úgy néz ki, hogy az én ízlésem túlságosan azokhoz a darabokhoz idomult, amiket a Katonában meg az Örkényben látni. (meg amiket lakásszínházakban mutatnak be a színműs végzősök.) sosem láttam még olyan darabot, mint ez a Mester és Margarita volt, és az első gondolatom az volt, hogy "ez nekem túl csicsás", és csak a második az, hogy ez a legzseniálisabb olvasat, amivel valaha is találkoztam, és hogy eddig soha nem gondoltam volna, hogy ennyit hozzá lehet adni a Mester és Margaritához. (laza három és fél órában.) nekem a színház régóta az "úgy teszünk, mintha" volt, természetesen a lehető legjobb értelemben, itt viszont nem volt "úgy teszünk, mintha", hanem Margarita tényleg kiugrott meztelenül az ablakon. (legalábbis ténylegebb, mint egy minimalista színházban.) teljesen máshogy működött az agyam, mint otthon működne egy színházban, más ingereket dolgozott fel máshogy (mármint attól a lényegtelen apróságtól eltekintve is, hogy british angolul beszéltek, amit nehezebben értek, és nem látszott a szájuk mozgása sem, ami a filmeknél nagyon sokat segít, úgyhogy az első 5-10 percben kétségbeestem, hogy egy szót sem fogok érteni, de szerencsére elég hosszú volt a darab ahhoz, hogy egy idő után másra is tudjak koncentrálni a szövegen kívül). még nem vagyok egészen biztos abban, hogy nekem tetszik-e, hogy ennyire konkrét volt sok helyen (minek kivetíteni a lovat, amikor mindenki hallja a lódobogást?), de tény, hogy jól működött. (én egyszerűen csak ennyi ingert nem tudok befogadni egyszerre.)
a Barbican egyébként kívülről legrosszabb szocialista rémálmainkat idézi, a színházterme pedig pont olyan, mint a 12. kerületi művelődési központ nagyterme (csak nyilván sokkal-sokkal nagyobb), a többi belső tér viszont csodálatos, egészen beleszerettem.
Megjegyzések