Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013
nem mondom, furcsa latvanyt nyujthatunk  – M., a hugom meg en. –, az emberek nem tudnak minket hova tenni. valaki valahogy mindig kilog. nem hasonlitunk annyira, hogy egybol testvereknek gondoljanak, szemmel lathatolag senki senkinek nem az anyja, zavarbaejto. ket felnottet es egy gyerekjegyet kerunk.
lassan veget er az elso het, de meg nem inteztunk semmit (magyarorszagi papirokra varunk), nem baj, kell egy kis ido, hogy megszokjuk a valosagossagat.
mások gyerekével egészen más vagyok. mások gyerekét más neveli. mások gyerekénél másé a felelősség. mások gyerekénél megelégszem azzal, hogy a szülők szabta korlátok között a gyerekek is meg én is jól érezzük magunkat (a lágyszívű bébiszitter), de nem szembesülök olyasmivel, mint pályaválasztási kérdések meg felelősség. ráadásul a gyerekeikről blogoló szülők bizonyára elmondják a gyerekeiknek, hogy ők a gyerekeikről blogoló szülők.
kicsi a nyúl, de nagyot ugrik?
Holnap, amikor visszarepülök Angliába, megint új életet kezdünk valamilyen szinten. Tele vagyok félelmekkel és kétségekkel, de ha ezen túl vagyunk, akkor már megint távolra kell nézni.
Most egy hétnek is el kellett telnie. A Bajza utcától mentem az esztergomi busz felé, akkor legyen Mexikói út és egyes villamos. Nem jártam meg a földalatti végállomásánál, nehezen találom meg a villamost, a megérzéseimre hagyatkozom, ha már másra nem lehet. A hőmérő negyven fokot mutat, 11.44 van, ilyennek képzelem a sivatagi csöndet a regényekben.Miért érzem ezt az izzadság- és vizeletszagú pályaudvart valóságosabbnak, mint a londoni életem? Hogy lehet mások nyomora, a cigi és a lángosszag erősebb, mint 8 óra munka a saját életemben? Hogy tarthatok ismerősebbnek egy korábban nem látott pályaudvart az otthonomnál? (Egyszerűen csak valóságosabb a szegénység mint a jólét?) Negyven fok van, és ennek a városnak a térképe és a szaga kitörölhetetlen a fejemből. Számolgatom az éveket, mennyi kell még. Nem a budai vár, hanem a Mexikói út (vagy csak megkavart a hőség).
Londonban, nem én mondom, mások is mondjak, könnyű kiszúrni a magyarokat, mert kirívóan rosszul öltözködnek. Itthon viszont nem látom, hogy az emberek rosszul öltözködnének (pedig, elhihetitek, figyelem). Úgyhogy nem tudom eldönteni, hogy vajon csak a londoni magyarok öltözködnek-e rosszul (értsd: rosszabbul, mint a nem londoni magyarok), vagy a magyarok általában is rosszabbul öltözködnek, mint a londoniak, de ez csak ott tűnik fel, ahol jelen van az összehasonlítási alap. (Én persze angol meg magyar környezetben is rosszul öltözködöm, de ez ugye standard.)
Ilyen komoly gondolatok foglalkoztatnak most, az ún. holidayemen. Talán meg strandra is elmegyek!