2012. szeptember 30.

holnapután indulunk LONDONBA, én meg nem tudok aludni. mármint egyáltalán.

2012. szeptember 29.

ma hazamentem a hárombetűs szülőfalumba, utoljára júniusban jártam ott (pontosan háromhavonta megyek, mert ennyi időnként kell megújítani a leveleim továbbítását, ma sajnos szombat volt, tehát a leveleim nem továbbítódnak többé), a hárombetűs szülőfalumban a (kvázi) szülőházam olyan, mint egy kísértetkastély, még a húgom pizsamája is úgy volt szétdobálva, mint ahogy levetette még márciusban, amikor elköltözött. itt megállt az idő, mondta B., az öcsém, és ez valóban így van. annyira megállt, hogy amit a különösen balszerencsés családunk új időszámítása óta hazavittem (az összes téli ruhám) szőrén-szálán, rejtélyes módon eltűnt.
a hárombetűs szülőfalumban már fűtenek, a tömött felhők alatt megüli a füst az utcákat, minden puha lesz és fakó. szerettem ott a szeptembert. valamilyen egészen abszurd módon most is jó volt, de fizikailag is, lelkileg is kimerültem. háromhavonta egyszer.

(és a hárombetűs szülőfalumban tíz éven belül másodjára vakolják és festik át az általános iskolát! már volt piros, zöld, most meg fehér lesz. azt hiszem, hogy a kulcsszó a "kistérségi társulás".)

2012. szeptember 28.

van egy ház Budán, ahol úgy számozzák a szinteket, hogy 0, -1, 1, 2, 3, 4. de ezt már lehet, hogy mondtam. nagy a feszültség bennem, az indulás miatt is, az üres házba hétvégén hazamenetel miatt is, a holnap találkozom a nagyobbik öcsémmel miatt is, a bőrönd lemérése miatt is (elképzelésem sincs, hogy csinálják ezt a profik), amiatt is, hogy vajon jól használom-e fel azt a lehetőséget, hogy el tudok menni innen, ahol nem érzem jól magam. keddtől minden kicsit veszélyesebb, de sokkal izgalmasabb lesz.

2012. szeptember 25.

2012. szeptember 23.

a Collegiumban voltam csütörtökön is, ma is, és hiába nyomaszt számos (vagy annyira számos, hogy már számtalan?) ok miatt a hely, hiába gondolom azt, hogy ez nem a szakkollégiumi eszme, hiába keserít el mérhetetlenül, hogy akár villanyszámlagondok is okozhatnak házirendmódosítást (mit csinál a szellem, ha korog a gyomor?), mégis a Collegium megnyugtat, biztonságot ad, a Collegiumban meleg van, a Collegiumban eredménye van a tanulásnak, a Collegium még mindig a tudomány Ménesi úti elefántcsonttornya. a Collegium hiányozni fog.

2012. szeptember 21.

tudom, hogy a megbocsátás fontos dolog. de.
tegnap éles helyzetben nem tudtam kiolvasni egy rendkívül bonyolult római számot (XLVII) éles helyzetben, kb. 150 ember + a latintanárom előtt, ezt követően valaki azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint a kis gyufaáruslány. amúgy minden rendben.

2012. szeptember 17.

ez az első szeptember az életemben (na jó, csak hétéves korom óta), hogy nem járok iskolába. megvisel? naná.
igazából csak magamnak akarok összefoglalni, hogy miért megyek el, és miért pont Londonba, hogy majd ha nagyon rossz lesz, és éhezni fogunk és fázni, és nem kapunk munkát, és a repülőjegyre sem lesz pénzünk, hogy haza tudjunk jönni, akkor majd gondolhassak rá, hogy én akartam.

írtam egy csomó butaságot, de azokat kitöröltem, és inkább csináltam egy prezit.



úgyhogy pörög a visszaszámlálás meg a BBC-sorozatok.

2012. szeptember 16.

nem igazo @rc kiállítás az, ahol csak egyszer nevet fel az ember, de azért ezt is megnéztük.
ezen kívül meg minden napra kell egy kis sikerélmény.

2012. szeptember 14.

úgy érzem magam, mint a Mézga család a nagy vakáció előtt, úgyhogy ma újra is néztem a legkisebb kisöcsémmel pár részt a sorozatból. az még mindig nagyon jó, nekem meg visszajött a kalandvágyam. annyira nagyon orra nem eshetünk, rossz pénz nem vész el. repülőszőnyegen meg ingyen van az utazás!

2012. szeptember 12.

ma elbúcsúztam a venezuelai barátomtól, hajnalban utazik tovább, de előtte még felvittem a várba, ahol éjszaka ingyen ki lehet menni a halászbástyára (nappal vajon miért nem?), és beszéltem neki a város különböző épületeinek díszkivilágításairól (a legutóbbi múzeumok éjszakáján egy ilyen vezetésen vettünk ugyanis részt), ő pedig azt mondta, hogy jó lenne, ha kicsit kevésbé gyűlölném a napfényt. azt hiszem, a venezuelai barátom nagyon hamar megismert.
(az éjszakai budapestet még a nappali budapestnél is jobban szeretem, és csak mondogattam, hogy nem akarok elmenni, mert szeretem ezt a várost, de azért elmegyek.)
előtte meg tüntetni voltam, szinte már megszokásból, mondhatni.

2012. szeptember 11.

még mindig itt van a fiú, aki egy csomó országhatáron átutazott miattam, de a tegnap este jó volt vele (bár kicsit vad ötlet volt összehozni erchegyiával és az ő barátjával, úgy tűnik, ők nincsenek ahhoz a bábeli katyvaszhoz szokva, amit én annyira szeretek, amikor "denglish"-ül magyarázzuk a Bang! szabályait, és mindenki a maga anyanyelvén szitkozódik, ha belelőnek). valószínűleg az este sikerében közrejátszottak a kedves belgák is, akiket csak úgy összeszedtünk a Szimplában. a külföldiek szeretik a Szimplát.
tegnap megvettük a repjegyet, már csak szerencse kell.
annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz, de ezt mi valószínűleg konkrétabban értjük, mint ahogy kellene. a németül beszélő Zsófit már régóta jobban szeretem, mint a magyarul beszélő Zsófit. (kevesebb butaságot mond ugyanis, és sokkal kedvesebb.) az angolul beszélő Zsófinak még nincs személyisége, kíváncsi vagyok, milyen lesz.

2012. szeptember 10.

szeretném, hogy én és a nyomasztó dolgok az életemben lassan megbékéljünk egymással, de itthon nem érzem magam túlságosan itthon. vannak tervek, van elszánás is, akkor vajon mi hiányzik. azt kérdezik a barátaim, hogy mikor fogok megint rendesen blogolni, de az én saját létbizonytalanságom az, aminek itt most helyet adok. (mottót kellene váltanom, már nem igaz. azt mondtam ma a venezuelainak, hogy mindenki mindig egyedül van, ne panaszkodjon, de már régóta nem érzem így. nem is tudom, mondtam-e valaha bármit a venezuelainak, amit komolyan gondolok.)

2012. szeptember 9.

ha fiú lennék, szörnyen utálnám magam azért, ahogy a fiúkkal bánok, így viszont csak a fiúkat utálom azért, ahogy velem bánnak. az igen igen, a nem nem, a talán nem, nem egyszerű?
amúgy nem vagyok tipikusan az a lány, akibe csak úgy múlhatatlanul beleszeretnek, és aki miatt tízezer kilométereket utaznak, és utálom, hogy most valaki megtette, de azért mégis csak van valami kis kavar a gyomromban miatta. gewissensbisse, mondhatni.

2012. szeptember 6.

ma megnéztük a Noé bárkáját, meg csúnyán megkarmolt a biciklim (mínusz egy leggings), meg még történt egy csomó minden szomorú meg boldog dolog. (mondjuk vad, hogy minesirkus hamarabb kiblogolta, hogy hol ettem ma, mint én, pedig nem is beszéltünk. ijesztő.)

2012. szeptember 4.

ma is ettem gofrit, abba ugyanis teljesen beleszerettem, holnap meg megpróbálom megnézni idegen szemmel a várost. amúgy nagyon furcsa, mert én sosem gondoltam úgy magamra, mint valakire, akinek társasága van, most meg csak úgy jönnek a barátaim, és kávézok velük, és találkozom velük, és beszélgetek velük, és vannak. boldogság.
megint ruhástul a Balatonba - hagyomány. a víz fölött tiszta volt és fehér, talán mint a tenger. feszültté tesz ez a bizonytalanság.

2012. szeptember 2.

nem mondom, hogy nem hiányzott ez a blog.

tele vagyok szorongással és félelemmel és komplexusokkal, ugyanakkor meg is erősödtem. áthelyeződtek a hangsúlyok és az értékek az életemben, úgyhogy megváltoztam. meg nem is. annyi mindent szeretnék mesélni!