Ma pihenős napot akartam tartani, tekintettel a hosszú hétre, ami mögöttem, meg a még hosszabbra, ami előttem áll, úgyhogy reggel gyorsan vettem négy széket, amiket egyedül hazacipeltem négy buszmegálló távolságból, aztán elmentem az IKEA-ba, hogy bútorokat vegyek a húgom leendő szobájába, és azokat a pillanatokat kivéve, amikor szomorkodtam, amiért a nagyon szép bútorok helyett az inkább-olcsó-mint-szép bútorokat kell megvennem, meg amikor attól féltem, hogy mindenki engem néz, amiért egyedül vagyok az IKEA-ban, borzasztóan menőnek éreztem magam (főleg akkor, amikor megpakoltam a kiskocsit olyan összsúlyú bútorokkal, mint én magam, és elnavigáltam a kasszáig anélkül, hogy bárkit is elgázoltam volna). Mondjuk haza már nem én hoztam, hanem a kedves delivery manek (menek? médiák és médiumok?) fogják holnap, de az összeszerelés megint az én dolgom lesz. Remélem, tudom majd használni hozzá a fúrógépemet is.
Szóval erős vagyok és ganz unkaputtbar, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, azt pedig már meg is tudom verni. (Ha akarom, de persze nem akarom, mert kedves vagyok.)

És mivel kedves vagyok, megmutatom a kilátást az ablakunkból (ez nem park, hanem egy ún. reservoir, azaz víztározó, tüskés kerítéssel van elkerítve, és legalább négy cuki róka pockászterülete) és a tűzhelyünket, ami annyira öreg, amilyet én még nem láttam. A landlord tanácsa az, hogy inkább ne használjuk, az én tanácsom meg az, hogy adja el egy múzeumnak, az árából meg vegyen nekünk egy újat. (De amíg ez van, addig legalább nem kell új edényeket vennünk a régiek helyett, amik egyszerűen felszívódtak költözésünk táján, és amiknek a fiúk természetesen a nyomukat sem látták, mert úgysem tudunk főzni, úgyhogy ez is jó.)


Egyébként még mindig nincs otthon internet, úgyhogy most nem hajnalig internetezek, hanem hajnalig olvasok, tehát nem is bánom.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo