tegnap egy kicsit József Attila voltam.
egész nap Helennek hívott a menedzserem, ráadásul az a menedzserem, akit a legjobban kedvelek az összes közül (akinek a szeme is mosolyog), és az én kulturkörömben a Helen egy kövér szakácsnő, tehát egész nap azon gondolkodtam, hogy mit ronthattam el. (az egész nightshiftben egyedül voltam ugyanis lány, nem nagyon mondhatta másnak, hogy Helen, moss fel, meg hogy Helen, the costumer is coming!) és természetesen bestresszeltem, és kiborítottam, magamra öntöttem, összetörtem, összekevertem, levertem, feldöntöttem stb., és úgy vettem észre, mintha ezek után egyre ingerültebben mondaná, hogy Helen, inkább menj, és zárj be upstairs. és amíg takarítottam, végig azon gondolkodtam, hogy hogy mondom majd el neki zárás után, hogy valamit elrontottam, csak mondja meg, hogy kijavíthassam, de ne hívjon Helennek egész nap, mert olyan vagyok, mint a hold - ha rám mosolyog, akkor visszatükrözöm a ragyogást, de önálló fényem nincs, csak tompa leszek (és ügyetlen).
aztán végre bezártunk. csak összekevert valakivel.
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

-

játékajánló - Secret Hitler