Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2013
júliusban költöztünk.
augusztusban jött a húgom.
szeptemberben felmondtam mindkét munkahelyemen.
október elsején kezdhetek az új helyen, és a gyerek is mehet végre iskolába.
remélem, hogy a november Nagy Meglepetése nem a gázszámla lesz.*

*ha valakinek vannak jól bevált trükkjei egy borzalmasan szigetelő lakás legalább viszonylagos melegen tartására, ne habozzon megosztani velem. már bedugtam egy csomó alufóliát a radiátor meg a fal közé, mert azt olvastam, hogy ez segít, de mást nem tudok.
a blogomnak megint varázshatalma van, elkezdhetem kihúzni a dolgokat a listáról! ollé!
elmondom, hogy mi miatt szoktam aggódni. hátha ha leírom, jobb lesz.
aggódok a pénz miatt.
a gyerek miatt.
a magánéletem miatt.
a gyerek iskolája miatt.
a gyerek étkezése miatt.
a gyerek megfelelő értelmi és érzelmi fejlődése miatt.
amiatt, hogy a gyerek sosem adja vissza a kindlimet, és soha többé nem olvashatok már. (de emiatt nem igazából.)
a gázszámla miatt.
a gázszámla hiánya miatt.
attól, hogy elfelejtettem valami fontosat.
az orvos meg nem látogatása miatt.
amiatt, hogy felmondtam, és mi van, ha nem találok munkát a felmondási idő végéig.
a munkák miatt, amikre nemet mondtam.
amiatt, hogy örökre rossz munkám lesz, mert sosem tudok újra egyetemre menni.
a halogatom-dolgok miatt. (ezek főleg az ideiglenes angliai tartózkodásom magyarországi jogi körülményeit jelentik.)
a saját életem és mások élete (das Leben den Anderen) miatt, ide tartozik pl. tasiorsi kívánsága egy rendes pécsi munkáról, sok sikert!
amiatt, hogy a miattnak már nem is lesz értelme, miatt miatt miatt.

(persze mindenre…
ó, ez az Open House London nagyon jó volt, megyünk jövőre is! (persze nem olyan jó, mint amikor Budapesten Múzeumok Éjszakájára szoktunk menni a barátainkkal, de most már itt is vannak barátaink, meg családom is stb., úgyhogy ha idén nem felejtem el a Múzeumok Éjszakáját, akkor itt is nagyon jó lesz.)
o akkor pont olyan, mint anya, ha alszik, en pedig akkor, amikor ebren vagyok. gesztusok es mondatok. ugyanattol felek.
ez egy nagyon mozgalmas het volt, a hugomat peldaul negy (!) iskolabol utasitottak el (marmint tettek varolistara, de az az iskolaba jaras szempontjabol sajnos ugyanaz), engem egy allasinterju utan, ket munkara viszont en mondtam nemet. a hetnek sajnos meg nincs vege, pedig mar nagyon varom a hetfot, amikor egyszerre kellene a varos iskolait vegigkopogtatnunk, elmennem a haziorvosomhoz es megjelennem a fejvadasz cegnel. ezt reggel. utana pedig felmondok*, mert allitolag ugy konnyebben talalok majd uj munkat. (micsoda dontesek! micsoda kockazatok!)

*de csak az egyik munkahelyemen. nem vagyok nagyon vakmero.
a rózsámért eddig is felelős voltam, de most már a gyerekemért is az vagyok. remélem, ezért minimum jár egy kisbolygó ajándékba. (pl. a Pluto vagy a B612.) de egyelőre az is elég, hogy azóta, amióta kiköltöztünk a svábhegyi lakásból, először érzem azt, hogy ez nem lakás, ez otthon. (ez nem feltétlenül a gyereknek, hanem például a rókának köszönhető. vagy a rózsának. kicsivel is megelégszem.)
alapesetben heti egyszer veszem rá csak magam az ügyintézésre (ez az, amennyit el tudok viselni), de ezen a héten már volt dolgom a rendőrséggel, érvényesítettem egy garanciát és még a gyerek iskolájába is bementem, szóval már bőven túlléptem a heti egyet. mivel ezek közül egyik sem ment zökkenőmentesen (ti. nem tettem feljelentést, nem sikerült kicseréltetni a telefont, az iskolába meg visszahívtak minket jövő hét végére), azt gondolom, hogy mégis célszerű lenne inkább a heti egynél maradni.
(de egyébként csodálatosan ősz van, esik az eső és minden rendben.)
a munkatársammal, Nurennel nehezen értjük meg egymást, neki ugyanis nem sok beleszólása van a saját életébe (pl. nem dönthette el, hogy kihez megy feleségül és hogy Angliába költözik-e), ezért állandóan mogorva. (vagy talán csak azért mogorva állandóan, mert ezt, a mogorvaságot, legalább senki sem dönti el helyette.) sok mindennel próbálkoztam Nurennél, de ugye nem vagyok jó beszélgető, nem ismerek trükköket, úgyhogy nem nagyon voltunk eredményesek. tegnap, végső elkeseredésemben, elkezdtem neki feladványokat feladni a Raymond Smullyan-könyvből (rosszabb az angolja, mint az enyém, úgyhogy jó sok magyarázásba meg mutogatásba került minden feladat), és azt hiszem, élvezte! köszönöm, kedves logikai feladatok, hogy megint megkönnyítitek az életem. (persze én csak a lovag-lókötő típust szeretem...)
Kép
Nem mondhatok semmit, mert léthazugságban élek. az utóbbi hónapjaim soundtrackje ez a szám.
az izraeli katonalányos könyv annyira nem azt adja, amit most egy könyvtől elvárok, hogy másodjára is félretettem. mintha egy szívkitépővel nyúlnának a mellkasomba minden alkalommal, amikor kinyitom.

(szívem szerint a Cuckoo's Callingot olvasnám újra, vagy a nyugati boszorkányos könyvet, de ki az, aki detektívregényt újraolvas? a kindlimmel a húgom játszik [szerencsére!], én papírkönyvekre vagyok kárhoztatva. [talán el kellene mennem könyvtárba?])
annyira szerencsések vagytok, hogy első kézből követhetitek figyelemmel a nyelvvesztésemet. nem a magyart, hanem a németet. (unalmas és hosszú.)
tegnap meglátogatott kedvenc japán barátnőm (aki a japán lányokról alkotott minden sztereotípiának megfelel, állandóan tapsikol meg ugrál, nagyon aranyos), akivel a bayreuthi nyári egyetemen ismerkedtem össze, ezért a német a lingua francánk. vagy legalábbis a német volt.
ami a történetből nemcsak nyavaly, hanem izgalmas, az az, hogy mit felejtettem, és mit nem. nem a szókincsem kopott (azt egyébként is használom, olvasok németül), hanem a nyelvtanom, abból is legerősebben a névmáshasználat. minden német mondatba angol névmást tettem a német helyett. borzalmas volt, nagyon rosszul éreztem magam. ez azt a különleges helyzetet eredményezte, hogy hiba nélkül le tudtam fordítani angolról németre a dodómadár kihalásáról szóló táblát (nem voltak benne névmások!), de azt az egyszerű mondatot, hogy "nézd, ott van", csak angolul tudtam mond…