én is érzem, hogy valahol valami nem stimmel ebben az okfejtésben, de azon gondolkodtam tegnap, hogy nőnek lenni sokkal jobb, mint férfinak (ideáig rendben van, ezt mindig így gondolom), mert ha egy nő ráébred, hogy nem különösebben tehetséges semmiben, nem különösebben okos stb., és a munkájában sem tudott kiteljesedni, még mindig ott van a számára a "jó családanya" szerepe, ami társadalmilag eléggé elfogadott, tehát ha meghátrál az akadályok elől (amire én különösen hajlamos vagyok), még mindig mondhatja, hogy "nem meghátráltam, csak már családot szerettem volna alapítani". egy férfi ilyet nem mondhat, a "jó családapa" szerep létezik ugyan, de elvárás, hogy a férfi másban teljesedjen ki. de akkor miért nem akar minden férfi nő lenni.

Megjegyzések

András üzenete…
Én mindig is felvállaltam ebben az összefüggésben, tök antimacsó módon, hogy szeretnék, de mivel nem vagyok az, jobb nem akarni azt, amit nem érhetsz el.:D Néha megnyugtat ellenben, hogy éppen az énem általam diszkriminált és gyűlölt része tesz férfivá, amit nehezen tudok magamban elfogadni, mégis mindig előjön, pont akkor lenne baj, ha az nem lenne meg bennem.:D Amit gyűlölök magamban. Meg ha nő lennék, akkor férfiakkal kéne lefeküdnöm, akiket pont amiatt utálnék, amit magamban is utálok, szörnyű lenne. A Balaton déli partján azért jobb lenni, mint az északin, mert onnan lehet látni az északi partot mint panorámát. Én azért szeretem, hogy férfi vagyok, mert nem kell férfiakkal közösködnöm, mert gyűlölöm őket, a nőket lelkileg jobban szeretem. Férfinak lenni azért jobb, mint nőnek, mert nem kell lefeküdnöd férfiakkal, azokkal az ocsmány görényekkel, akiknek az ocsmánysága és sérülékenységükből következő defenzív hősködése olyan szívdölgesztően undorító (mert a nőknek akarnak tetszeni). Néha bánom, hogy nem vagyok buzi, azzal csak az a bajom, hogy ott is van aktív meg passzív, legalábbis majdnem. Annyira majdnem, minthogy én a nagyon nőies nőkhöz pl. soha életemben nem vonzódtam, nem működik az egész. Vannak férfiasan nőies és nőiesen férfias nők, és nekem csak az egyik típus tetszik. Én a nőkben csak azt utálom egyedül, hogy olyan szar ízlésük van a férfiakhoz (és ennek sajnos megvan az eredménye). Máskülönben sokkal jobban szeretem őket, mint a férfiakat.
András üzenete…
Attól függ szerintem az egész, hogy mi a jobb, férfinak vagy nőnek lenni-e, hogy valakinek mik az életcéljai. Aki lírai lélek, az nagyon bánhatja, hogy férfinak született. Nőnek születvén valószínűleg jobban járt volna és kongruensebb személyiség lehetne. Vagy csak mondom. Ez olyan, mint a Windows contra Linux. Mindkettőnél mások a lehetőségek, csak sajnos az ember itt nem választhat.
Névtelen üzenete…
Milyen szűkszavú vagy ma András.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo