Tegnap elköltöztünk a
rókalyukból, ahol a kedves, de nagyon koszos kelet-európai fiúkkal
laktunk, egy tágas, háromszobás [na jó, két és fél], nagyon
világos lakásba, ami csak a mienk, és
aminek, minden hiányossága ellenére is, olyan hangulata van, mint
azoknak a lakásoknak, amikben a legjobban szerettem élni. (Annyira
világos, mint a Széchenyi-hegyi volt, és a kilátás is majdnem
annyira megnyugtató, és olyan szaga van, mint apáék budai
lakásának volt, amit szintén nagyon szerettem). Annyi helyünk
van, hogy akár az összes testvéremet vendégül tudnánk látni
egyszerre!
Sajnos
a lakáskeresésnél felállított „bútorozott, de padlószőnyeg
nélküli” extra kritériumok egyikének sem sikerült megfelelni,
de így legalább mi rendezhetjük be, ha kicsit összekaparjuk
magunkat anyagilag a csillagászati összegű depozit után, a
padlószőnyeg meg örök viccek tárgya lehet. (Vajon mire gondolt a
landlord, amikor ezt lerakta? „Kéne valami semleges színű
padlószőnyeg az egész lakás minden helyiségébe, amit könnyű
takarítani, és minden bérlőnek tetszik majd... megvan! A fekete
az egy remek szín! Nem is értem, miért nincs minden lakás fekete
padlószőnyeggel borítva!”)
Még
nem végeztünk egyébként, mert a jól bevált „én reggel
dolgozok, délután költözködök, te meg este dolgozol, úgyhogy
reggel költözködhetsz” módszerrel tudunk csak működni, és
annyira módszeresen haladunk, hogy a könyveink már itt vannak, de
a hajkefék még nem, de 1-2 napon belül minden elsimul. Ja, és
internet sincs. (Hamarabb megpróbáltam megkötni az előfizetést,
mint hogy belöltöztünk volna, a számlámról már eltűnt a pénz,
de a szolgáltató szerint nem vagyok náluk regisztrálva. A mai
kihívás szerintem ennek a felderítése lesz.)
Most
már sajnos tudom, hogy mekkora rajtam a nyomás, hogy minden, amit
elterveztünk, sikerüljön (nem akarom, hogy csalódjon
bennem!), ezért egész délelőtt
ki sem mozdultam a szobából, mert fésülködés
nélkül semmilyen hatósághoz
nem mehetek, na de majd holnap.
Most
megyek, és élvezem tovább a lakást. (Ez kb. abból áll, hogy
helyiségről helyiségre járkálok, és ámuldozok, hogy ez most
mind a mienk, hogy megkerestük rá a pénzt, kifizettük,
megkötöttünk egy valódi szerződést stb., hogy nemcsak egy
szobánk van, ahova utánam
jön az egyik kelet-európi fiú ordítani meg rázni az öklét, ha
olyanja van, hanem
egy egész, óriási lakásunk. Csodálatos.
Tényleg. Szeretnék itt gyereke(ke)t nevelni.)
Megjegyzések