az utóbbi néhány napban rengeteg szórakoztató dolog történt velem, pl. bezártam magam a fürdőszobába éjjel, ahonnan úgy szabadultam ki, hogy egy késsel kellett kiakasztanom a zár nyelvét (ennek igazából örülni kell, mert ez azt jelenti, hogy ha lenne kilincsünk, akkor már be lehetne csukni a fürdőszobaajtót, kilincsünk pedig van, csak meg kell csinálnom), a TáTK helyett a PPK-ra mentem véletlenül órára, újra átcipeltük Matildot, a Büdös Hűtőt a lakáson (a terasz és a társasház folyosója között szokott közlekedni kb. heti rendszerességgel), elvittem Masnit szervízbe, és visszakaptam makkegészségesen (a szerelőbácsi még ott is megragasztotta, ahol eltörtem), megtudtam, mi az az akvizítor, megtanultam négy akkordot gitározni stb. egyébként viszont sajnos elkezdtem köhögni, és ez majdnem száz százalékig leköt. úgyhogy most annyira a lélegzésre koncentrálok, mint a szőke nő a viccben. vegetálok.
Bejegyzések
utána elindultam, hogy megvegyem az angolkönyvem (amiről a könyvesbolttúra kezdetén még csak annyit tudtam, hogy világoszöld, és két sorban arcok vannak a borítóján, majdnem kidobtak a könyvesboltból, amikor egyesével leszedtem a polcról az összes világoszöld angolkönyvet), hét könyvesbolt közül egyikben sem volt kapható (pedig idegennyelviekbe mentem, meg a többemeletes boltokba a Rákóczin), a végére pont úgy éreztem magam, mint egy félig megevett, aztán kiköpött gumimaci. még mindig úgy érzem. úgy emlékeztem, hogy a marlenka finomabb süti, de a fészek kávézójában semmi sem az igazi.
otthon - btk - tátk - btk - tátk - fszek - ec - otthon, így néz ki a napom (nem mindig, de most így alakult), ezt csak biciklivel érdemes csinálni, de megfáztam, úgy érzem magam, mint egy gumimaci, ami egy tál kefírben úszik, mint egy zöld gumimaci. annyira gumimacinak érzem magam, hogy meg kellett néznem a tükörben. tényleg gumimaci, látszik is. minden ragadós, puha, meleg, nyúlós, nem jó látni, hallani, levegőt venni se jó. azt reméltem, hogy ez mégis egy jó nap lesz, amíg fel nem hívtam az internetszolgáltatót. még minimum egy hét. nyüff. (pedig biztos a mekiben fáztam meg a légkonditól.)
nem bírtam ki internet nélkül, betegen egy hétvégét a hegyen, hazajöttem. (a családomnak ezt a részét még hosszú hajjal láttam utoljára. persze most se nagyon látom őket, csak ülök a gépnél, és tanulok.) két hét után egyébként az a tapasztalatom az egyetemről, hogy legjobban az ingázás fáraszt el, hogy mindenhova odaérjek, idegenkedem a szociológiás tárgyaimtól (a statisztikán kívül egyelőre minden annyira bölcsész), rettegek a vizsgaidőszaktól, de egyelőre sokkal jobban bírom a két szakot, mint reméltem. (mondjuk még nem nagyon kezdődött el a tanítás, így könnyű.) és, úgy tűnik, hogy még élni is akad időm. (csak nem hétfőtől csütörtökig napközben.)
hazafelé nagyon sokáig nem esett le, hogy mi ez az ijesztő tömeg az úton, aztán persze rájöttem, hogy pont ugyanarra van dolgom, mint a kritikus tömegnek. barátságos biciklisek. reggel kaptam kakaóscsigát az egyetemen, csak mert bringával mentem. nagyon szeretem, hogy újra ilyen korán sötétedik, ilyenkor a legjobb Budapesten lenni. este nyolckor. (azt hiszem, hogy ma azt tanultam, hogy ez genetika kérdése, hogy ezt ki szereti. én szeretném, ha egy kicsit hűvösebb lenne.)
most már kezd egy kicsit fájni a karom, mert a HÖK iroda előtt állok sorba, feltehetőleg még 4-5 órán keresztül, és fél kézzel fogom a laptopot, a másikkal gépelek, de azt mindenképp el akartam mondani, hogy mennyire jó volt a tegnapi eső: eddig csúszkáltunk a száraz tűleveleken, most viszont őszillat van az erdőben, minden puha és sejtelmes. és mindennek finom az illata. egyébként jó napok váltakoznak rossz napokkal, egészen úgy, mint a valóságban.
de igazából ezeken a dolgokon csak bosszankodunk egy kicsit, meg leginkább nevetünk, ha valami megint tönkremegy. sokat nevetünk. úgy látom, hogy szerencsére a lakótársam sem tartja annyira fontosnak, hogy a tárgyi környezetünk tökéletesen rendben legyen. ( ez a kép jellemez minket leginkább. Prágában készült.)
tegnap este házibulit tartottunk (most már be mertük engedni a barátainkat a lakásunkba, a lakásavatót ugyanis, elővigyázatos módon, kint tartottuk, az erdőben), de amikor egy hatalmas pukkanással elment az áram, és a biztosíték visszakapcsolása sem segített, akkor kicsit megijedtünk. (persze minden rendes háztartásban van egy csomó gyertya, de a mi háztartásunk még csak néhány hetes, nálunk csak egyetlen gyertya van, meg az én biciklilámpám, aminek a fényénél erchegyia megszerelte az áramot, én pedig megtanultam kábelt blankolni. mármint eddig is tudtam, csak nem tudtam, hogy így hívják.) reggelre kiesett a fürdőszobakilincs (az nem para, megszereltem szigszalaggal), és elromlott a redőny (ezt is megpróbáltam megszerelni, de nem sikerült), úgyhogy kicsit elkeseredtünk, hogy mindig van valami, ami tönkremegy, akármennyi időt meg energiát meg pénzt áldozunk erre a lakásra. valószínűleg ez persze minden lakásban így van, de mi most szembesülünk ezzel először, ezért vagyunk ilyen csalód
olvastam a homályosan befényképezett Lepeniest, számolgattam, hogy be tudok-e menni még óra előtt a könyvtárba (nem), amikor eszembe jutott, hogy szociológián még senki sem ejtette ki a száján a "tanszéki könyvtár" kifejezést, és mindenki a Fészekbe küld minket. most jöttem csak rá, mennyire hozzászoktam a bölcsészkaron, hogy minden intézetnek saját, jól felszerelt, mindenki számára elérhető könyvtára van, a tanárok felhívják a figyelmünket ezekre a könyvtárakra, és hogy ez mekkora előny. amúgy bizonyára vannak a lágymányosi kampusznak is jó oldalai, csak még nem nagyon találtam meg őket.
csupán az alatt az idő alatt, amíg hazaérek a városból a hegyre, annyi impulzus ér, hogy nem győzöm leírni. (köszönet azoknak a downhilleseknek, akik maguk elé engedtek nyolcadiknak ma a fogason. biztos látszott rajtam, hogy statisztika előadásról jövök, és nagyon haza szeretnék menni, amíg ők csak azért akarnak felmenni a hegyre, hogy aztán legurulhassanak. és újra fel, és újra le. én nem igazán merek legurulni.) a Nagyítás tökéletes film. (a zárójelenet pedig még a tökéletesnél is tökéletesebb. zseniális.)
tegnap lejárt a DB-s mandátumom, úgyhogy egyik szemem sír, másik szemem nevet. nagyon furcsa lesz, nagyon fog hiányozni (máris hiányzik), de már éppen ideje volt. rég voltam utoljára annyira felszabadult, mint tegnap este. (a maradék időmben nem hiszem, hogy megtanulok gitározni, mert nem nagyon vagyok otthon olyan időben, amikor elő lehet venni a gitárt, viszont a második félév végéig két nyelvvizsgát szeretnék letenni, és most, hogy elkiabáltam, már muszáj is lesz. az egyiket egyébként is muszáj. meg a másikat is.) éjjel pedig ügyetlenek voltunk, pont lekéstük azt az éjszakait, aminek van csatlakozása, úgyhogy rengeteget sétáltunk Budán (a Móricztól is valameddig, aztán a Délitől fel, egészen a Pethényi útig). már el lehet képzelni, hogy egyszer esni fog a hó, de még el lehet képzelni, hogy az ember pulcsi nélkül is az utcára mehet. ősz. (de egy kicsit még jobban szeretném az őszt, ha nem kellene szandálban járnom, mert nem volt időm zoknit mosni elképesztően régóta.)
még csak négy napja van egyetem, de én máris számtalan hullámvölgyön mentem keresztül. (mit csinál az ember a hullámvölggyel? belekerül? elfelejtettem, meg kellene nézni a korpuszban , de a korpuszon is sokat gondolkodtam, mármint hogy mi a neve, és rá is kellett gugliznom. úgy tűnik, hogy nyáron elfelejtettem mindent, ami a hétköznapi élethez kell, de nem baj, legalább elég lesz a hely a félelmetesen sok új információnak, amikkel idén fogok gazdagodni.) vissza a hullámvölgyhöz. szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, nagyjából ez a helyzet az új szakommal kapcsolatban. a lágymányosi kampuszt viszont egyértelműen nem szeretem. (még csak négy napja van iskola, de máris elhagytam ott két dolgot, az órám és a hátsó villogóm, lássuk be, hogy ez még tőlem is nem várt teljesítmény.) (persze végül mégis megnéztem a korpuszban, nemhiába nem használom a hullámvölgy szót, így igazából nem is lehet használni, mint ahogy én próbálkoztam vele fentebb.)
ahogy mentem tegnap hazafelé a huszonegyesen, csak úgy a semmiből megállított valaki, hogy olvassa a blogomat, és azóta – azon kívül, hogy mennyire örültem neki, és mennyire jól esik az ilyen, főleg annak tükrében, hogy mostanában a hűtőről, az internetről és az óráimról írok csak – azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen picit megijesz, hogy megyek az utcán, vagy utazok a huszonegyesen, és csak úgy megismer valaki. nem a kedves blogolvasóktól félek persze, hanem csak úgy. (persze végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem engem ismert meg, hanem a csigabigás táskámat, mert a csigabigás táskámról gyakrabban teszek ki képeket, mint magamról.)
végtelenül örülök, hogy elkezdődött az egyetem, az egész napom csupa boldogság. (ennél jobban már csak annak örülnék, ha lenne otthon internet, és ha összejönnék egy fiúval, de mivel egyikre sincs komoly kilátás a közeljövőben, így is elég boldog vagyok.) egyszerűen nem is értem, hogy bírjuk otthon internet nélkül. egyébként az ismerőseink sem értik.
sosem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni annak, hogy ismét a BTK-n vagyok. hiányzott. (izgalmas beszélgetések a folyosón. valaki zongorázik. a harmadik emeleti ablak.) tegnap csak a TáTK-n voltak óráim, a vége felé már az sem volt rossz, de egyszerűen nem szeretem a lágymányosi kampuszt. szerencsére mindig találkoztam ismerősökkel, akik kivezettek az épületből. (és megpróbáltam közeledni a csoporttársaimhoz is, de nem nagyon hiszek az ilyesmiben.)
Első nap az iskolában! Csupa izgatottság vagyok. (Reggel felébredtem hétkor, és hallgattam, ahogy elindulnak a házban lakó gyerekek.) (Kicsit fura ez a visszamenőleg blogolás, hiszen ezt még reggel írtam, otthon, azóta viszont beértem a TáTK-ra, találkoztam a csoporttársaimmal, meg már az első óránk is megvolt, és az izgatottságot elfújták, mint ha nem is lett volna.)
Spiró volt a Collegiumban, Spirónak kedves hangja van, és Spiró körülbelül úgy fogja fel azt, hogy kiváló és elismert író, mint ha kiváló és elismert belsőépítész lenne. ez pedig rendkívül szimpatikussá tette az egészet. (persze, elhangzott az "ihlet" szó, de ennél hangsúlyosabb volt az, hogy mindig az általánosan emberit kell leírni. az pedig nehéz.)
bosszant, ahogy a biciklisekkel bánnak a fogason. négy ellenőr beáll az ajtóba, és csak attól a nyolc embertől kérik a jegyet, aki felszállhat biciklivel, a többit elzavarják, hogy várjanak húsz percet a következőre. (simán befér 14-16 bringa csak a tárolórészbe, és ha üres a fogas, mint ahogy szinte mindig üres, jóval több is, balesettől meg nem kell tartani, mert ezek 500.000+ értékű bringák, nagyon vigyáznak rájuk. egyébként is, akárhányszor utaztam így, a biciklisek között nem volt konfliktus.) beszállás után az ellenőrök leülnek, elfogasoznak az Orgonásig, ott leszállnak, és mennek vissza. ha legközelebb én leszek a kilencedik, kiszedem a Mona első kerekét, akkor ugyanis már nem bicikli, hanem csomag, és méretileg is rendben lesz.
amikor jöttem hazafelé, este 11 körül, úgy tűnt, mintha dolgozna valaki a tetőn, és addig álltam a ház előtt, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy valóban dolgozik is (közben amúgy láttam egy sünit). úgyhogy gyorsan felkeltettem a lakótársam (nagyon örült neki), és felráncigáltam a negyedikre, mert ha már valaki van a tetőn, akkor nyitva van az oda vezető két zárt ajtó, és mi is kijuthatunk. azt nem igazán lehet leírni, hogy milyen volt a látvány, csak az tudja elképzelni, aki felment már éjszaka az Erzsébet kilátóba. (a Citadelláról sem rossz éjszaka, de a tetőről valamivel még annál is jobb.) egyébként abban reménykedünk, hogy a bácsi az internetet szerelte - bár milyen szolgáltató az, amelyik éjszaka küldi fel az alkalmazottait a tetőre?
ma csupa jó dolog történik velem, pl. remekül működik a szép, tiszta, barátságos hűtőnk, Tilda, hívott Mona doktorbácsija, hogy a bringám makkegészséges, és mehetek érte (igazából még marad 1-2 napot, mert kap bandázst, eddig ugyanis fehér szigszalaggal volt körbetekerve a kormány, ami nem annyira esztétikus), kaptunk egy pici, piros asztalt egy cedves collegistától, hogy ne kelljen a földön ennünk (ez engem rendkívül frusztrált az elmúlt néhány hónapban), meg úgy általában kedvesek voltak az emberek, jó volt ennyi mindenkivel találkozni, meg beszélgetni, meg menni ide-oda. úgy általában: köszönöm mindenkinek, hogy van. (még a PPK-n is voltam, de nem azért, hogy ismerkedjek a környékkel. az mondjuk kicsit kevésbé volt boldogító. viszont szégyenszemre ennyi év Budapest után kell megállapítanom, hogy nem csak a prágai zsidó negyedben vannak csodálatos szecessziós házak.)
már kint van a Hargitában a faliújságon, hogy 14-én tárgyal a ház meg az internetszolgáltató. addig szerintem tüdőgyulladást kapok a mekiben a légkonditól. (a hűtőnek még állnia kell, ma csőtörés volt, és még internet sincs, úgyhogy leginkább menekülünk a lakásból. a Rege parkban lakik egy nagyon szép madárpár, de nem tudom kideríteni, milyen fajtájúak.) edit szajkó. most már bővült a milyen madarakat ismerek fel lista.
tegnap hazafelé pedig beugrottam az első fodrászhoz. még sosem vágta férfi a hajam, és még sosem vágta olyasvalaki a hajam, aki nem kérdezte meg előtte, hogy milyen frizurát szeretnék. csak úgy levágta, és most csak úgy rövid. (majdnem olyan, mint Amelie-nek, csak nekem szögegyenes a hajam, és nem is áll jól. mindegy, ha nő még két centit a frufrum, már mehetek emberek közé.) legközelebb elővigyázatosabb leszek.
tegnap éjszaka elmentünk sétálni az erdőbe, a Rege parkon viszont nem merünk átmenni, az tabu. házi babona. utána a teraszon aludtam: talán az utolsó nyári éjszaka volt, ma már fáztam hazafelé. ("talán az a legjobb abban, ha az embernek barátja van, hogy hordhat ilyen nagy, meleg, puha fiúpulcsikat." ez igazából erchegyia tavasszal nálunk felejtett pulcsija volt, kis csalás, belefér.)
tegnap elképesztően bátornak éreztem magam, amiért fel mertem hívni a "háztartási gépét ingyen elszállítjuk" bácsit; a bácsi olyan gyönyörű debreceni dialektussal beszélt, hogy hirtelen bízni kezdtem benne (a családom egyik ága debreceni). de sajnos nem jött el a megbeszélt időpontban, és azóta a telefont sem veszi fel. Matild örökre velünk marad. (vagy legalábbis amíg nem keresek egy másik telefonszámot, hátha valaki hajlandó a Széchenyi-hegyről is elszállítani dolgokat.)
az a baj azzal, hogy nincs hűtőnk, hogy nem tudjuk hol behűteni azt az üveg pezsgőt, ami arra vár, hogy a bácsi, akinek ez a munkája, elvigye Matildot, és beköltözzön hozzánk az utódja. (mégsem hívhatunk Megyernek egy hűtőt, úgyhogy Matild 2 lesz.) (ezt még tegnap írtam, azóta Matild kikerült a folyosóra, a falnak fordítva, hogy véletlenül se tudja senki kinyitni az ajtaját, M2-t pedig beszuszakoltuk a helyére. kicsit most lejt a konyhapult a villanytűzhely irányába, de nem baj, megéri.)
tegnap este néha egy kicsit magányos voltam, úgyhogy gondoltam, hogy felmegyek a szobámba, és kiblogolom, hogy milyen magányos vagyok, de aztán rájöttem, hogy olyat csak az aszocioális bloggerek csinálnak, úgyhogy inkább maradtam, amíg lehet, és csak most blogolom ki. (de felvettem az óráimat szociológián, csuda boldogság, gyönyörű az órarendem.)
és volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy jövőre hány különböző épületben lesznek óráim. (BTK A és C épület, a lágymányosi campus (ezt még nem tudom pontosan, a TáTK-s óráimat csak holnaptól lehet felvenni), Kazinczy utca, Izabella utca, EC, plusz az a kurzus, ami az egyik tanár úr lakásán lesz megtartva.) azt hiszem, elviszem Monát doktorbácsihoz, hogy bírja a strapát. (otthonról az egyetemig nem olyan gyors, mint fogassal és metróval, de városon belül sokkal gyorsabb, úgyhogy az éjszaka nagy részében azon gondolkodtam, hogy hol a legérdemesebb hagyni a bringát, mert ugye a BTK udvarán nem igazán szeretném.) csináltam térképet is (a kék vonalakat nem kell nézni, mert úgysem arra megyek, de nem tudtam őket eltüntetni). azt hiszem, nekifutok még néhányszor az órarendemnek.