2013. július 31.

kicsit nehezen szabadultam fel a ma esti koncerten, de ha másért nem is, azért a néhány percért megérte, amikor éppen nem a válaszokat kerestem az életem problémáira a számokban, hanem csak úgy voltam, és hagytam, hogy csak úgy legyek. holnap pedig mindjárt holnap lesz.

2013. július 30.

A mozi úgy kikapcsol, ahogy a barátaimmal való találkozás egyébként nem, a barátaim ugyanis udvariatlanok, kényes kérdéseket tesznek fel, újra és újra átbeszélik velem a dolgokat, B tervet és lelkiismeretet emlegetnek. Ehhez képest a mozi nem kérdez semmit. Hallani fehéret és feketét is a tajtékos napokról, de nekem igazán tetszett.

2013. július 29.

Még 24 órája sem vagyok Magyarországon, de máris pontosan tudom, hogy miért is költöztem el. Ha itt kellett volna töltenem az elmúlt évet, valószínűleg az ágyat sem igazán hagytam volna el. (Az OFFI meg minek van?)
A problémáim persze főleg belsőek, de ezeket Budapest felnagyítja, London meg eltünteti.

2013. július 28.

angolra fordítottam a magyar szabványú jövedelemigazolást (mert annyira másnak tűnt, mint az angol angol, amit eredetileg kaptam), aláírattam a főnökeimmel, most pedig visszafordítom magyarra, hogy holnap az OFFI-ban lehitelesíthessem a fordítást. remek program ezen a csodálatosan forró vasárnap éjszakán.

2013. július 27.

megérkeztek végre a húgom bútorai, amit azzal ünnepeltem meg, hogy összeszereltem őket. mivel azt is egyedül szereltem össze, aminek az útmutatójának az elején két ember szerepelt, különösen büszke vagyok magamra. (voltak ugyan apróbb hibák, de ezek részletezésétől most eltekintek. például az ágyat fel kellett állítanom függőlegesre, hogy be lehessen csukni az ajtót. de már becsuktam, és ki is lehet nyitni, meg minden.) engem lepett meg ugyan a leginkább, de az a helyzet, hogy annyira szép lett a szoba, amilyenről én még álmodni is csak alig mertem. (amikor ma meglátogatott minket a főbérlőnk, egy meglepett ejhával nyugtázta, mármint nyilván az ejha british megfelelőjével. a többi szobát nem nyugtázta ejhával, mondjuk a többi szoba nem is lett ilyen impresszív.) nem igazán értem, hogy történt, de úgy néz ki, mégis jó ízlésem van, csak eddig nagyon mélyen rejtőzött. (vagy esetleg van benne valami szerepe a legkedvesebb lakótársamnak, M.-nek is, de ezt szívesen tagadnám. talán teszek fel majd képeket is, de először a húgomnak kell látnia.)
mindenesetre ez egy csodálatos szoba, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, akkor én is szívesen laknék benne, de azért reméljük, hogy úgy alakulnak. (mondanom sem kell, hogy a szoba az egyetlen dolog, ami viszonylag rendben ment ezen a héten, minden más döcög. ma megfordult a fejemben, hogy talán nem a körülmények, hanem én vagyok a döcögés oka.)
holnap hazarepülök, a hét közepén pedig megkezdődik az Argó-akció.

2013. július 21.

Dämmerung.
Sehnsucht.
Fernweh.
Ma pihenős napot akartam tartani, tekintettel a hosszú hétre, ami mögöttem, meg a még hosszabbra, ami előttem áll, úgyhogy reggel gyorsan vettem négy széket, amiket egyedül hazacipeltem négy buszmegálló távolságból, aztán elmentem az IKEA-ba, hogy bútorokat vegyek a húgom leendő szobájába, és azokat a pillanatokat kivéve, amikor szomorkodtam, amiért a nagyon szép bútorok helyett az inkább-olcsó-mint-szép bútorokat kell megvennem, meg amikor attól féltem, hogy mindenki engem néz, amiért egyedül vagyok az IKEA-ban, borzasztóan menőnek éreztem magam (főleg akkor, amikor megpakoltam a kiskocsit olyan összsúlyú bútorokkal, mint én magam, és elnavigáltam a kasszáig anélkül, hogy bárkit is elgázoltam volna). Mondjuk haza már nem én hoztam, hanem a kedves delivery manek (menek? médiák és médiumok?) fogják holnap, de az összeszerelés megint az én dolgom lesz. Remélem, tudom majd használni hozzá a fúrógépemet is.
Szóval erős vagyok és ganz unkaputtbar, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, azt pedig már meg is tudom verni. (Ha akarom, de persze nem akarom, mert kedves vagyok.)

És mivel kedves vagyok, megmutatom a kilátást az ablakunkból (ez nem park, hanem egy ún. reservoir, azaz víztározó, tüskés kerítéssel van elkerítve, és legalább négy cuki róka pockászterülete) és a tűzhelyünket, ami annyira öreg, amilyet én még nem láttam. A landlord tanácsa az, hogy inkább ne használjuk, az én tanácsom meg az, hogy adja el egy múzeumnak, az árából meg vegyen nekünk egy újat. (De amíg ez van, addig legalább nem kell új edényeket vennünk a régiek helyett, amik egyszerűen felszívódtak költözésünk táján, és amiknek a fiúk természetesen a nyomukat sem látták, mert úgysem tudunk főzni, úgyhogy ez is jó.)


Egyébként még mindig nincs otthon internet, úgyhogy most nem hajnalig internetezek, hanem hajnalig olvasok, tehát nem is bánom.

 

2013. július 19.

onnan lehet tudni, hogy valojaban mennyire szornyen ereztem magam ma, hogy boldog voltam, amikor vegre elkezdhettem dolgozni, ami szinte soha sem fordul elo velem. meg 1-2 ilyen nap, es megszeretnek a managereim.

(valojaban persze eleg nyomaszto volt egy fel napot eltolteni egy viszonylag szegeny varosresz szocialis irodaiban olyanok kozott, akiknek valoban voltak problemaik, nem csak egy papirt szerettek volna, hogy nincsenek.)

2013. július 18.

azt gondoltam, hogy csak a magyar burokraciaval fog meggyulni a bajom, de tevedtem, mert az angollal is meggyulik. reggel rogton az iskolaban kezdtem, amit kineztem, persze szoba sem alltak velem (nincs a gyerek az orszagban? akkor mirol beszelunk?), ugyhogy inkabb a kornyezettanulmannyal probalkoztam, hatha az konnyebb lesz, ezzel meg majd kesobb foglalkozok. (van mar B tervem.)
es nem.
negyszer iranyitottak mashova (voltam a housingnal, a fosteringnel, a citizen advice service-nel [pedig mondtam, hogy nekem nem advice kell, hanem az, hogy valaki megnezze a lakast, de megis oda kuldtek at] es vegul a children protectionnel, ezek persze mind 15-20 perc buszozasra voltak egymastol), es a nagyon kedves ugyintezok egyre abszurdabb kerdeseket tettek fel (pl. hogy a nagykovet happy-e a lakasommal [szerintem happy lenne, de hogy jon a nagykovet a kepbe?] vagy hogy miert nem a "hungarian fostering office" keresi meg a keruleti councilt az igazolasert, miert engem kuldenek. tenyleg, miert?). nagyon nehezen ertettek meg, hogy nem safety risk check kell (mondjuk talan azzal is tudnek mit kezdeni, de olyat sem csinalnak), csak egy papir, hogy nem hazudok, es tenyleg lesz kulon szobaja, meg nincsenek patkanyok. (legalabbis meg nem lattunk egyet sem.) de ha 2 szoba plusz nappali, az jo, mondtak ok, en meg ezzel egyetertettem, hogy valoban remek, csak kell egy papir. azzal kuldtek el 4 es fel ora ugyintezes utan, hogy felhivjak az international social service-t, es majd holnap ertesitenek.
persze tenyleg mindenki nagyon kedves es segitokesz volt, de ugy erzem, mintha a csikorgo csokorgoval, masneven csuf csogorennyel kellene megkuzdenem. (csak rola kiderult a vegen, hogy egy szegeny kiseger.)
es meg internetunk sincs.

2013. július 17.

Tegnap elköltöztünk a rókalyukból, ahol a kedves, de nagyon koszos kelet-európai fiúkkal laktunk, egy tágas, háromszobás [na jó, két és fél], nagyon világos lakásba, ami csak a mienk, és aminek, minden hiányossága ellenére is, olyan hangulata van, mint azoknak a lakásoknak, amikben a legjobban szerettem élni. (Annyira világos, mint a Széchenyi-hegyi volt, és a kilátás is majdnem annyira megnyugtató, és olyan szaga van, mint apáék budai lakásának volt, amit szintén nagyon szerettem). Annyi helyünk van, hogy akár az összes testvéremet vendégül tudnánk látni egyszerre!
Sajnos a lakáskeresésnél felállított „bútorozott, de padlószőnyeg nélküli” extra kritériumok egyikének sem sikerült megfelelni, de így legalább mi rendezhetjük be, ha kicsit összekaparjuk magunkat anyagilag a csillagászati összegű depozit után, a padlószőnyeg meg örök viccek tárgya lehet. (Vajon mire gondolt a landlord, amikor ezt lerakta? „Kéne valami semleges színű padlószőnyeg az egész lakás minden helyiségébe, amit könnyű takarítani, és minden bérlőnek tetszik majd... megvan! A fekete az egy remek szín! Nem is értem, miért nincs minden lakás fekete padlószőnyeggel borítva!”)
Még nem végeztünk egyébként, mert a jól bevált „én reggel dolgozok, délután költözködök, te meg este dolgozol, úgyhogy reggel költözködhetsz” módszerrel tudunk csak működni, és annyira módszeresen haladunk, hogy a könyveink már itt vannak, de a hajkefék még nem, de 1-2 napon belül minden elsimul. Ja, és internet sincs. (Hamarabb megpróbáltam megkötni az előfizetést, mint hogy belöltöztünk volna, a számlámról már eltűnt a pénz, de a szolgáltató szerint nem vagyok náluk regisztrálva. A mai kihívás szerintem ennek a felderítése lesz.)
Most már sajnos tudom, hogy mekkora rajtam a nyomás, hogy minden, amit elterveztünk, sikerüljön (nem akarom, hogy csalódjon bennem!), ezért egész délelőtt ki sem mozdultam a szobából, mert fésülködés nélkül semmilyen hatósághoz nem mehetek, na de majd holnap.

Most megyek, és élvezem tovább a lakást. (Ez kb. abból áll, hogy helyiségről helyiségre járkálok, és ámuldozok, hogy ez most mind a mienk, hogy megkerestük rá a pénzt, kifizettük, megkötöttünk egy valódi szerződést stb., hogy nemcsak egy szobánk van, ahova utánam jön az egyik kelet-európi fiú ordítani meg rázni az öklét, ha olyanja van, hanem egy egész, óriási lakásunk. Csodálatos. Tényleg. Szeretnék itt gyereke(ke)t nevelni.)

2013. július 12.

persze altalaban remennyel tekintek a jovo fele, nagyon orulok peldaul az uj lakasnak, meg hogy ebbol a nem olyan jonak tuno helyzetbol, amiben vagyunk, mennyi jo kisulhet, neha viszont nem egyesevel latom a problemakat, hanem egyszerre, akkor ketsegbeesek es jon a blog. (ezert ilyen kis nyomoronc ez a blog, ha boldog vagyok, akkor nincs szuksegem ra.) de ha egyesevel latom a problemakat, akkor mindegyik megoldhato, athidalhato, ami miatt aggodalmaskodni folosleges es kinos. egy koltozes? ugyan! egy igazolas? semmi! csak rendszerezni kell, es szepen, egymas utan, egyenkent megkuzdeni veluk. ha meg elfaradsz, akkor mindig van egy kis caramel waffle valamelyik kavezoban.

2013. július 11.

úgy tűnik, hogy egy idegen angol kisgyereket nem lenne olyan bonyolult gyámság alá venni. nem a levegőbe beszélek. nézzétek csak (a többi cukiság a linken):
Can you foster on your own?
Yes. Foster carers can be single, married, gay, divorced, widowed or living in a long-term relationship.
meseország. azt hiszem, megvan a meselakás is a meseországban, de ha holnap lelép a meselandlord a foglalóval, akkor bánatomban Albániába költözök.
azt viszont nem mondom, hogy nem szeretem, amikor jövök hazafelé, az éjszakai london a bizalom londona, az ajtók előtt hagyott teli tejesrekeszeké, éjszaka hangosak a belvárosi sirályok is, elkezdődött a Ramadán, még napfelkelte előtt igyekeznek a szoknyás disdásás férfiak a mecsetbe, remélem, visszafekszenek még utána egy kicsit. nyár van.

2013. július 10.

a legviccesebb persze mégis az volt, amikor egy ingatlanközvetítőnél vártam az ügynökre, vártam-vártam, de nem jött, megkérdeztem a recepcióst, nincs ilyen nevű ügynökük. kétségbeesve mutatom az SMS-t, hello, I'm Amam from XXX Estates, a recepciós lány elneveti magát, rossz ügynökségnél vagyok, amit keresek, az az utca másik oldalán van. így is nagyon kedves stb.

és még mindig bízom benne, hogy sikerül egy olyan lakást találni, ami bútorozott, de nincs padlószőnyeg.
Olyan kicsiségeken múlik az élet. Ha fáj a fejem lakásnézés közben, nem tetszik, ha nem fáj, tetszik. Ha eltévedek a környéken, nem tetszik, ha nem tévedek el, tetszik. Eltévedek, pánikba esek, szorítja a torkom, rosszul vagyok, le kell ülnöm, milyen hely ez, hogy itt még egy kávézó sincs, csak le akarok ülni, tűz a nap, a nap, a szemem, leülni, kávézó, milyenhely. Pánik. A piacnál van térkép, háromszor is rossz irányba megyek, eltévedek, kések – soha nem tévedek el és soha nem kések. Mit akarok, hogyan gondolhatom, hogy képes lennék arra, még egy lakást sem tudok kivenni, még az utcán sem tudok végigmenni, nagyon szorítja valami a torkom, megfulladok, pánik.
Mit keresek itt. Nem akarok mást, csak egy normális, hétköznapi, boldog életet, hahó. Nem bírom, haza kell mennem. Hirtelen magyarokkal találkozom, csak úgy repkednek a káromkodások (azok a **, *** angol **), megundorodok mindenkitől (És mondja, hogy menjek fel abba a szobába, hogy zéró, tú, éjt, de hát honnan tudjam a számokat angolul? Csak takarítok, minek nekem tudni? A ** angol ** meg elvárja). Végre találok egy hűvös bevásárlóközpontot, igyekszem lecsillapodni, segítséget kérek. Egy csúnya fogú, fekete öregember kölcsönadja az okostelefonját, hogy megtaláljam, hol vagyok, és hogy jutok el oda, ahova menni akadok. Hálám szavakkal alig kifejezhető, újra rendesen kapok levegőt, az élet szép, az angolok kedvesek, és előre tudom, hogy a következő lakás már sokkal jobban fog tetszeni.

2013. július 3.

a dolgokról

a dolgok nem mennek, a dolgok toporognak egy helyben, a dolgok rajtam toporognak, és minél tovább toporognak rajtam, engem annál inkább összetaposnak. valaki hazaterelhetné már ezeket a dolgokat. vagy például lerázhatnám őket magamról, és elköltözhetnék Kanadába. várjunk csak, mondtam már, hogy mégsem sikerült elmenekülnöm a problémáim elől? (és most azokra gondolok, akik ezt előre megmondták.) mindegy, majdnem egy évig egészen boldog voltam, úgyhogy ismételten megérdemlem, hogy problémáim legyenek és toporogjanak rajtam.

(mondjuk a sok toporgásnak jó esetben must a vége.)

2013. július 2.

hülye anglia

már akkor is ékezetek nélkül írom le a nevem, ha lehetne ékezetekkel is.

2013. július 1.

ahogy olvasom a Fogságot, a jeruzsálemi, hosszú fehér ruhás, nagy szakállú zsidó papság éppen úgy néz ki a fejemben, mint a reggeli ima után a mecsetből hazafelé igyekvő, hosszú fehér ruhás, nagy szakállú muszlimok, akikkel találkozni szoktam munkából jövet. ezt a kavart, ezt a kavart.