vásárlás

egyrészt úgy tűnik, hogy az a biztos tudat, hogy a szabályok azért vannak, hogy betartsák őket és bármilyen parancs megkérdőjelezhetetlensége egyidős velem, és teljesen irracionálisan működik.
élesen emlékszem például arra, milyen pánikszerű rettegés fogott el, amikor egyszer zárásig maradtunk a strandon a családommal, már bemondták a hangosbemondóba, hogy mindenki menjen haza, mi pedig lassan pakoltunk csak össze. szabályosan féltem attól, hogy valaki jön és ránk fog szólni. (vajon miért láttam lehetségesnek, hogy valaki rászólhat a szüleimre? mindegy.) azóta sem megyek be sehova, ha már csak kevés idő (pl. fél óra) van a zárásig.
a büntetéstől való félelem egyszerű lenne. de mitől féltem, amikor soha nem néztem olyan filmeket, amiknek nem passzolt a korhatárja? nem nézem meg, mert nem szabad. egyedül sem. barátokkal sem. ha valaki más nézte, és én nem tudtam kimenni a szobából, igyekeztem elszigetelni magam, hogy meg ne érintsen a bűn.

mindegy, elkalandoztam, csak nagyon szeretnék rájönni, hogy miért vagyok ennyire flegma a menedzsereimmel, amikor a flegmaság szokott a kivételes lenni, nem a normális.