy  kesszi? kesszi?  ahelyett, hogy  can I see? ma amúgy voltam a haladókkal is, holnap pedig egész nap velük leszek, már nagyon készülök, az öt haladóval nem fullad olyan reménytelen káoszba az óra, mint a tizenkét kezdővel. sőt, egészen szuper.
van egy olyan halvány gyanúm, hogy a gyerekeim a hét végére el fogják tudni mondani a nevüket magyarul, az életkorukat, meg tudnak majd egy csomó népdalt meg játékot. meg hát én is. (komoly problémáink vannak, hogy amikor azt mondja Sylvie-Anne, hogy Szilvi vagyok, 8 vagyok, magyar vagyok,  akkor őt magyar identitásúnak nevelték, tehát ezt tanulta meg, és ne piszkáljuk, vagy nem értette meg a feladatot, és javítsuk ki, hogy nem is magyar, hanem holland. ja, amúgy az oroszok cirill betűkkel szoktak írni, még egy, amire nem gondoltunk.)
Taylor vátyok. Tíszenety vátyok. Ámérikáji vátyok. (Mi ez? Mi ez? Mi ez? Mi ez? Mi ez? Mi ez? Mi ez? Mennyi mindennek nem tudom én sem a nevét. Mi ez? Ööö, fanta. Csatornafedél.) a nyolcadikon nincs villanykapcsoló, egész éjjel vibrálnak a neonok, néni, néni, valaki dörömbölt, tegeződünk, menj már aludni. (a táborban az eddigi két turnusban mindenki tündérke volt. most vannak iszonyúan problémás tündérkék is.) ja, és ha nem lenne elég, hogy a gyerekek problémásak, az írók is azok. :)
furcsa, hogy pár nappal ezelőtt még egészen olyasmi problémáim voltak, pl. hogy csoportképződés, és hogy ebből mennyire kimaradok mindig (ezzel automatikusan a csoport legszegélyére sodródva), nem pedig az, hogy hmmm, milyenek is voltak az első franciaóráink vagy az első angolok az egyetemen? (a németre nem emlékszem, akkor még pici voltam.) nagyon izgalmas lesz ez a hét. elrontani igazából nem lehet, olyan aranyos mindenki. ha eléggé le vagyok kötve (pl. most), nem érdekel a csoport. csak a gyerekek.
d) ők se tudnak angolul.
most turnusváltás volt, úgyhogy ma éjjel nem is aludtam itt, hogy kipihenjem magam. a lakótársam meglátogatott Kecskeméten, aztán elutaztam vidékre (a vidék definíciója a fejemben: ahol vannak gólyák), és iszonyú sokat  aludtam. ami szerencse, mert azzal fogadtak, amikor visszaértem, hogy magyart fogok tanítani külföldieknek. megijedtem, mivel a) még sosem csináltam ilyet b) nem beszélek angolul c) holnap 10.30-ra meghívtam egy Nagyon Híres Írót, hogy az irodalmárok beszélgessenek vele, de ugye nincsenek irodalmárok. köszönöm a magyarora.comnak, hogy létezik.
pánik. (majd elmondom.)
itt van értelme dolgozni, ezt mindig akkor érzem, amikor kijön a nyomtatóból a lap, pl. a betűnyúzás, a gyerekeim írásaival, és még forró, és akkor elkezdjük hajtogatni, hogy kész legyen, mire indul a busz hazafelé a gyerekekkel. (bár igazából  a betűnyúzást behajtogatták éjszaka, most a kecskenyúzást nyomjuk.)
napok óta úgy érzem, hogy csak akkor leszek boldog, ha niveakrémet kenhetek az orromra. (mondjuk van, de a szobámban sosem jut eszembe.)
napközben néha vannak érdekes gondolataim, de a blogra csak akkor jöhetek, amikor már minden kész van, beleértve a másnapi feladatokat is. (azokat amúgy nagyon szeretem csinálni.) holnap lesz az utolsó órám ezzel a csoporttal (teszt, szöveges értékelés, oklevél), többen hiányozni fognak.
annyiszor magyaráztam el délután a Bang!-et, hogy már kerestem a nemszeretem feladatokat, a mechanikus munkát (mosogatás, szendvics stb.), hogy ne kelljen többet tanítanom. (pedig még magyarítottuk is B. német kártyáját.) egyébként meg babák és krokodilok fejét raktam vissza, sokat foglalkoztam Piroskával és a farkassal, és újra megjelent a tudatom perifériáján a kulturális antropológia szak. padló parkettafonás és szívecskék az arcon. PT. nyár. tábor.
ma amúgy nagyon izgalmas volt, kimentünk az elhagyott laktanyákhoz ihletet gyűjteni, ha fotósok lennénk vagy filmesek, akkor kicsit látványosabb lenne az eredmény, de azért elég jó írások is születtek. nagyon vagányak ezek a laktanyák igazából. (és visszakaptam a kölcsönadott kindlimet, ollé! kár, hogy nincs időm olvasni. nem baj, Vonnegut megvár.)
jó itt, jó itt, de azért hiányoznak a barátaim meg a családom. az ember mindenfélét átértékel, ha folyamatosan gyerekek között van.
szigorúan irodalmitábor. az ajtóra az óráim végére öt mosolyjel és két semlegesjel került, szomorú fejecske egy sem. a kecske nőstényét gödölyének hívják. nem vagyok igazából fáradt, csak fizikailag, de úgy nagyon. (térdem.)  a magánynak vannak fokozatai, ezt például szeretem, nem kötődöm itt senkihez igazán érzelmileg, de sokakat kedvelek. azt hiszem, általában nem bántanak, és a legtöbben tudomást vesznek a létezésemről. elvagyok, mint a befőtt.
ma két gyerek kérdezte meg, hogy nem vagyok-e külföldi, olyan furán beszélek. ottsüllyedtemel. (azt meg további 25 gyerek a szintemen, hogy miért írok függőlegesen. mrrr.) egész éjszaka ezt  kell majd hallgatnom, holnapra három csoportnyi feladattal kell készülnöm.
elment az első turnus, úgyhogy gyakorlatilag végigalszom a napot. ma vennem kellett egy cipőt, mert az előzőnek szétszakadt a talpa (3. cipőm volt március óta), nem fektettem a válogatásba komoly energiát, úgysem él túl többet három hétnél. kicsit úgy érzem, hogy kiütöttem magam, szundi.
ma bevittem a diákjaimat Kecskemétre, mert a teremben már nem lehetett kibírni. múzeumok, zsinagóga . szöveges értékelések, újságkészítés (nagyon szívesen megmutatnám, vagány lett, mert a médiások segítettek a dizájnban, de nem tudom hova feltölteni). az egyik diákom megkérdezte, hogy nem érzem-e magam néha egy kicsit kívülállónak. hiányozni fognak, igazán. (de vasárnap megjön az új csoportom, és biztos ők is ilyen aranyosak lesznek.)
Borzas mondta pár napja, hogy instant tábor,  és Dóri is ma, hogy olyan, mintha csak egy jól működő gépezet része lenne, és igazából én is így érzem. még a szervezetlenség is gördülékeny, annyira gyakorlott és összeszokott a csapat, és az újakat (pl. én) annyira nem hagyják elkallódni. annyira annyira. ma annyira vizes lettem, most annyira köhögök, a gyerekeim annyira rosszul írnak, de ma mégsem volt annyira  rossz velük, sőt. ha csak egy mondat is, de mindenkinek lesz írása a Kecskenewsás  irodalmi különszámában. holnap.
nehezen tudok rosszabbat elképzelni annál, mint hogy valakit büntetésből küldenek irodalom szekcióba. (és nem azért, mert mondjuk megbukott magyarból, hanem mert betört egy ablakot, vagy ilyesmi.)
ahogy differenciálódik a csoportom, differenciálódnak a problémáim is. nincsenek is problémáim. csak örülök, hogy szól a zene, gépduruzsolás, ilyesmi, és örülök, hogy mégis letöltöttem olyan könyveket is, amiket sosem olvasnék el, olyan "öcséimnek hátha kell" alapon. tegnap például majdnem fel kellett olvasnom az Alkonyatot. (hörcsög.)
már megint rossz dologtól féltem, a beszélgetéshez például nem kellett KE írásainak ismerete, és kínos csöndektől sem kellett tartani. egyébként meg ma valahogy mindig felolvastam valahol valamit, meg egy csomószor elmondtam, hogy ájdontszpíkinglis, bat ájm júr tímlídör, ööööööööö letszgo, kommvitmí. (a 2-3 nyelvű gyerekek nyelvtudása egyébként rendkívül szelektív, azt, hogy egyszerre csak egy ember ugrálhat a trambulinokon, több nyelven kell elmondani, mint azt, hogy siessenek, mert elfogy a pizza.) ez biztos nem túl izgalmas kívülről, de már csak 3 és fél hetet töltök el ebben a táborban, és Kukorelly ma azt mondta, hogy nem baj, ha mások számára unalmas, amennyiben őszinte. és hát miért is ne lenne őszinte. most javítok egy kicsit dolgozatokat szövegeket.
ma azért minden egy kicsit jobb lett, pláne, hogy kisütött a nap, és egyébként is annyi dolgom volt, hogy eszembe sem jutott bármire is gondolni. a gyerekek a szintemen nagyon aranyosak, csupa 7-12 éves van, tízkor már aludtak, mint akiket leütöttek, és amikor mentem ébreszteni, már mindenki fent volt, ideális. az irodalmárok sajnos egy kicsit sokan vannak, 13 fős a csoport, nem számítottam ennyi gyerekre, de azért, azt hiszem, boldogulunk. ma még ki kell találnom holnapra egy csomó feladatot, meg a hét további részére is, borultak a terveim. (eleve sokkal több feladat kell, mint gondoltam, mert naivan azt gondoltam, hogy majd felolvassuk és megbeszéljük a szövegeket, beszélgetünk irodalomról stb., de egyszerűen ehhez túl sokan vagyunk.) ráadásul a 2. hét programját még nem dolgoztam ki előre, nagyon helyesen úgy gondoltam, hogy majd az első hét tapasztalatai alapján, de a csoport fele két hétig marad nálam, tehát nagyon kreatívnak kell lennem. minden tiszteletem a tanároké, akik egy
azt sem tudom, hol áll a fejem. tegnap kicsit ki voltam borulva, úgy éreztem, hogy szociális nulla vagyok, a többi tanárral meg mókussal nem találom a közös hangot, nem tudtam beilleszkedni, a 10 év fölötti gyerekektől nagyon félek, és ezt bizonyára látják is rajtam, kihasználják, és nem járnak majd be órára, ezen kívül nem vagyok eléggé felkészült, rosszak az ötleteim stb. és azon, hogy mennyire nem tudok közösségben lenni, az sem segít sokat, hogy nem kaptam szobatársat, amikor máshol matracokon szoronganak. (de állítólag hamarosan megérkezik, türelmetlenül és magányosan várom, a készen kapott szerepeket [pl. szobatárs] megfelelően tudom kezelni, csak ezen kívül ne kelljen beszélnem senkivel.) úgyhogy pityeregtem egy kicsit, megettem egy tábla csokit, aztán rágugliztam Kecskemét irodalmi kapcsolataira, és megpróbáltam csereberélni a feladataimat a frissen felmerült igények alapján. aztán este lett és reggel.
azt hiszem, inkább mégsem attól félek a legjobban, hogy mit kezdünk kedden Kukorellyvel. megjöttek a gyerekek.
és a tanítástól már nem is félek annyira, egy hétre kész az óratervem, ki is nyomtattam, meg minden. holnap jönnek a gyerekek.
igazán szuper, egyre kevésbé érdekel a külvilág, zsupsz, megszűnt. nyár van.
félelmetes, mennyire hatékonnyá teszi a munkát, ha az ember fázik.  (csak kint van wifi, a hangárban.)
így, hogy kaptam tavalyi óratervet, már nem tartom feltétlenül szükségesnek, hogy a gyerekek mindent tudjanak a szonettkoszorúról.
amióta itt vagyok, sokkal kevésbé félek. viszont iszonyúan  hideg van. kedves napocska,  ezt  csak úgy mondtam, igazából nem hoztam vízhatlan cipőt.