a macska fogalma a fejemben (bizonyára, mert vidéki vagyok) nagyon különbözik attól, ahogy mi most a cicát tartjuk. vidéken nem lehet bentlakó cicát tartani, akármennyire is szerettem volna (főleg eleinte, amikor még nem szocializálódtam az új helyzethez), hogy azok a bűbájos kis szőrgombócok soha ne legyenek kíváncsiak a külvilágra. ahol aztán veszélyek érik őket stb. a hosszú évek alatt viszont kialakult bennem az új macskafogalom: a macska önálló, független állat, önző, nem hűséges, mégis annyira szerethető, hogy ha több hónap csavargás után félig letépett füllel jön haza, azonnal rohansz vele az állatorvoshoz. hízelkedő, számító, éhenkórász kis dög. a vidéki macska szabad, egyszerre akár 3-4 helyen is etetik, viszont minden alkalommal meg kell küzdenie az ebédjéért a többiekkel. (néha akkor is, ha bent eteted. vertél-e már ki idegen macskákat a házadból.) ha valahova beköltözik egy anyamacska a kölykeivel, akkor beköltözik, amíg a saját macskádat eteted, ő is rájár majd. a macska - az ivartalanított macska is - nagy vadász, kutyától nem kell, autótól, méregtől kell félteni.
úgyhogy az, hogy most cicát tartunk 29 négyzetméteren, nekem stabil lelkifurdalás. tudom, hogy vannak kijáró cicák a környéken (a házban nem, a szomszéd házban igen), de az első emeletről nem nagyon lehet kijáróssá szoktatni (el sem tudom képzelni, hogyan kellene, cicaajtó sincs, mint menőbb társasházakban), a sétáltatás az olyan félmegoldás (csak megmutatom neki, hogy mennyi szép madárra vadászhatna, ha szabadon ereszthetném), a terasz meg mi, az semmi.
persze nem tűnik a cica boldogtalannak, sőt. viszont én az állandó lelkifurdalás miatt gyakorlatilag mindenhova be- és felengedem (még mondjuk nem vészes, mert nem tud olyan nagyot ugrani), meg szinte mindent megengedek neki. de vajon ez így tartható?
úgyhogy az, hogy most cicát tartunk 29 négyzetméteren, nekem stabil lelkifurdalás. tudom, hogy vannak kijáró cicák a környéken (a házban nem, a szomszéd házban igen), de az első emeletről nem nagyon lehet kijáróssá szoktatni (el sem tudom képzelni, hogyan kellene, cicaajtó sincs, mint menőbb társasházakban), a sétáltatás az olyan félmegoldás (csak megmutatom neki, hogy mennyi szép madárra vadászhatna, ha szabadon ereszthetném), a terasz meg mi, az semmi.
persze nem tűnik a cica boldogtalannak, sőt. viszont én az állandó lelkifurdalás miatt gyakorlatilag mindenhova be- és felengedem (még mondjuk nem vészes, mert nem tud olyan nagyot ugrani), meg szinte mindent megengedek neki. de vajon ez így tartható?
Megjegyzések