Tegnap elköltöztünk a rókalyukból, ahol a kedves, de nagyon koszos kelet-európai fiúkkal laktunk, egy tágas, háromszobás [na jó, két és fél], nagyon világos lakásba, ami csak a mienk, és aminek, minden hiányossága ellenére is, olyan hangulata van, mint azoknak a lakásoknak, amikben a legjobban szerettem élni. (Annyira világos, mint a Széchenyi-hegyi volt, és a kilátás is majdnem annyira megnyugtató, és olyan szaga van, mint apáék budai lakásának volt, amit szintén nagyon szerettem). Annyi helyünk van, hogy akár az összes testvéremet vendégül tudnánk látni egyszerre!
Sajnos a lakáskeresésnél felállított „bútorozott, de padlószőnyeg nélküli” extra kritériumok egyikének sem sikerült megfelelni, de így legalább mi rendezhetjük be, ha kicsit összekaparjuk magunkat anyagilag a csillagászati összegű depozit után, a padlószőnyeg meg örök viccek tárgya lehet. (Vajon mire gondolt a landlord, amikor ezt lerakta? „Kéne valami semleges színű padlószőnyeg az egész lakás minden helyiségébe, amit könnyű takarítani, és minden bérlőnek tetszik majd... megvan! A fekete az egy remek szín! Nem is értem, miért nincs minden lakás fekete padlószőnyeggel borítva!”)
Még nem végeztünk egyébként, mert a jól bevált „én reggel dolgozok, délután költözködök, te meg este dolgozol, úgyhogy reggel költözködhetsz” módszerrel tudunk csak működni, és annyira módszeresen haladunk, hogy a könyveink már itt vannak, de a hajkefék még nem, de 1-2 napon belül minden elsimul. Ja, és internet sincs. (Hamarabb megpróbáltam megkötni az előfizetést, mint hogy belöltöztünk volna, a számlámról már eltűnt a pénz, de a szolgáltató szerint nem vagyok náluk regisztrálva. A mai kihívás szerintem ennek a felderítése lesz.)
Most már sajnos tudom, hogy mekkora rajtam a nyomás, hogy minden, amit elterveztünk, sikerüljön (nem akarom, hogy csalódjon bennem!), ezért egész délelőtt ki sem mozdultam a szobából, mert fésülködés nélkül semmilyen hatósághoz nem mehetek, na de majd holnap.

Most megyek, és élvezem tovább a lakást. (Ez kb. abból áll, hogy helyiségről helyiségre járkálok, és ámuldozok, hogy ez most mind a mienk, hogy megkerestük rá a pénzt, kifizettük, megkötöttünk egy valódi szerződést stb., hogy nemcsak egy szobánk van, ahova utánam jön az egyik kelet-európi fiú ordítani meg rázni az öklét, ha olyanja van, hanem egy egész, óriási lakásunk. Csodálatos. Tényleg. Szeretnék itt gyereke(ke)t nevelni.)
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

játékajánló - Secret Hitler

-